Riggs, Murtaugh és Cole nyomozó állandó segítőjük, a hiperaktív Leo Getz segítségével újra romba döntik a várost. Ezúttal a kínai triádokkal kerülnek összetűzésbe, melynek brutális vezetője Amerikában akar illegális pénzügyleteket bonyolítani. Ráadásul ezúttal minden szülésre képes nő terhes:… [tovább]
Halálos fegyver 4. (Halálos fegyver 4.) (1998) 213★
Képek 7
Szereposztás
Kedvencelte 48
Várólistára tette 20
Kiemelt értékelések
Halálos fegyver maratonom utolsó állomása egyben a második a listámon. A két lyukú Benny bá és a sült rizs (maga ploli XD). Fergeteges. Minden téren. Már a kezdés is lehengerlő volt. Ha rágondolok attól is mosoly terül az arcomra.
Kedvenc duónk egyértelműen kiöregedtek a szakmájukból és ezt már mindenki látja rajtuk. Murtaugh lánya lassan nagyapát csinál belőle és Lorna is terhes. Mondhatni ez már egy családi matiné, csak egy kicsit véresebb. Hiszen az egész kálvária is pontosan a család körül forgott. A film egy pontján már a két főszereplő is úgy gondolja, hogy nem éri meg az életüket kockáztatni (meg egyébként is bőrig áztak) a Jet Li által formált főgonosz elleni küzdenemben, aki éppen a testvére elvesztését gyászolja. Mondanom sem kell, mibe halt meg majdnem Riggs.
Az egész film valóban családiasnak mondható, hiszen a legtöbben a sorozattal nőtek fel/öregedtek meg. Persze most is kellett egy új karakter a jó oldalon Butters személyében, aki jópofa srác…és mázlija, hogy a végén tudja meg csak Roger, hogy milyen rokoni viszony fűzi hozzá. Leo elengedhetetlen tartozékként most is hozza a formáját. Megint bajba kerül és ez újfent vicces eseményeket idéz elő.
A gonosz oldalon most két karakter osztja a lapokat: Jet Li karaktere és Benny bácsi. Szerintem már az említés alapján kiderül, melyiküknél van az ász, ki áll a tápláléklánc csúcsán. Mindenesetre Benny is egy jópofa karakter a maga nemében (hmmm…ilyen se sokszor van). Viszont Wah Sing Ku mindenre elszánt célja érdekében. Bárkit eltesz az útból, aki úgy érzi, hogy akadályozná terve megvalósításában, hogy kiszabadítsa a testvérét.
Összességében egy nagyon szórakoztató lezárást kap a sorozat, ami méltó befejezés is. A nosztalgia és a közeledő nyugdíjazás szaga már terjeng a levegőben átitatva mindent, de bírják még a gyűrődést. Szóval, aki túl van az első három részen, annak ez is tetszeni fog.
Nagyon szeretem kategória. Mind a négy rész az, de most ezt volt kedvem nézni. A humor a régi, nagyon jó poénok vannak benne, főleg ahogy Riggs szívat benne gyakorlatilag mindenkit maga körül :D Leo a kis ügyefogyott, de a végén azért van az a kis jelenete, ahol mindenki szíve kicsit megszakad érte. :)
Martin és Roger, na igen, egymásért a végsőkig és tovább. Nem lehet őket nem szeretni.
Lorna kicsit túltolta nekem a terhes vonalat, az előző részben egy talpraesett rendőrnő itt meg „lefokozták az alkotók egy folyton evő hisztigéppé”, mintha terhesen elmenne az ember esze.
Jet Li mint rosszfiú <3, imádtam. Furcsa volt, még nem láttam őt gonosztevőt játszani, de nagyon nagyon kedveltem a karakterét.
aki kicsit is ismer, az tudja, hogy elég sok gonosz karakter van a kedvenceim között és hogy imádom Jet Li-t, szóval nem meglepő, hogy ebben is szerettem
gyerekkorom meghatározó filmje volt a Tango és Cash-sel együtt.
százezerszerújranézős sohamegnemunós
Itt már érződik a kétezres évek akciófilm stílusának előszele. Picit talán túl sok idő telt el a harmadik rész óta (ennek ellenére még mindig várom az ötödik részt, csak sajnos Gibson kegyvesztett lett Hollywoodban, Glover-nek pedig szinte alig volt ezután értékelhető filmje). Negatívumként igazán nem tudok felhozni semmit. Nekem Chris Rock volt kicsit sok, másoknak Joe Pesci, de hát én őt nem tudom megunni :) Jet Li remek választás volt. Ha jól tudom Jackie Chan-t akarták a szerepre, de szerencsére nem jött össze.
Abszolút kedvenc a négy rész közül. Uncle Benny, Biscuit Butters, a majdnem legyőzhetetlen Sing Ku… imádtam az új szereplőket. De a legemlékezetesebb a békás rész volt, amin annak idején pityeregtem, most konkrétan zokogtam. Áh, I’m too old for this shit. Szentimentális lennem, na.
+ egy észrevétel: ami nagyon hiányzik a mai filmekből, az a politikai korrektség hiánya. Itt még kedvükre fröcsöghettek a karakterek. Senki nem vágta be a durcát egy zsidós-afgán-fekete-meleg viccen. Mindenki röhögött, ahogy kell. Most meg?!? Mondasz valamit és annyi egy karriernek. Pf… :-/
Ha a négy rész között kellene választanom, akkor ezt választanám. Beszólásokból, poénokból nincs hiány. Fanatikusoknak csak ennyit mondanék: – Az sült rizs, maga ploli!
Sok film 3. vagy 4. része már több sebből vérzik, de Imhotepnek hála, ez nem tartozik közéjük. Valamit tud(nak) a rendező(k), ha sikerült ezt is olyan színvonalúra csinálni, mint az első részt.
Ez abszolút kedvenc részem, ezt láttam a legtöbbször és ezen röhögtem e legtöbbet :D
Nagy előny a sorozatnak, hogy minden részben olyan új szereplőket tudtak hozni, akik nem okoztak csalódást és ugyanúgy a szívünkhöz nőttek. A második részben Leo, a harmadikban Lorna, itt pedig Butters. Mind-mind felejthetetlen karakterek, és Riggst és Murtaught még nem is említettem. A legeslegjobb zsaru páros, ez kétségtelen. A sorozat imádata ennél a résznél csúcsosodik és tudjuk mi a mondás, a csúcson kell abbahagyni.
A bromance-et itt szerintem elég szépen kimaxolta Donner és sokszor szakadtam a nevetéstől, pedig gyerekkoromban azért átmentem a filmen párszor. Elég ügyesen tartotta a széria ezen része is a lendületet, függetlenül attól, hogy a karakterei már öregedtek azért. Itt is vállkiugrás, Leo-szívatás, akinek a kissé több térhez való juttatása kontrasztba állítható az eddigi részekben való bugyuta jelenlétével.
Nagyon kíváncsi leszek az ötödik részre is, hogy mennyire fog működni a nosztalgia-faktor és a 40 éve velünk levő karakterek mit művelnek majd 2020-ban, hogyan ütköznek meg avitt hőseink a modern korral. Ezt azért remélem meglovagolják majd a készítők.
Véleményem szerint a széria leggyengébb darabja, azonban még így sincs miért szégyenkeznie. Sok rendező lecsókolná az eget, ha ilyen folytatást tudna készíteni.
A harmadik rész azért valljuk be elég szép keretet adott volna a sorozatnak, hiszen Roger akárcsak az első részben, úgy ott is épp fürdőt vesz, aztán dolgozni indul, majd a végén Riggs-el az a kis párbeszéd is elég jó zárás lett volna, de hát na, még 10 évet csak el kell töltenie szuicid társával, így nem volt kérdés, hogy azért legalább egy részt még össze lehet hozni.
Szerencsére a készítők úgy álltak hozzá, hogy akkor a negyedik epizód egyben a zárás is, legyen, így behozták az öregedés problémáját Riggsel, ami egy tök jó szál lett végül. Bírjuk még a gyűrődést! Na az a jelenet vizsgaidőszakban bőven lejátszandó, hogy erőt adjon. Egyébként magasan ez a rész vezet poénok szempontjából, de épp ez is az egyik nagy problémája, hogy néha kicsit már erőltetett is a humor. Sokszor egymás ellen ordibálnak a karakterek, ami kicsit fárasztó, illetve a nevetőgázos jelenet is eléggé kiüt a szériából. De szerencsére a poénok többsége tényleg üt, így a sült lizs, Bukta őrmester is üde színfolt (a nevével való poénkodás és a félreértés közte és Roger között). Neki van egyébként ebben a részben az egyik legjobb beszólása: Öltöny van rajtam és nyakkendő! Mi lennék? Könyvelő egy utcai gangben?
Ha a poénok egy része zavaró is, a kiváló akciók ezt bőven feledteti. Pörgősek, jól vannak vágva és kellően brutálisak is. Az autópályás üldözés talán még jobb is, mint a harmadik részben látható két hasonló jelenet. A Jet Li-vel való leszámolás is nagyon jó lett, külön öröm, hogy ketten kellettek ahhoz, hogy szétverjék a kis rohadékot. Li egyébként nagyon jó a rosszfiú szerepében, igazi kis gyűlölnivaló szemétláda. Talán jobb is, mint a harmadik részben szereplő ex-zsaru. Jaaaj, és el ne felejtsem már megemlíteni a nyitányt. Na ez a rész vezet e téren toronymagasan. Ilyen baromságot is csak Riggs és Murtaugh tud csinálni. Humoros és látványos is egyben.
Aztán ott az utolsó jó negyedóra, melyben elbúcsúzunk kedvenc szereplőinktől. Komolyan mondom, én a végén mindig majd elsírom magam. Annyira megszereti az ember ekkora ezeket a karaktereket, hogy fáj látni, hogy ennyi, nem lesz több rész velük.
A Halálos fegyver 4-el igazából nem csak egy széria zárult le, hanem egy korszak is, ugyanis ez után már nem igazán készültek hasonló akciófilmek. Arnold és Sly még próbálkozott, de a régivágású hősök ideje lejárt, helyüket pedig szép lassan átvették a mozivásznon a képregényhősök. Szerencsére bármikor elő lehet venni ezeket a klasszikusokat, hogy az ember jókat derüljön rajtuk.
És itt van a másik kedvenc részem! Nagyon szórakoztató, még mindig tele van akcióval és sok poénnal, amit az ember kívülről fúj! Egyszerűen imádom! :-)
Népszerű idézetek
Murtaugh: Amióta Riggset megismertem, leégett a házam, totálkáros lett az autóm, és most még a hajóm is elsüllyedt! Mi jöhet még?!
Leo: Szerintem, ennyi volt!