Várólistára tette 14


Kiemelt értékelések

Banditaa 

Az eddig látott Buster Keaton-filmek közül ez tetszett a legkevésbé. Persze ettől még nem volt rossz, csak kevésbé zseniális, mint a többi. A családi viszályok már majd száz éve sem volt új toposz az amerikai kultúrában, de hogy filmen megjelent-e már korábban, azt nem sikerült kiderítenem.
Annyi biztos, hogy a történet maga egyszerű: Két rivális családfő megöli egymást. Az egyik család gyerekét messze nevelik fel, nem is tud a viszályról. A másik család gyerekei viszont ugyanúgy gyűlölik a rivális családot, mint az apjuk. A gyanútlan fiú megörökli a családi házat és elindul vonattal „haza”. Az úton mellette ül egy lány, akivel megtetszenek egymásnak. Megérkezéskor kiderül, hogy a lány a viszálykodó család sarja és fivérei azon vannak, hogy gyanútlan főhősünkkel mielőbb végezzenek. Ez sok mókás jelenethez vezet, vannak benne aranyos poénok bőven. (Pl. a nőnek öltöztetett ló volt a kedvencem.) A kedvencem mégis a kutya volt, aki elindult a sínen a vonat mögött és az akkori vonatsebességnek köszönhetően hamarabb ért a végállomásra, mint a vonat maga.
Voltak persze nyaktörő mutatványok a vízesés fölött (komolyan mondom, csoda, hogy ez az ember megérte az öregkort…) és persze Buster olyan, mint máskor, szép és vicces, de most mégsem vett le úgy a lábamról, ahogy szokott.
Kivéve talán ott, amikor a vonatfüst miatt letörli az arcát és lejön róla a smink. És kiderül, hogy a smink alatt még gyönyörűbb, mint egyébként…
És egy kis érdekesség: A filmben játszik Buster apja, fia és felesége is.


Hasonló filmek címkék alapján