Kedvencelte 1

Várólistára tette 32


Kiemelt értékelések

tonks

Az Amazon Prime még kicsit olyan fura nekem, de mivel nemsokára jön a Mrs Maisel új évada, így előfizettem rá és a platform rögtön feldobta nekem ezt a sorozatot, mint újdonság.
És milyen jól tette, mert amúgy semmi hírét nem hallottam máshol és csak reménykedem benne, hogy nézik annyian, hogy legyen még folytatás, mert ilyen sorozatokból több kell!
3 autista lakótárs és a segítőjük csetlés-botlásait követi a sorozat, de akkora szívvel, hogy már megszólalt a megható zene és könnybe is lábadt a szemem. Nagyon fontos témákhoz nyúl, de szinte egyszer sem nyúltak mellé, le a kalappal. Nyolcszor fél óra az első évad, feelgood, elgondolkodtató hangulathoz nagyon ajánlom.

clarity 

Jason Katims nevével a Parenthood óta nem nagyon találkoztam, pedig annak akkoriban legalább olyan hangos sikere volt, mint most a This is Us-nak, úgyhogy épp itt volt az ideje, hogy előrukkoljon valami újjal. erre is csak azt tudom mondani, hogy hiánypótló sorozat. az eredetijére is kívancsi lettem. Jack volt az abszolút kedvencem. remélem megér egy második évadot.

evé

Az Atypical után tudatosan kerestem valami hasonlót, így találtam erre. Sokkal komolyabb, de ugyanakkor szélsőségesen dramatizál mindent. A szereplőket, a történetet. Valahogy kevésbé tűnt valósnak.(persze, hogy naná, ez egy dramedy, nem dokumentumfilm, dah…) De hatalmas piros pont a ténylegesen autista szereplőgárda miatt, jó volt látni őket. (az Atypicalból is volt szereplő, akinél már ott is feltűnt, hogy mi színészkedés és mi nem.)
Várom a folytatást! És valószínűleg addig újranézem. Mert jó.
(á, nem bőgtem végig, dehogy…)


Hasonló filmek címkék alapján