Várólistára tette 3


Kiemelt értékelések

Rebarbara

Elfuserált, kidolgozatlan film egy rakás pontatlansággal.
Nem szeretnék tiszteletlen lenni, mert igaz történetre alapul, sajnos. De pont ezért kellett volna nagyobb figyelmet fordítani a részletekre. Azt már nem is mondom, hogy teljesen kiszámítható, előrelátható a történet elejétől végig.
Bianca Lawson annak ellenére, hogy jóval túl van a harmincon, úgy néz ki mint egy túlfestett, túlfrizurázott tizennyolc éves, aki anorexiában szenved. Meg lehetett számolni az összes csontját, ami abból a kevés ruhából kilátszott, a többit meg sejteni lehetett, mert kiszúrta a ruhát. (Az ilen példa már káros, sajnos). Szóval szerény véleményem szerint alkalmatlan volt a szerepre ebből a szempontból, ráadásul színészként sem varázsolt el.
Brendan Fehr ügyes volt, vele nincs gondom és örültem Costas Mandylornak. Szerintem még mindig megvan a varázsereje.
És akkor nézzük a pontatlanságokat.
[spoiler]Julie elmegy futni mobiltelefon nélkül. Pontos statisztikám mind, de futóként nyugodtan kijelentem, hogy a futók nagy része ki nem lép a házból telefon nélkül két okból is. 1. legtöbbünk telefonos appot használ a teljesítmény GPS-es mérésére. 2. Biztonsági okból is kell, mert ha történik velünk valami, ami előfordul, sajnos (rosszullét, baleset), akkor legalább tudjunk segítséget kérni. Mondjuk egy 20 perces futásra biztos nem viszünk telefont, de a következő pontom bebizonyítja, hogy nem 20 perces futás volt.
Julie hazajön a futásból és Morrison nyomozó várja a ház előtt azzal a hírrel, hogy a háztól fél mérföldre megtalálták Allison holttestét a saját autójában, a parkolóban. Ha kicsit logikusan gondolkodunk, akkor utánaszámolva, mennyi időbe telik amíg a gyilkos megfojt valakit, beteszi a halott autójába a holttestet, elvezeti fél mérföldre, kicsit kitisztítja, hogy eltüntesse az esetleges nyomokat. Mennyi időbe telik, hogy valaki megtalálja, értesítse a rendőrséget, a nyomozók kiszálljanak a helyszínre, megállapítsák a halált, értesítsék Morrison nyomozót, aki aztán elmegy Julie házáhós és megvárja, amig hazajön. Akkor feltevődik a kérdés, mennyit futot Julie? Félmaratont? Na nehogy! Még az is sok lenne. Még vizespalack sem volt nála. Na mindegy, ezt elszúrták.
Julie megtalálja a szerelő holttestét, ami már legjobb esetben is kb. 3 – 4 napos, de úgy néz ki, mintha az ember csak aludna. Se legyek, se bomlás jelei, se semmi. Na persze!
Julie megtalálja a holttestet, felhívja a háza elé kirendelt rendőrt, aki nem válaszol a hívásra. Ahelyett, hogy hívná a 911-et, inkább hősködik tovább egyedül. Rendben, tudomásul vettük, hogy Julie egy hős, megcsinálja egyedül is.
Julie elveszi a volt férje pisztolyát, céloz, lő és egyből eltalálja, mégpedig halálosan. Aztamindenit! Biztos született céllövész.[/spoiler]
És ez csak pár dolog, amit nem tudok szó nélkül hagyni. Általában nem szoktam ennyire kukacoskodni, tudom, hogy a film és a való világ két nagyon különböző dolog, de ezek olyan dolgok, ami mellett most nem tudtam elmenni.
És itt jön a kérdés, hogy mivel ez a film egy igaz történet alapján készült, mi bellőle az igaz és mi a fikció. Sajnálom, hogy ez a borzalom valakivel tényleg megröertént és azt is sajnálom, hogy a forgatókönyvíró és a rendező, aki ugyanaz a személy, nem fektetett nagyobb hangsúlyt a részletekre.


Hasonló filmek címkék alapján