Halt and Catch Fire – CTRL nélkül (2014–2017) 90% 22★

4. évad: Ilyennek kell lennie egy sorozatzáró évadnak. Igazából történetvezetés szempontjából nem sok újdonság volt: mindenki tele ötletekkel, és egy ideig minden szuperül alakul, aztán spoiler. Joe és Gordon kétszer is elindul a nulláról, de mindig ők bizonyulnak végül a kis halnak. Cameron-t egy rövid időre megsajnáltam, de nem tartott sokáig, pedig végre úgy tűnt jó úton haladnak Joe-val. Joe személyiségfejlődése nagyon tetszett, 45 éves korára benőtt a feje lágya.
Gordont szörnyen sajnáltam, igazából ki sem derült spoiler. Az évad elején Donnát nagyon fura volt látni ebben a könyörtelen atyaúristenfőnök szerepben, de elég hamar magyarázattal szolgált a sorozat. Az utolsó részben bemutatott munkahelyi „idill” kicsit fura számomra 1995-ben, inkább napjainkban tudom elképzelni.
Végül mindenki megkapta a maga boldog „lezárását”, ami mindenki esetében lényegében spoiler.

Összességében egy remek sorozat volt, fantasztikus alakításokkal, és végre nem sárkányokkal, zombikkal, időutazással.

Nagyon örülök, hogy felfedeztem ezt a sorozatot és 4 csodálatos évadon keresztül élvezhettem őt. Olyan kár, hogy a műsor nem találta meg a nagyobb közönséget, amit megérdemelt volna, de kiváltságosnak érzem magam, amiért én is egyike vagyok azoknak, akikhez eljutott ez a történet.
Ritka olyan sorozatot találni, amelyhez ilyen sok szinten kapcsolódik az ember. Ritkább, hogy teljesen beleszeretünk . Hadd mutassam be nagyon röviden a Halt and Catch Fire-t. A sorozat világa izgalmas- az 1980-as és 90-es évek technológiai forradalmának megszületéséről szól.. De a szereplők teszik ki ezt a showt. Az 5 főszereplő mind gyönyörű, hibákkal teli, tökéletlen, frusztrált, inspiráló, erős személyiség Ezeknek az embereknek a dinamikája lélegzetelállító, és úgy érezzük, hogy velük együtt sétálunk a hullámvasúton, amikor az elkerülhetetlen csúcsokra érnek, völgybe zuhannak vagy amikor ilyen- olyan akadályokba ütköznek. Ezek az emberek annyira ott élnek a szemeink előtt minden jó és rossz tulajdonságukkal együtt, hogy képtelenség nem úgy érezni magunkat, mint akik kapcsolatba léptek mindegyikükkel. Az sem lehetetlen, hogy reménytelenül beleszeressünk mindannyiukba. Minden epizód könnyeket csalt a szemembe, néha örömteli, néha szomorú könnyeket. Most nemrég fejeztem be a sorozatot, és szinte készen állok arra, hogy újra benevezzek erre az utazásra.
Az utolsó epizód is nagyon jól zárta a sorozatot- tökéletes volt számomra, és még mindig gondolkodom rajta..s valószínűleg még sokáig fogok.

Egyelőre nagyon tetszik ez a sorozat. Ki is végeztem az első évadot. Elég realisztikus sorozat. Mindent bemutat, ami fontos, nem köntörfalaz. Megmutatja mennyit jelent egy tégla, egy áruló… Ahogy a nagy multik el akarják nyomni a kis cégeket… Hogy néha (?) az, hogy pénzhez juss emberekbe és rengeteg időbe kerül. Hogy hiába van egy csodás elképzelésed, ami tökéletes és újító, ha azt nem pénzeli senki, ha az nem kell senkinek, fel kell vele hagynod és olyat csinálnod, amit mások is megvesznek… Vagy ez pont az ellenpélda? Az lett volna a lényege, hogy állj ki amellett, amit elhatároztál? Nos, szerintem elég kétélű a dolog, és mind a két felfogás helyes. Ha szegény vagy és pénz kell, hogy meg tudj élni, akkor igen is, olyat kell alkotnod, amit az emberek meg tudnak venni és talán majd másodjára vagy harmadjára, mikor már van rá keret, tökéletesíted. De ha nem a megélhetés a tét és tényleg csak az, hogy hírnevet szerezz és beírd magad a történelembe, akkor törekedj az újra… A különlegesre. És szerintem ez, az első évad igazi lényege és a legnagyobb mondása: https://snitt.hu/idezetek/44789

Jelenleg nekem Donna nem annyira szimpatikus, de meglátjuk, hogy alakul nálam a sorsa. Teljesen megértem, hogy ő egy anya és egy dolgozó nő egyszerre és az anyák a legnagyobb Istennők, a legkitartóbb és legkiválóbb emberek a Földön, ez tény. De szerintem folytonos hiszti nélkül is meg lehet oldani. Aki nem bírja a gyűrődést, ne vállaljon gyereket és/vagy gyerek mellett munkát…

Így kell sorozatot írni! Kerek, egész történet, ahol a szereplők sokféle értelemben eljutnak A-ból B-be és a nézők is megtalálhatják velük a kapcsolódást.
A négy évad 10 évet ölel fel (1980-as, 1990-es évek eleje), és egy olyan világba csöppenünk bele, amiből ma is remek történeteket lehetne kitalálni: a számítógépek, az informatika világa. Mindezt olyan szereplők mutatják be, akik, mire véget ér a sorozat, rájönnek, hogy ők is mennyire esendő emberek. Fantasztikus látni, hogy a technika is milyen utat járt be, a modemek betárcsázós hangjaira szerintem máig sokan emlékeznek.
A sorozat nagy előnye a karakterfejlődés, a jellemábrázolás. A főhősök egyike Joe, aki történet kezdetén egy igazi nagymenő sales-es, a szálakat mozgató bábjátékos, aki a végletekig képes kifacsarni az embereket, és ha megtették mindazt, amit kért tőlük, eldobta őket. Viszont mire véget ért a sorozat, Joe is „felnőtt”, és egészen esendő „ember” lett belőle. Ott van Gordon, a szürke mérnök-informatikus, aki a saját kis mocsarában dagonyázott egy megfeneklett karrierrel és egy semmi extra házassággal. De jött Joe, és kinyílt a csipája a pasasnak, ám mire elbúcsúztunk tőle legbelül ő is megmaradt esendő léleknek. Nézzük a hölgyeket, egyikük Cameron, az életkorát és a technikát is meghazudtolóan tehetséges programozó, aki jobban ért a gépekhez mint az emberekhez. A szakadt kis programozóból egy felnőtt, érett nő lett, aki tisztában van a tehetségével, és ugyan Joe mellett lehetett az aki, de sajnos a kettejük útja sem lehet olyan egyszerű, mint ahogy a romantikus lelkű nézők szeretnék hinni. A másik hölgy Donna, a tehetséges mérnök, aki beáldozta a karrierjét a családja kedvéért, de Joe, Cameron és Gordon révén visszatérhetett oda, ahová titkon mindig is vágyott: egy saját cég vezetői székébe, és ehhez nem szégyellt átgázolni senkin. Nála a leginkább irritálóan kiváló a fejlődés, mert mikor a negyedik évad elkezdődik, minden néző csettinthet, hogy ez az igazi Donna: a kőkemény üzletasszony, akit ha 5 perc alatt nem győznek meg, akkor ejti az ügyfelet. Viszont a végére kiderül, hogy ő is csak egy ember…
A sorozat inkább a folyamatos újrakezdésről, újjáépítésről szól, a technika világa csak egy hátteret ad ehhez, mert a rohamosan fejlődő számítógépes világban folyamatosan a topon kell lenni, vagy maga alá gyűri az embert ez az „ipar”, és a nulláról kell kezdeni. A főhőseink pedig felállnak és újrakezdik. Jól, rosszul, de felállnak a padlóról és mennek tovább előre, akárhova is vezessen az útjuk. A sorozatzáróban benne van a „tiszta lap” esélye, a nézőre van bízva, hogy hova jutnak el a főhőseink. Bár tény, szívesen tovább néznénk ezt a díszes társaságot, az internet, a közösségi média uralta világban, de ez már egy másik történet lesz.

Minosegi sorozat egy erdekes idoszakba helyezve, remek es hiteles! szineszi jatekkal, jo zenekkel.
Igazabol minden a helyen van.
A kozepso szakasz talan kicsit leult a sok dramazassal, engem pl tobb technikai reszlet erdekelt volna ehelyett.
Da amugy tenyleg remek, hangulatos kis sori. Biztos nezem majd a kov. evadokat is.

1.évad
Kivételesen egyedi téma, és sokkal több benne a technikai fejlesztésről szóló pillanat mint gondoltam, bár nekem még így is kevés. Mert akkor sem száraz, sőt, jó belepillantani hogy is nézhet ez ki, nagyokat álmodni a 80-as években, fura volt látni a „kőkorszakot”. Hogy rácsodálkoznak olyanokra ami nekünk már természetes, az első egér kattintás :)
A drámai rész is piszok erős, bár Gordon karaktere piszkosul idegesítő, az viszont tetszik hogy nem lágyítottak a végére a karakterekhez illő történéseken. Nagyon is érdemes megnézni, remélem marad a szint mind a 4 évadban.

1. évad
Az elején még necces volt, hogy be fog-e szippantani, aztán mintha visszarepültem volna a gyerekkoromba. Amikor is a technikai újdonságokra még rácsodálkozott a világ és nem természetesnek vette, hogy minden kütyümütyü kiszolgálja a legapróbb igényeinket is (apropó, mikor jön a bőr alá ültethető bankkártya?)
Imádtam ahogy újra nézhettem a fél garázsnyi gépeket, a monochrome katódsugárcsöves monitorokat, a bőröndnyi laptopokat, és ahogy bekattan a floppy a helyére és a nyomtatók zakatolása! ó, zene füleimnek (én az illatát is szerettem, a mai gépeknek meg szaguk sincs…), minden kis mozzanat, hang, hangulat ismerős volt. Nem tudom, mennyire tudja élvezni ezt a sorozatot, aki nem ilyen közegben nőtt fel. El se tudom képzelni, hogy a mai generációt egyáltalán lázba tudja hozni bármi újdonság (nyilván most is fejlődik a technika, de akkora szakadékot, mint a 80-as években, már nem kell átugrani).
Az ömlengésen túl a történetet nagyon aprólékosan és okosan megírták, oké, egy-két hülyeség becsúszott és Cameron karaktere már a kezdetektől fogva sántított, de a nosztalgiafaktor és látványvilág elnyomja ezt a bakit.
Lee Pace lubickol a szerepében, tényleg el lehet neki hinni, hogy bármit képes eladni (miközben ő maga effektíve semmit se csinál). A Clark família pedig mintapéldája annak, hogy mennyire elcseszett tud lenni egy házasság, miközben kívülről maga a tökély.
Mindenképpen folyt.köv. (egyenlőre 10 csillag)