Isten országa (2017) 82% 26★

Lassú víz partot mos jellegű film; főleg a hangulata az, ami viszi az embert, nem kifejezetten a cselekmény. Egy ilyen jellegű alkotáshoz szerintem nagyon erős, karizmatikus színészi jelenlét szükséges, ami számomra megvolt Alec Secareanuban és hiányzott Josh O'Connorból. Nagyon jól átjött a skót vidék és annak nyers valója. Johnny-val, bármennyire is próbáltam, nem tudtam azonosulni és megértenem sem sikerült őt. Értettem a dühét, de bőven akadt olyan cselekedete, amire nem találtam magyarázatot. A vége nem kifejezetten tetszett, cserébe a záró dal, Patrick Wolf The Days című száma eszméletlen jó és odaillő.

Az elején alig vergődtem át, de Josh O'Connorért mindent és meg is lett a jutalmam. És nem, nem csak Alec Secareanu két szép szeme miatt érte meg, hanem a remek drámáért, a karakterfejlődésért, és azért, hogy el tudott gondolkodtatni azon, hogy mindenhol akadnak nehéz sorsok és kiutak.

Nem igazán tudtam, mire számítsak egy olyan filmtől, ami hányással indít, majd durva közösüléssel és egy borjú tetem rugdosásával folytatódik, és bizony fontolóra vettem azt is, hogy inkább kikapcsolom. De kár lett volna, mert ezek a nyers és durva jelenetek teszik a filmet igazán erőssé. Ettől függetlenül senkit nem hibáztatok, ha inkább nem vállalja be a filmet, mert kell hozzá gyomor.

A két férfi kapcsolata engem nagyon megfogott. Nagyon jól bemutatták a Johnny-ban végbemenő változásokat, amiket Gheorghe felbukkanása indított el. Rengeteg düh volt a srácban a történet elején, részben a homoszexualitása miatt, részben az apjával való konfliktusai miatt. Elképesztő volt látni, hogy Gheorghe gyengéd hozzáállása az együttléteik során mennyire átformálta Johnny jellemét.

A színészi alakítással is meg voltam elégedve; tulajdonképpen mindegyik fontosabb karakternek volt legalább egy nagyon erős pillanata, ami rendkívül ritka, szerintem.

Nekem sokkal jobban tetszett, mint a Brokeback Mountain, amihez nem véletlenül hasonlítják a sztorit. spoiler

Mindent figyelembe véve, ez nekem most bejött.

Ez a film egyszerűen zseniális.
Annál fogva is, hogy végre nem a csilli-villi díszmelegek életét mutatja be.
Kapunk egy apja és a nagyi által erősen befolyásolt, vidéki élettől (értsd: az isten háta mögött kettővel balra) teljesen befordult srácot, aki a film elején annyira a kiskanál érzelmi szintjén van, hogy azt se tudja merre van az előre (csak iszik és hány felváltva, valamint néha megkettyint valami vele szembe jövő srácot), és kapunk egy hazájától elszakadt vendégmunkást, akit Johnny-nk folyton lecigóz az elején (és aki folyton szomorú, mert lenézik, amiért román). Túrják a földet, vigyáznak a juhokra, lapátolják a ganajt, és ahogy haladunk előre az időben, egyre közeleb kerülnek egymáshoz. De még hogy!! Josh, aki – ahogy említettem – a kiskanál érzelmi szintjén lebeg, meg kell tanuljon szeretni, érezni, átélni azt, hogy bizony a „cigója” nélkül már nem élet az élet. (Gheorghe pedig erre tanítja meg, meg arra, hogy lehet másként is élni, mint vesztesnek maradni.) Főleg, ha a saját marhasága miatt majdnem el is veszíti. Itt egy pillanatra azért meg kell álnom, mert számomra az egy pindurit életszerűtlen volt, hogy az isten hát mögött kettővel balra (és talán még azon is túl) ennyi meleggel találkozhatott volna Johnny, de nyilván a dramaturgia miatt szükség volt a bárban felbukkanó szőke városi gyerekre, nem tudom. Azt tudom, hogy azért a végén (döbbenet volt, hogy először azt hittem, basszus, megint elszúrnak egy filmet és nem kapom meg a boldogan élnek, míg meg nem… érzését) elmorzsoltam egy könnycseppet.
Azzal nem értek egyet, hogy ez hasonlít a Brokeback Mountain-hoz, nekem ez a vonulat nem jött át, helyette egy sokkal, de sokkal jobb filmet kaptam, a maga nyersségével, naturalizmusával. Mindenképpen újranézős, végén mosolygós és könnycsepptörölgetős.