Megaagy (Megaagy) (2010) 78% 270★

A plakát és a leírás alapján valami szörnyen gagyi dologra számítottam, de szerencsére kellemesen csalódtam a mesében. A látványvilág nem tetszik, de a történet szórakoztató, a főszereplő pedig kedvelhető. Mondjuk a riporternő kifejezetten irritálóra sikerült, de sebaj. Nem váltja meg a világot, de teljesen nézhető és szórakoztató. Az elejét mondjuk erősebbnek éreztem, mint a végét, de örülök, hogy végre rászántam magam és megnéztem.

Ez nekem óriási, sőt, hatalmas csalódás volt. Kellemes. Teljesen másra számítottam, aztán most koppantam.
Hmm. Megaagy karaktere nem antihős, és egyáltalán nem is gonosz. Egyszerűen csak egy megnemértett, durván kiközösített, ámde szerfelett értelmes és élelmes lélek, akinek óriási igénye lenne rá, hogy őt is figyelembe vegyék, hogy megfelelően értékeljék a kvalitásait. Tipikus példája annak, amikor valakiben sok minden lakozik, csak épp a körülötte lévők közül mindenki nemes egyszerűséggel tojik a fejére, meg átnéz rajta, kineveti, nem foglalkozik vele, folyton mellőzi, stb.. És, ennek hatására kialakul nála a – hellyel-közzel – de… mizantróp személyiség. Mert akkora csalódás számára már mindenki, hogy…
A valóságban is vannak bizony ilyen emberek és érdekes, hogy akik így tudnak lelkesedni értük egy filmben, azok a valóságban miért nem?… (De ugyanezt elmondhatom az erősen szarkasztikus személyiségekre vonatkozóan is.) Ilyenkor naaaagy a szeretet, a rajongás, de a valóságban… Úgy rúg bele mindenki ezekbe a szerencsétlenekbe, hogy… spoiler. Ettől függetlenül elképesztően jólesett a lelkemnek a sztori, élveztem nagyon.

Szóval: ez egy nagyon okos mese, nem klisés, fordulatos, értelmes mondanivalós. És csak bízni tudok benne, hogy eljut a nézők tudatáig, hogy ne csak bort igyanak és vizet prédikáljanak, amikor az elfogadásról, meg a másokra való odafigyelésről pampognak nagy bölcsen fórumokon, meg a való életben is. A szavak ugyanis elszállnak. „Csak a tettek fontosak.”

Aranyos mese, már kétszer láttam de nem tudom megunni, szeretem benne a szereplőket, főleg Megaagyot, meg Talpnyalit, nem semmi figurák! :D A történet is jó, nem unalmas és persze vicces is, a zenék meg nagyon jók! :D Jó kis mese! :D

Nálam ott van a top 10 legjobb rajzfilm között, mert egyedi, ötletes, tele van TÉNYLEG váratlan fordulatokkal, és elgondolkodik olyan kérdéseken is, amin a többi rajzfilm nem szokott, pl. hogy mit csinál a főgonosz, ha megszerzi az áhított világuralmat?

Nagyon jó, helyzetkomikumokkal teletűzdelt agymenés. Jókat lehet rajta röhögni, de mélyebb értelmezése is van, ha azt akarja nézni az ember.

Megaagy az egyik legjobb antihős. Alapból imádom azt a hatalmas kék fejét, bár valószínű csak azért, mert olyan bájosan tudja felhúzni a szemöldökét, mint senki más… :)
Amúgy kiváló a zenei ízlése, nagyon menők a gonosz cuccai és cuki a csatlósa. Azt hiszem, leginkább mégis azért szerethető, amiért olyan kis bugyuta tud lenni! spoiler

Mindenkinek van egy vagy több olyan filmje, ami a bűnös élvezet kategóriába esik.
Lehet, hogy a műfaj általában nem zsánere, az alaptörténetet kerüli nagy általánosságban, vagy ki tudja még hány indoka van egy embernek arra, hogy tagadjon, elvörösödve hallgasson, vagy próbálja elfelejteni, hogy egyik kedvence kicsit kilóg a megszokottból.

Na, nekem az egyik ilyen filmem a Megamind.
Ha racionálisan végiggondolom, akkor nem is igazán értem, hogy miért próbálom ezt a filmet letagadni, hiszen az alapötlet jópofa, az animáció remek, a karakterek haláliak, a zene mesteri, Will Ferrell zseniálisat alakít, legyen az lányos sikoly, telefonba dorombolás, vagy Marlon Brando imitáció, viszont ott motoszkál a fejemben: sokkal jobban szeretem én ezt a filmet, mint amennyire azt egy magamkorúnak illene.
Bár általában egy Jó vs Rossz küzdelemben a Jó oldalán állnék, és a jó öreg D&D személyiség diagramon is a Lawful Good közelében helyezkednék el, azért vannak kivételek. Gyerekként Tomnak szurkoltam, és a Prérifarkasnak, és mindig is sokkal jobban szerettem azokat a karaktereket, akik keményen megdolgoznak a céljukért, még ha pofára esés is a vége.
Na ennek mutat be a Megamind, ahol egy szép napon az őrült tudós, a gonosz győz. Tény, nem szabad a filmet túlgondolni, hiszen ez elsősorban egy paródiába oltott szerelmeslevél az Aranyévek képregényhőseinek (elsősorban egyértelműen Superman-nek). A kép amit fest pedig zseniális: ki ne kedvelné jobban a tészta képű hős ellenében az AC/DC-re bulizó kék űrlényt? Persze egy kissé szájbarágós is a „ne ítélj elsőre” tanulság, de egy kicsit csavarnak rajta: spoiler.

2010 óta már ki tudja hányszor láttam ezt a filmet, lassan azon a ponton vagyok, hogy a szövegét fejből tudnám mondani (kiejtéssel és hanghordozással együtt), olykor egyenesen idézni szoktam belőle. A fő toposzain (Anti-Hero, Villain Protagonist, stb) elindulva találtam rá egy csomó könyvre. Jókra, kevésbé jókra, fiataloknak szánt könyvekre, szuperhős-horrorra, és az Elantris-ra, ami az első Sanderson regényem volt.

Lehet, hogy néha vörösödve vallom be, de a Megamind az egyik nagy kedvenc filmem valaha.

Nem tudom miért van ilyen viszonylag alacsony %-on.Nagyon élveztem az egészet.Az az alakváltás tetszett a legjobban,volt,amikor át is tudtak verni.:P Roxanne és Megaagy a legjobb karakter és itt is egy szuper Michael Jackson-számmal zárták a show-t:) Metromannel az elején nem szimpatizáltam (spoiler),de aztán meg lehetett érteni.Sok hasonlóság van a Gru és a film között,főleg az elején,de itt legalább nincsenek „kicsit” idegesítő kiscsajok.A vége nagyon megérdemelt annak a karakternek,akit ünnepelnek.Amúgy én egyáltalán nem gondoltam volna,hogy az lesz a gonosz,aki.Pont ez a csavar.Nagyszerű alkotás ez,teljesen illeszkedik a stúdió többi mozija közé.A jobbak közé tartozik.Szerintem simán veri a Grut,bár itt nem akkora a karakterfejlődés.V iszont százszor viccesebb!Rengeteget nevettem.:D
Szerk.2020:a véletlenek nagy szerepet játszanak a filmben.Az a „hiszti” Roxanne részéről majdnem fölöslegesnek mondható lenne -oké,hirtelen sokk meg minden de ez kicsit túlzás-,ha később arra visszavezetve nem lenne hasznos következménye.Ide egy második filmet!Az a kisfilm nekem nem elég,igenis ez is megérdemel egy folytatást,nem csak a Kung Fu Panda!!

Képek, leírás alapján nem tűnt valami nagy számnak, valójában azonban egy nagyon jól sikerült filmről van szó. Már az eleje is nagyon megfogott, ahol a főhős elmondja, miért lett egyáltalán gonosz, nagyon érdekes felvetések hangzanak el benne, és nekem ez egy kicsit a végén is visszajött, és valljuk be, kifejezetten elgondolkodtató az egész „választas vs. végzet” téma, ami ott van az egész cselekmény hátterében. A többi része egy kifejezetten jól sikerült szuperhős komédia, némi paródiával fűszerezve, nagyszerű karakterekkel, egész jó látványvilággal és ügyesen megírt történettel. A történet nem kifejezetten klisés, ahol meg mégis, ott is inkább a paródiaelemek játszanak, ami teljesen jó dolog, és bár sok eleme ismerős lesz, azért mégsem a megszokott mederben haladnak a dolgok. Ami nagyon, nagyon tetszett, hogy spoiler. Szóval tényleg egy érdekes film, jó megnézni.

Kellemes másfél órás kikapcsolódás. Ugyanakkor a jó és rossz harcát remekül kiforgatja. Lehet azonosulni a főszereplővel, akiről nekem először Gru ugrott be, mivel ugye ő se az a tipikus jófiú. Egyszer nézhetős szórakozás. De annak tényleg jó. 10/7