Kedvencelte 10

Várólistára tette 44


Kiemelt értékelések

Szeszj 

Nagyon aranyos volt, az elején kis bugyuta történetnek tűnt de ahogy haladtunk úgy lett egyre szívet melengető, tanulsága is nagyon szépen lett bemutatva. A poénok is jól működtek.
Az animáció szép volt, főleg a tájak gyönyörűen voltak ábrázolva.
A szereplők is jók voltak, nekem Frank volt a kedvencem, haláli kis pók de a többiek is nagyon édesek voltak.
A vége pedig kis cuki lett, igazából az egész film az! ^-^
https://www.youtube.com/watch…

Chriss 

Ezt nagyon szerettem, és kedvenc is lett :) Sablonos történetnek indul – oké, klisék kerültek bele – de aztán más irányt vesz a sztori. Itt is van menekülés, üldözősdi, de mégis valahogy eredetibb módon, mint ahogy ezt megszokhattuk. Megtudhatjuk, hogy „az undi az új gyönyörű” – nem kell folyton csak a külső alapján ítélni. Tetszett az utalás, hogy Chaz-t Steve Irwin inspirálta – őt is beleanimálták a történetbe. Végülis ő volt az ausztrál állatkert igazgatója. (( RIP :'( )) Ha önmagadat mutatod a külvilág felé, az alapján fognak megítélni, viszont ha színészkedsz – akár külső nyomásra – , könnyen megtéveszthetsz másokat. Maddie imádnivaló kis kígyó, nekem ő volt a kedvencem, de mindenkit szerettem. Némi kritika ismét éri az embereket jogosan. A happy end itt is borítékolható, de ezt is kicsit máshogy kapjuk meg, mint várnánk. spoiler Az animáció gyönyörű, és én a zenét is kedveltem. Számomra többször nézős. Mivel magyarul vágtam bele, angolul is megnézem mindenképp. Én csak ajánlani tudom.

Lilla99

Régóta vártam már, hogy megnézzem, de valahogy soha nem sikerült sort kerítenem rá. Őszintén, már a plakáttal megvettek kilóra, elvégre – bár a történet szerint csak a koala cuki – a többi állat is megvett kilóra. Bíztam benne, hogy egyfajta Vadkaland (2006) hangulata lesz az alap történet ismeretében, de azért van lényeges eltérés. Bár ha ugyanolyan lett volna, sem zavarna, mert azt is nagyon szeretem. Tény és való, hogy Csinos viszi a prímet a cukisági listán, de azért a kezdeti arroganciájával kicsit sikerül lentebb csúsznia. Maddie nagyon aranyos, kedves kislány volt. Tényleg sajnáltam, amikor spoiler. A pók hatalmas figura, rengeteget nevettem rajta és alapjában az összes karakter megkedvelhető. Még a két főgonoszunk is, akik spoiler. Az animáció nagyon szép, a történet dinamikusan halad előre. Szerintem későbbi újranézés esélyes lesz nálam.

Elena96 

Ez az összetartozás meséje. Az animáció kidolgozott. Jackie anyáskodó,melegszívű kedves. Azonnal felismertem Bánsági Ildikó szívet melengető hangját. Meddie aranyos, a skorpió cuki volt.

Baly

Aranyos volt :) gyerekként odáig lettem volna érte.

Hudson

„Az undi az új gyönyörű” mondanivaló tőlem elég távol áll, de ettől függetlenül szórakoztató mese lett szerethető karakterekkel.
A betétdalokért pirospont az alkotóknak (Phil Collins, The KLF…).
Az eredeti szinkron miatt (Eric Bana, Guy Pearce, Kylie Minogue) valamikor angolul még egyszer lehet megnézem, de 'sokszornézős' nem lesz.
7/10

zzzizzzi

Ez a mese megtanítja a gyerekeket arra, hogy a halálos állatoktól ne féljenek és az apjuk mindenben hazudik…
Érdekes tanulság… Amúgy cuki volt.

evé

Hah, ez vicces volt. Kicsit agyatlan poénok, de némi mondanivalója is akadt. Szórakoztató, újranézős.

Hippoforaccus

Cuki, az igaz, de itt ki is merül az, amit nyújtani tud ez a mese.


Népszerű idézetek

S_Bíborka 

Cápa: – Jobb lesz átérnem veletek, mielőtt feljön a nap. Akkor jön elő a legparáztatóbb lény.
Skorpió: – Ki az?
Kórusban: – Az ember!

S_Bíborka 

Cápa: – Titkosügynök vagyok. Halálos és haláli. A legnagyobb titokban csapok le.
*Lecsap.*
Cápa: – Bocsánat, bocsánat! Ó, csak rontottam a helyzeten. Iszonyú ez az uszony. Emiatt nem kötök.


Ha tetszett a film, nézd meg ezeket is


Hasonló filmek címkék alapján