Miután egy életen át legendás rablásokat hajtottak végre, 5 hírhedt rosszfiú – Mr. Farkas, Mr. Kígyó, Mr. Piranha, Mr. Cápa és Ms. Tarantula – nekiveselkednek az eddigi legnehezebb kihívásnak… Megpróbálnak jó útra térni. Még senki nem bukott ekkorát a megjavulással, mint a Rosszfiúk, a… [tovább]
A rosszfiúk (A rosszfiúk) (2022) 167★
Képek 4
Szereposztás
Kedvencelte 17
Várólistára tette 111
Kiemelt értékelések
Rég láttam már olyan animációt ami ennyire magával tud ragadni az elejétől a végéig. Amikor azt mondom, hogy már az első percben elnevettem magam, akkor nem túlzok és ez kitartott egészen a végéig. Sőt….a végén egy megdöbbent ÁHHHH is társult mellé. spoiler. A szereplőket egyszerűen imádtam és alapjában az alap koncepciót is, miszerint a legkevésbé kedvelt, legfélelmetesebbnek tartott állatokat összetársítják és az ő nézőpontjukból látjuk az eseményeket. Ami nekem kicsit fura volt az csak az, hogy spoiler. Érdekes koncepció, de ettől bejött. Az egész másfél óra tele van fordulatokkal, amik közül természetesen van 1-2 olyan is ami várt fordulat, de találkozni olyanokkal is ami teljesen ilyen MIVAN? pillanat volt nálam és ezt imádom. Nem igazán láttam még ilyen akció-animációt (vagy minek nevezzem?) de nagyon bejön és nagyon nézni akarok még ehhez hasonlóakat. spoiler. A fiúk nagyon komolyan voltak, nagyon viccesek és szuper barátok. Még Kígyó is, aki spoiler. Tarantula, mint az ész, Kígyó mint a gonosz, Piranya mint az őrült, Bíbor Mancs mint a ravasz (haha róka), Farkas mint a macho és Cápa mint az álcázás „nagymestere” nagyon belopták magukat a szívembe és biztos vagyok benne hogy egy olyan történetet hoztak össze amit nagyon sokszor meg fogok még nézni akár a közeljövőben is.
Ezt pedig csak úgy itt hagyom: https://giphy.com/clips/TheBadGuysMovie-the-bad-guys-mo…
Az alapfelütés érdekes, amiből sikerült a legtöbbet kihozni – ami persze nem mentes a kliséktől –, de a kötelező körökön túl is érdekes mondanivalóval és fordulatos cselekménnyel jutunk el a végkifejletig, mindezt megtetézve számtalan akciószekvenciával, ami miatt mondhatni, hogy egy átlagos, de mégis magas minőségben elkészített animációs filmet láthat az, aki bizalmat szavaz az alkotásnak. Korszakalkotó nem lesz, de szégyenkezni valója sincs, mert amit ki akartak hozni belőle, azt sikerült.
Értékelés: 8/10
Sok mindent kilehetett volna hozni ebből a filmből. A rajzolása, grafikája gyönyörű volt. Nagyon tetszett a karakter rajzolás ahogy képregényes volt. A történet nagyon zootropolis. (- _-)
Ami nekem fura volt, hogy voltak:
-tudatlan átlagos állatok
-emberek
-és humanoid beszélő értelmes állatok.
És semmi magyarázat miért van ez. :D
Nem egy nagy durranás, de jót szórakoztunk rajta. Mondjuk elcsattanhatott volna még egy csók… de így sem rossz annyira.
Jó volt. De nem teljesen értem ezt az ember-állat társadalmat, főleg hogy vannak okos emberi állatok, meg buta, fejletlen állatok. Az okos tengerimalac sokkal nagyobb mint a butus cicus. Miért??? :D Meg még sok más logikai baki…
Egész jót Marvel Snapeztem a film alatt.
Nem rossz; ahogy sokan írták már, aranyosak, szerethetőek a karakterek, kellemes érzetet nyújt a nézése, de inkább azt néztem volna, hogyan próbálják őket jófiúkká nevelni, mert az a rövid rész lekötött, az akciószál már nem.
Rettentően klisés, és kiszámítható, mégis élvezhető agymenés. Inkább felnőtteknek akar szólni, mint gyerekeknek, de valahogy megmaradt a kettő között.
Népszerű idézetek
Tonight's headline: Change is impossible. You should always judge a book by its cover, and all stereotypes have been affirmed.