Gyomok között (1987) 82% 29★

Hajléktalanság, nyomorultság, betegség, kínlódás. Ne ítélkezzünk amikor elmegyünk mellettük az utcán. Nem ismerjük a történetüket. Nem is gondolnánk, hogy milyen könnyű lecsúszni oda, ahol az egyetlen cél már csak a napról napra túlélés vagy az, hogy legyen egy üveg pia ami legalább egy időre elfeledteti azt, hogy emberi roncsokká váltunk és azt, hogy esélyünk egy másfajta, egy jobb életre kb. a zéróval egyenlő. Azon gondolkodtam, mi az mégis ami miatt nem adják fel? Ösztön? Nem tudom, még nem jöttem rá.
Meryl Streep most is, a hajléktalan nő szerepében is fantasztikus. Egész megjelenéséből sugárzott a teljes kiszolgáltatottság amit utcán élőként, különösen nőként érezhet az ember.
Jack Nicholson szintén elképszető. Drámáról van szó nem horrorról, de komolyan féltem tőle. Honnan merít vajon, hogy ennyire hitelesen alakítja a skizofrén szerepeket?
Tom Waits is megjelenik, énekel is egyet. Ő pedig tökéletes bolond.
Most nincs nagyon kedvem semmihez, ez megint egy olyan film volt, hogy összetörtem.

Olykor én sem tudok önmagammal élni…Néha David Lynch filmek jutottak eszembe a történet közben.

Nehéz témát dolgoz fel a film, amivel vásznon nem sűrűn találkozunk, nem úgy, mint az utcán. Elgondolkoztató volt és sok kérdést felvetett. Vajon mindig az a hibás, aki az utcára kerül? Lenne választása? Ember maradhat egy csavargó? Szeretet, ragaszkodás, törődés, veszteségek, minden, ami egy ember életének része, a filmben is helyet kapott, csak kicsit más megvilágításban. A két főszereplő kiemelkedő, ahogy megszokhattuk, Meryl Streep briliáns, Jack Nicholson szintén, de ennek ellenére nem tudtam közel kerülni a karakteréhez a film végére sem.

A bűntudat, a kudarc mélyre visz, pláne ha hű kísérőnk a whiskey-s üveg. Fran barátunk gyakran a pohár fenekére néz, kódorog, ószeressel járja a várost és minduntalan megrohanják régi emlékei, a fényesebb élet morzsái és újra eluralkodik a kilátástalanság. Vajon vissza lehet-e fordulni és talpra állni? Vagy marad a szalmában alvás és az olcsó szesz? Hosszú, de érdemes megnézni.

A film végén kíváncsiságból beütöttem a keresőbe az „ironweed” szót. Egy lilás, rózsaszínes virágot dobott ki, aminek három fontos tulajdonságát említeném meg: nem mérgező növény, fagyálló, téli menedék nem szükséges. És akkor néhány szó a filmről: Francis (Jack Nicholson) és Helen (Meryl Streep) hajléktalan, utcán élő emberek. Éjjel-nappal járják a várost, már az első képekkel ehhez az életmódhoz csatlakozunk nézőként. Életük volt és jelen eseményein nem maradunk kívül, lassan, ahogy a hajlék nélkül létezők (élet ez? az.) napjai telnek, megismerjük őket. Megismerjük hogyan, mi okból kerültek ebbe a helyzetbe, mit gondolnak magukról, másokról, hogy látják a múlt tetteit és ezzel az állandó emlékezéssel az önvádat, lelkiismeretük terheit velük hurcoljuk utcáról utcára. Ez egy boldogtalan és pesszimista történet, tele morális kérdésekkel, a nincstelenségben, kitaszítottságban való élhetetlenségről. Ezek az emberek mégis élnek. Nem csak 1938-ban, Albany-ben, hanem ott is ahol mi élünk. A 21.század kartonpapírházaiban, az aluljárók hideg falánál ágyazva, ott megyünk el mellettük. A filmet is nehéz végignézni, meg a földön alvókat is nehéz kikerülni, de Francis és Helen szemével, talán a mi szemünk is meglátja az ironweed-et és még ha gyomnak is tűnik, nem akarjuk tövestől kitépni majd. Az ironweed élettartama örök.

Nicholson és Streep kettőse viszi ezt a filmet, de miattuk bőven meg is éri megnézni. Elég súlyos, lehúzó darab, regényre kíváncsi lettem.

Jó volt hallgatni ezt a filmet, mert érdekes sorsokról mesélt és a színészek is biztos nagyszerűen alakítottak benne, de mivel a film 90%-a sötétben játszódott, szinte semmit nem láttam belőle. Nem tudok mit kezdeni azokkal a filmekkel, amiket csak koromsötétben lehet megnézni, mert én sosem nézek koromsötétben filmet.
Ettől függetlenül a történet, a karakterek és a mondanivaló mindképp elgondolkoztató és hangulat is kellőképp nyomasztó.