Az öreg Mississippi gőzös új gazdája a régi tulajdonos semmihez nem értő fia lett, aki nem sok hajót látott eddig közelről életében. De hogy, hogy nem, hősünknek minden sikerül. Buster Keaton burleszkjének tájfun jelenetét külön számon tartja a filmtörténet.
Kedvencelte 2
Várólistára tette 17
Kiemelt értékelések
Nagyon szeretem Buster Keaton munkásságát, de talán ez a filmje tetszett a legkevésbé. Voltak persze benne vicces részek és a tájfun jelenetek tényleg lenyűgözőek voltak. A történet maga viszont igen halovány és még a korhoz mérten is sablonos.
Az osztályomnak viszont nagyon tetszett, Busternak köszönhetően megszerették a némafilmeket.
Keaton más filmjeihez képest meglehetősen bárgyúnak, együgyűnek, fantáziátlannak találtam, szinte komplett üresjárat az egész a leírásban is szereplő legendás jelenetsorig. Ez azért jelentősen felhúzza a végén, még úgy is, hogy puszta attrakció az egész. És persze a fickó akrobatikája ezúttal is egészen lehengerlő.
Azért itt is elég szép teljesítményt nyújtott Buster. Maga a történet nem egy nagy was ist das, de a mutatványai hihetetlenül látványosak voltak, főleg mikor megjön a vihar. :)
Már csak a szélviharban rögzített percekért megéri végignézni. A mutatványt, amelyben a fal Keatonra zuhan, egy valódi, teljes súlyú fallal vitték végig. A stáb jelentős része kisétált a forgatásról; nem kívántak ahhoz statisztálni, amint Keaton halálra zúzza magát. Maga Keaton, akivel előző nap közölték, hogy bezárják a stúdióját, le volt sújtva; alig érdekelte, hogy a fal szétlapítja-e vagy sem.
Ezt és A generálist tartják általában Keaton utolsó nagy filmjeinek. Nem sokkal e kettő elkészülte után a független gondolkodású Keaton vesztére leszerződött az MGM-mel, amelynek rendszabályokba épülő munkamenete ütközött Keaton lelkiismeretes maximalizmusával. Öt évvel azután, hogy az MGM felvette, felbontotta szerződését, Keaton pedig a feledés homályába merült; alkoholproblémái évekre elhatalmasodtak rajta.
Keaton apja és gesztusai engem nagyon emlékeztetnek Eperjes Károlyra, az Eldorádó és a Csapd le csacsi c. filmjeiből. Mint több hosszabb Keaton-filmnél a jobbak közül, itt is csak a vége tűnik elhamarkodottnak.