Holtak hajnala (1978) 70% 82★

Ugyan a modern zombifilmmel, mint zsánerrel szemben támasztott elvárásoknak a Holtak hajnala már látványosan kevésbé felel meg, megerősíthet minket abban a tudatban, hogy régen, mielőtt még az efféle horrorok legelsősorban is üzleti alapon, konkrét nézői igényeket kielégítendő jöttek volna létre, igenis volt igény a készítőkben súlyos és egyszerre feltűnő, mégis kellőképpen mélyre rétegzett üzeneteket, tanulságokat, gondolatokat átadni a közönségnek. Felvillanyozó is, hogy a sokszor valóban undorító és felkavaró jelenetek között bőven akad itt elgondolkodtató és gyönyörködésre okot adó részlet is…

Amit kicsit sajnálok, hogy bár Dario Argento neve feltűnik a stáblistában, a tőle megismert vizuális szépségben itt azért nem lesz részünk – cserébe, amennyire meg tudom ítélni, Romero sokkal közelebb marad a valóság talajához, filmjének cselekményében, szereplőinek viselkedésében sokkal kevesebb az érthetetlen, elrugaszkodott fordulat, döntés és cselekedet. Tény, sokkal közelebb állunk ebben a filmben egy mai értelemben vett, a széles közönség számára készített horrorhoz, mintsem Argento néhány egészen elborult, természetfeletti erőkkel kacérkodó mozijában.
A film az éppen most húszéves remake-jével együtt valójában önmagáért beszél a felszínen: világvége történet ez a köbön, amiben maroknyi túlélő egy áruházban lel menedéket, egészen addig, míg külső tényezők ki nem zökkentik őket a kétes és felszínes, a pokol közepén megszülető pillanatnyi idillből. Mai szemmel persze furcsa, hogy a zombik lassúak – ezt a modern, divatos értelemben vett zombi történetek már régen elvetették, de alig néhány évvel a Holtak hajnala után már maga Argento sem vállalta be, hogy halálhozó szörnyetegei ennyire tompák és korlátolt képességűek legyenek. A Romero által választott bevezetési mód is érdekes: in medias res esünk bele az eseményekbe, a zombi-apokalipszis előtt még kapunk egy káoszba fulladó rendőrségi akciót, ami erőszakosságában mintha a Robotzsaru hangulatát előlegezné meg. Ekkor érhet minket az első, a film megítélése szempontjából fontos meglepetés: Romero szereplői számára a zombik gyilkolása egyáltalán nem magától értetődő feladat, illetve a film egész műsorideje alatt visszatérő probléma, hogy a zombik tömeges pusztítása elkerülhetetlen, de közfelháborodást keltő cselekedet – apellál itt a mozi dramaturgiája arra, hogy a zombik családtagok, barátok, rokonok, meghúzni a ravaszt pedig egyáltalán nem olyan természetes még egy nyomokban emberszerű lény esetén sem, mint azt hinnénk. A modern zombifilm ezen a problémán alapvetően átlépett már, a dehumanizáció a zombi, mint filmes mítosz esetében igen gyorsan végbement. Romero azonban továbbmegy, eljön ugyanis a cselekményben a pillanat, amikor a zombi tudatlan esendőségében az emberi erőszakosság áldozata lesz – mi pedig megsajnáljuk őt! Bámulatos alkotói sugalmazás ez, illetve az is, hogy legyen a zombi lét bármennyire is kezdetleges még az itteni formájában, már Romero sem tud/akar eltekinteni az „ember embernek farkasa” gondolatiságtól, illetve attól, hogy a zombi létállapota nem választott, hanem elszenvedett, és ez bőven más árnyalatba helyezi őt, mint az erőszakos embert, aki cselekvő- és döntési képességének birtokában válik olykor egészen borzalmas, öncélúan kegyetlen lénnyé.
Ahogy írtam fent, Argentót idéző vizuális orgiát nem, de számos feltűnően szellemes és okosan komponált képet, jelenetet tartalmaz a film, illetve a négy meghatározó színész közül Ken Foree kiemelkedő, Gaylen Ross és Scott H. Reiniger nagyon ügyes, David Emge pedig meglepően semmilyen a színen – de egészében jó nézni őket, hozzájárulnak ahhoz, hogy a mozi végig lekösse a nézőt.

Azt kell mondanom, jó film volt a Holtak hajnala, jól állt neki a filmtörténeti jelentőségéből és korából kipattanó patinája, de mégis megőrizte időtálló vonásait. Feldolgozásával összevetve esetében is elmondhatjuk, hogy Snyder 2004-ben semmi érdemit nem tudott hozzátenni a volumenen kívül: undorítóbb és több, feszültebb, adrenalindúsabb, tabudöntögetőbb – de érdemi plusz tartalmat már nem tudott befűzni a mozigépbe, Romero itt mindent elért, amit eszmei szempontból egy ilyen filmmel el lehet.
Merem ajánlani!

Sok szempontból kiforrottabb, mint elődje, ennek ellenére kevésbé tetszett. Romero ügyesen viszi tovább a világban eluralkodó tébolyt. A nyitány, a hoteles rajtaütés, valamint a rendőrségi állomásnál való incidens jól mutatják, miként is kezd kifordulni magából a világ. Az egyik csúcspont viszont – az egyébként már az előző filmben is látott – a zombivadászat volt. A fegyvermániás jó U.S. of A. polgárok úgy fogják fel az apokalipszist, mint egy jó bulit, egy közösségi programot.
Becsülendő az is, hogy Romero még kidolgozottabb karaktereket helyez a középpontba, akik lehet, hogy a sablon figurákon nem nagyon mutatnak túl, van egyéniségük, néhány kivételtől eltekintve pedig meglepően logikusan viselkednek. Ken Foree karaktere, Peter abszolút kiemelkedik, amihez egyébként Foree stílusos alakítása rengeteget hozzáad. Nem mellesleg igazi cool orgánuma van, így minden szavát öröm volt hallgatni.
A zombik is nagyobb teret kapnak, a büdzsé növekedésével pedig megjelenésük és a hozzájuk kapcsolódó gore is profibb lett. Az általuk és a főszereplők által is közvetített társadalomkritika kicsit szájbarágós – konkrétan a néző arcába mondják –, de működik.
A karakterek, a gore és a feszült hangulat ellenére azonban a film egyenetlen. Elég terjedelmes – a 139 perces verziót láttam –, és sajnálatos módon bizonyos jelenetek megtörik a lendületességét. Mi több, a fosztogatók támadása az éjfekete humor ellenére is már kicsit fárasztó volt, és a lezárás sem adott gyomrost, de katarzist sem nyújtott.
Ingadozása ellenére is egy remek horror, melynek főcíme az egyik legjobb horror téma – szinte érzi a néző a zombik eluralkodását a világban –, és abszolút megérdemli kiemelt helyét a műfaj nagyjai között.

Ez a zombis Romero film valahogy kimaradt régebbről a számomra, és nem is lesz a kedvencem. Emellett azonban adott estére egy bizonyos hangulatot. A maga nemében egyedülálló, még ha nem is élethűek a sérülések. Tetszett, hogy az élőhalottak használnak eszközöket, de amolyan primitív módon, nem esnek túlzásba. A befejezés is jó volt, ahogy az egyik főszereplő meggondolja magát, és áttör rajtuk.

Zombi apokalipszis esetén én is egy plázában keresnék menedéket.
Ott minden megvan.
A film számomra túl hosszú volt (lehetett volna egy órával rövidebb).

A történet maga tetszett, az egy helyszínen játszódó szimpla, de magával sodró esemény is rendben volt (hozta a ’80-as évek filmhangulatát), de a karakterek iszonyú sekélyesek és felszínesek voltak, mintha csak papírsablon figurák lettek volna, egyszerűen képtelen voltam így élvezni ezt az egészet.
Az alapötlet jó, Romero világára épülnek a mostani zombis filmek is, ez egyértelmű, de valami nagyon hiányzott ebből a moziból.

Up (2018. dec.).: karácsonyi dekorációkészítés közben vettem elő egy kihívás miatt, mert már láttam, és nem kellett minden percére figyelnem. Igazából így sokkal jobban tetszett, mint mikor a képernyőre voltam tapadva, szóval, ha tv filmnek fogom fel, akkor azért nem rossz. Sőt.

Ahhoz képest, hogy milyen retró, szórakoztató és látványos, néha még vicces is volt.

Az első rész után arra számítottam, hogy itt is ugyanazt a történetet nézhetem végiig mint a remake-ben azonban már a játékidőn is ami 2 és fél óra látszott, hogy itt valami több lesz. Sajnos azonban számomra roppant lassan haladt előre a történet és a szereplők sem voltak valami kidolgozottak. Igazából indokolatlannak tartottam a film hosszát lévén elég egyszerű története volt. Kicsit untam és a zombik is elég gyengék voltak főleg amikor az egyik jelenetben egy fiatal srác a kezeivel csapkodva araszol a szőke lány felé úgy, hogy a csaj kb egy helyben ácsorog perceken keresztül. Hát ez már nem volt akkora élmény mint az első rész de mint a trilógia 2. része kötelező.

Mindenkori kedvenc zombimozim. Nekem pont annyit ad, amennyit elvárok egy zombifilmtől, sem többet, sem kevesebbet: kellően trash, kellően barbár, kellően gusztustalan, kellően in medias res, nem veszi magát komolyan, nincsenek benne filozófiai mélységek, nem magyaráz meg semmit, nem keres megoldásokat, csak henteljük a zombikat és próbáljunk túlélni. Mint egy régi FPS játék. De ha zombifilmet nézek vagy FPS-sel játszom, azért teszem, mert éppen arra vágyom, hogy ne kelljen használni az agyamat – mert igenis igénylem az agyatlankodást is –, csak hadd szóljon.
Viszont a remake-jét nagyon utálom: ez trash, az meg gagyi.

Korához képest megállja a helyét. Az is tehet vele egy próbát. aki a mai modern zombis filmekhez van hozzászokva.