Hotel Ruanda (2004) 82% 97★

Szerintem igenis szép film, és nálam elérte azt, amit akart – végig azon gondolkodtam, hogy mennyi szörnyűség történik a világban, miközben én azzal töltöm az időmet, hogy ezekről a szörnyűségekről nézek filmeket…
Hogyan tudnék vajon segíteni?

Egy elborult fikció sem tudja azt a borzalmat überelni, amit maga a valóság rendez és amit hús-vér emberek visznek véghez. Azt mondtam, hogy emberek???
Igen, sajnos azok… :(

Valószínűleg erősen dramatizálva lettek az események, egy dokumentumfilm vagy dokuregény biztos nem pont ugyanezt adná vissza, arról nem is beszélve, hogy néhol kicsit túltolták a white guilt-et, ennek talán leginkább tenyérbe mászó momentuma, amikor Joaquin Phoenix karaktere battyog elfelé az esőben, és süt az arcáról, hogy állatira szégyelli magát, de ez nem elég, ki is kell mondatni vele, csak úgy a levegőbe, hogy „ej de rohadtul szégyellem magam”. Azért jó film volt, sajnos sokaknak ez a pokol ma is mindennapos valóság, ha épp nem is ott, hát máshol. Úgy látszik nem számít hány filmet készítünk lemészárolt emberek millióiról, mindig lesznek újabb mészárlások.

A filmnek köszönhetően ismertem meg a 1994-es ruandai eseményeket. Mindig elszörnyülködöm azon, hogy történhettek ilyen gyalázatos dolgok a történelemben. Elismerésre méltó, hogy akadnak emberek, akik kitartanak az ártatlanok mellett, ők meg is érdemlik, hogy tevékenykedésüket megörökítsék.
A film engem erőteljesen a Schindler listájára emlékeztet.

A téma az szörnyű a megvalósítása szerintem még annál is szörnyűbb. Konkrétan nulla érzelmet csaltak ki belőlem, pedig aztán én egy karácsonyi reklámon is el tudom magam bőgni.

Rendkívül elgondolkodtató film, amely akár jelentősen túl is mutat(hat) a ruandai mészárláson. A film az 1994-es ruandai mészárlás dolgozza fel, a legelgondolkodtatóbbak azonban az itt-ott elhangzó 1-1 mondatok, mint pl.

• katonai vegzálás szemlélőinél felmerülő: Csinálnunk kell valamit! Ezt nem hagyhatjuk!; s rá kell jönni, egyén, kisebb közösség szintjén nem feltétlenül van beavatkozási lehetőség. Egyedileg – jellemzően pénzzel – lehet elérni ideiglenes eredményeket, de megoldani nem lehet a problémát.

• milyen az az, egy országban háborús, belháborúhoz vezető konfliktus, amelyben pénzzel meg lehet váltani emberéleteket? Valódi konfliktus, vagy csak mondvacsinált?

• az ENSZ Békefenntartók parancsnoka jelzi: nem avatkozhatnak be (tilos!) az adott (helyi) konfliktusba, a mészárlásba, feladatuk csak a béke fenntartása, nem a béke-csinálás. Akkor ha az ottlétük alatt robban ki emberéleteket követelő helyi konfliktus, akkor minek minősül a ténykedésük: még mindig békefenntartásnak vagy tétlen asszisztálásnak a helyiek mészárlásához?

• „Szégyellem magam”, mondta az újságíró, aki egyike volt azoknak a külföldieknek, akiket kimenekítettek a helyzet komolyabbra fordulásakor. Ha kimenekítik, akiket lehet, jellemzően külföldieket, és ottmaradhat az adott országbeliek, akkor tulajdonképpen ki csatázik kivel? Az adott nemzet polgárai a pénzükből, adójukból fenntartott katonasággal. A katonaságot mindig az épp hatalmon lévők irányítják. Akkor nem a hatalom képviselői gyilkol(tat)ják azokat, akik révén hatalomra tehettek szert?

• A háborús helyzetből kimenekülésre lehetőséget kapók célponttá válása ismert „jelenség”; már a második világháborúban is aktívan alkalmazták … elvégre utóbb a kutya sem mondja meg, hogy mely erők lőtték le, robbantották fel, végezték ki őket.

• Azt napjainkban jogszabály definiálja, hogy hány főtől számít egy cégnél a munkavállalók elküldése csoportos létszámleépítésnek. De hány főtől számít emberek mészárlása népirtásnak? És miként kell tekintetbe venni, ha többféle gyilkolás módot alkalmaznak, vagy több területen hajtják végre, és mi van, ha katonai és polgári erők is gyilkolnak? Összeadódnak, vagy nem kell figyelembe venni a számoknál az alapbetegséggel rend… utóbb kórházban elhalálozókat pl., vagy a polgári erők áldozatait?

A világtörténelem tele van értelmetlen mészárlással, népirtással, ám amikor a dolgok történnek, akkor, ha egy-egy tudósítást visszaidézünk, szinte mindig csak elszigetelt esetekről van szó, amelyek között nincs, vagy még nem bizonyított az összefüggés és a valódi cél. Népirtásnak mindig csak az utókor minősít történéseket, a jelen szinte sose. Az egész felveti annak a lehetőségét, hogy bármikor a szemünk előtt is végrehajtható népirtás, úgyis majd csak később lesz annak minősítve.

A (bel)háborús konfliktusokra jellemző, hogy mindig létszám-kisebbségek közötti konfliktusok a viszályok okozói, ám mindig rajtuk kívülálló társadalmi tömegek leginkább a kárvallottjai … tömegével.

Mondhatni, ahol fát vágnak, ott hullik a forgács.

Csakhogy szinte az összes fegyveres konfliktusra igaz: nagyságrendekkel több forgács „termelődik”, mint amennyi fa. Vajon pusztán minden konfliktust bénák kiviteleznek, vagy valójában nem is a fa-, hanem a forgácstermelés a valódi cél?

Az emberiség minisztérium (2017) című filmnek van egy nagyon fura mondata a végefelé, ami mintha azt sugallaná: a holokauszt közel 7 millió áldozata valójában az egyes kormányok számára akkor nemkívánatos embertömegeket jelenti.

Rosamund Pike a Személyes háború (2018) című filmben egészen kiválóan formálja meg a karakterétől kardinálisan eltérő Marie Colvin, egykori, végül a szíriai háborúban elhunyt háborús tudósító újságírónőt. Legmarkánsabb tudósítása az volt, amikor élő adásba ment tudósítása: a kormány erői nem az ellenség leverésére, hanem a lakosság ellen irányulnak.

E ruandai mészárlásról szóló filmnek az első felében van egy jelenet a hoteligazgató és az egyik újságíró között. Az igazgató arra számít, hogy ha látják felvételt az épp folytatott ütlegelésről és gyilkolásról a már sok halott közepette, akkor a világ majd be akar avatkozni a ruandai történésekbe. Mire az újságíró jelzi: mi van, ha megnézik a felvételt és azt mondják: Jézus, ez borzasztó! … és vacsoráznak tovább?

Mi van, ha a szemünk előtt zajlik, zajlott folyvást a világtörténelem tömeges „forgács-termelése” és mi csak vacsorázunk tovább….

Figyelmünk oly mértékben torzított, hogy egyéneken keresztül bemutatott szörnyűségek során egész más „egész” tud kirajzolódni, mint ami valójában az „egész”. …. a részektől nem látjuk az egészet, de még részekből is csak azokat vesszük észre, amit tudunk, amit akarunk, s fontos, akárcsak picit is kilógó, de a valódi egészhez hozzásegítő részleteket negligálunk. Hasonlóképp, árulkodó részleteket is negligálunk, mint pl. …. aggódnak 10 ENSZ-alkalmazottért és/vagy katonáért, de tétlenül (beavatkozás nélkül) nézik és tűrik százezrek napi mészárlását. Hasonlóképp a pozitív szereplő hoteligazgatónál, aki mentési tevékenysége ellenére vagy épp mellett is, a központtal egyeztetve a hotel hírnevéért aggódik és a mészárlás veszélyének kitett alkalmazottait trükkel veszi rá arra, hogy tovább dolgozzanak, mintha nem is lennének zavargások, mészárlások.

Ha jobban tudnák figyelni, értelmezni a felénk áramló információkat, vajon lehetne-e élhetőbb hely a világunk idővel?

Picivel többet vártam ettől a filmtől. Nem akarok érzéketlennek tűnni, de több drámaiság elfért volna benne. Voltak nagyon erős jelenetek, amikor éreztem, hogy nagyon jó film lenne, de összességében elmaradt a katarzis. A történelem egyik drámai pontja a ruandai népirtás, ezért megérdemelt volna egy korrektebb filmet.