Kedvencelte 10

Várólistára tette 60


Kiemelt értékelések

silentscream 

Örülök, hogy újabb gyöngyszemre akadtam, vétek lett volna kihagyni. :) Ha nem vizsgaidőszakban talál rám biztos, hogy egyben ledaráltam volna. :D Valamiért úgy alakult, hogy nem láttam még Joo Wont más szerepben, de itt megvett kilóra a játékával. :) Hihetetlenül jól alakította az autistát szerintem. Sokszor meghasadt érte a szívem amiatt ahogy az emberek bántak vele. Viszont ahhoz képest, hogy honnan indult elég szép fejlődésen ment keresztül. Érdekes volt bejárni vele ezt az utat, ahogy egyre közelebb került a körülötte lévőkhöz és erősebbé vált érzelmileg.
Voltak karakterek, akiket eleinte nem tudtam hova tenni, így voltam Kim Do Hannal is. Kezdetben nem volt túl szimpatikus a karaktere, nem tetszett ahogy Shi Ont kezelte, de végeredményben részben neki köszönhető, hogy Shi On milyen sokat erősödött a kezdetekhez képest. :) Imádtam Do Han őszinte mosolyát, ahogy kezdett végre „feloldódni”.
A kórházi személyzet is közel került a szívemhez, nem lehetett őket nem szeretni. :) Szimpatikus volt ahogy próbáltak segíteni Shi Onnak a beilleszkedésben és kiálltak mellette meg úgy egyáltalán az egymással való már-már családias viszonyuk. :)
A kis gyerkőcök is nagyon édesek voltak. In Hae karaktere is kifejezetten szerethető volt, fiatal kora ellenére elég érett módon gondolkodott. Mindemellett igazi vagány csaj. :D
A különböző párosokat is megszerettem. Tetszett, hogy szép lassan bontakozott ki a főszereplő páros közti kapcsolat. Habár talán a közepe felé kicsit mérgelődtem Yoon Seo „vívódásán”,de aztán ez elmúlt. A nővér pároson jókat nevettem, hihetetlen figurák. :D
A mellékszereplők közül osztályvezető Ahjusshit is nagyon megkedveltem a végére, persze eleinte voltak érdekes dolgai, de ő is sokat fejlődött és végül elkezdett odafigyelni a környezetére. :)
Szóval mindent egybevetve én ezt nagyon szerettem! ❤

Dreamborder

Lehet azt mondani, hogy elfogult vagyok, de nem vagyok hajlandó 10 csillagnál kevesebbet adni rá.
Hogy miért nem?
Hihetetlenül addiktív sorozat volt, aludni nem sokat aludtam első nap, konkrétan kényszerítenem kellett magamat, hogy otthagyjam a gépet.
Olyan szereplőgárdát vonultattak fel, hogy aztamindenit, és nem, nem csak a reklám kedvéért. Öregem, mindenki úgy játszott, hogy le a kalappal! És itt most gondolok a gyerekekre is!! Komolyan.
A kis elvadult leányzó és In Hae-t játszó csajsziért teljesen odavagyok.
A karakterek összetettek voltak és nagyon szerethetők. <3 Borzasztóan örültem, hogy normális nőket alkottak az írók. Cha dokit azonnal a szívembe zártam. Ő volt az első a kórházból, aki nyitott Shi On felé és támogatta őt. Menedzsert először vegyes érzéseket keltett bennem, de a végére ő lesz az egyik “fejlődő jellemű hős”.
Ha már itt tartunk. Igazából a sorozat egyik erőssége nálam az volt, hogy sok-sok fejlődés volt a karaktereknél. Shi On teljesen átformálta a körülötte levőket. :) Nem erőszakosan, hanem az őszinteségével és kedvességével. Igazán bölcs és gyönyörű gondolatok hangzanak el a 20 rész alatt. Olyan jól melengették a lelkemet. :)
Tudom, csapongok rendesen, de annyi gondolatom lenne, egy egész regényt írhatnék belőlük.
Kis csapatot bírtam, természetesen volt, akit az elején péklapáttal ütöttem volna, de szerencsére emberünk rá is hatással volt. Egyébként KYK-nak volt még szuper szerepe. A cuki fiatal orvos, aki mindig okosakat mond és még helyes is hozzá. :P Főnővért és Jo nővért nagyon bírtam, őket sem láttam még rosszul játszani.
Kim Do Han. Waaaaa, hát ő aztán nem volt semmi! Igazi szürke egyéniség, igazán mögé kell nézni a döntései és cselekedetei mögé, mert a kemény külső és viselkedés mögött hihetetlen jellem és szív van! A végére igazi báttyá válik, öröm volt nézni! *-*
Igazgatót imádtam! Igazán a saját fiának tekintette Shi On-t és minden feladott volna érte. Igazi orvos és apa figura volt. Shi On szülei szintén zseniálisan játszottak, főleg az apját alakító színész. Ezt az agresszíót nem mindenki tudta volna ilyen hitelesen megjeleníteni. Sok mindenkiről tudnék még írni, de így is túlzásba esek, szóval jöhet az ömlengés Joo Won-ról. Azt. A. Mindenit. Nem tudom elképzelni, hogy lehetett volna jobban eljátszani ezt a szerepet. Annyira eggyé vált a karakterrel. Hiába láttam már más szerepben, fel sem tudtam idézni. Egyszerűen oda vagyok tőle meg vissza, órákig elemezhetném, mennyire jól hozta az autista fiút.
Imádtam, ahogy a sok okosság elhagyja a száját, és itt most nem a zseniális képességére gondolok. Shi On karakterét és szerepét a gyereksebészeten fantasztikusan megírták! <3 Érdekes módon volt még egy karakter, aki megmozgatott, az pedig az igazgatóhelyettes volt. Utánanézek a színésznek is, aki játszotta, mert már az elején azon kattogtam, hogy vajon ő végül melyik oldalra fog kerülni. Volt benne valami kettősség és ezt a színész nagggyon jól visszaadta. :)
A sztori: az eseteket imádtam, a műtétes részeket különösen. Izgultam a betegekért és rettenetesen fájt a szívem, amikor rosszul sikerült valami. :(
Engem nem zavart, hogy Shi Won nem műtött, csak egyszer, egy dolog ha valaki tud valamit elméletben, de más kérdés a tapasztalat. :) Azt a létrát neki is végig kell járni. :)
Egyetlen, de annál nagyobb problémám az volt, ahogy az autizmus témáját kezelte a sorozat. Nem tudom, hogy Koreában mi a vélemény az autizmusról, de az író elolvashatott volna néhány nemzetközi cikket róla, és akkor talán nem követnek el olyan bakit, mint: az autizms “betegség” vagy, hogy “gyógyítható”.
De én ezzel többet nem is vagyok hajlandó foglalkozni. Számomra ez egy nagyszerű sorozat volt. Elnézést a csapongó gondolatokért, és köszi, ha valaki végigszenvedte. :P

Shad 

Nehéz értékelést írni erről a sorozatról, mert az egészben csak Joo Wonra emlékszem:D
Nah jó nézzük, az esetek érdekesek voltak és mindegyikkel Shi On tanult valamit a való életről:) A kémia a két főszereplő között valahogy az elején jobban működött, mint a vége fele:) Persze lehetett érezni, hogy szeretik egymást, de azért azt a nagy lángot nem éreztem, még ha jól is mutattak együtt:) A sebész csapat és a nővérkék nagyon aranyosak és szerethetőek voltak:) Maga a kórház/orvosi /háttér sztori azért ezer sebből vérzik , mégis amiért maga a sorozat nagyon jó: az a szereplők.
Choi Igazgató igazi apa és tanár figura, nagyon szerethető és tisztelhető karakter. Do Han bár az elején rugdosni való volt, később megértettük a hátterét és a döntései mibenlétét és Shi On őt is megváltoztatja, ahogy hat mindenkire az osztályon.
Joo Won…jesszus ez a hapsi kikészített, egyszerűen zseniálisan játszotta az autista dokit. A mozgás, a beszéd, már ahogy állt Minden tökéletes volt. Az elején , ahogy mindenki bántotta, aztán ahogy a maga kis egyszerű ártatlanságával egyesével nyerte meg az embereket. Csak egyetlen ember kellett, aki elkezdett hinni benne és segített helyt állni. Hogy miért vagyok mégis picit csalódott? Ez egy sebészekről szóló sorozat volt, a legelső részben Shi On mesterien ment meg egy gyereket, hogy ezek után hányszor műt? ehhem… Többet vártam Shi On, mint sebészből.
Tulajdonképpen, aki nekikezd úgy induljon neki a sorozatnak, hogy ez egy személyes történet. Nem annyira a kórház, nem annyira a háttérsztori , itt egy személy fejlődését követhetjük nyomon és ahogy ő fejlődik egyben hogyan hat másokra. Senki se várjon többet és akkor egy igazán kis kellemes sorozatot nézhet végig.

Röfipingvin 

Hatalmasat mentett a sorozat avval, hogy nem gyógyult meg Dr. Park az utolsó epizódra. Mert, hogy az autizmus fogyatékosság és nem betegség. Csak ez a forgatókönyvíróknak és a sorozat készítőinek nem volt evidens a sorozat kezdetekor.
Azt sajnálom, hogy spoiler, de gondolom féltek tőle, hogy esetleg rájuk zúdul valami népharag, bár szerintem nem lett volna semmi ilyesmi.
Amiért négy csillag mínusz: helyenként rém unalmas volt a sorozat, a hitelesség a béka segge felé konvergált sajnos (az már mindennek a teteje volt az utolsó epizódban, hogy – ugyan csak egy szót –, de beszélt az a páciens, akinek tubus volt a torkában) és egyáltalán nem volt kiemelkedő mellékszereplős szál.
Amiért hat csillag: Joo Won játéka – elképesztő milyen tehetséges színész, bár a huszadik részre már meguntam szegény Park Shi On-t és Chief Nurse és Jeung Mi baromi vicces évődései. Meg egyáltalán: hatalmas ötlet férfi ápolót megjeleníteni.
A másik két főbb szereplő – Moon Chae Won, aki Dr. Cha-t játszotta és Joo Sang Wook, aki pedig Dr. Kim-et – teljesen tisztességesen eljátszotta a szerepét, de semmi extrát, semmi különlegeset, semmi emlékezeteset nem csináltak a sorozatban. Talán Dr. Kim verekedős jelenete volt úgy, ahogy emlékezetes – bár egy sebész ne verekedjen, mert bánhatja a keze, onnantól meg a megélhetése…

Szóval mély nyomot azért nem hagy a sorozat, meg orvosos sorozat révén van benne bőven kivetnivaló, de aki szereti Joo Won-t, annak nem érdemes kihagynia. Csak fogyassza kis adagokban!

kkata76 

10 csillag. Tudom, hogy megvannak a maga hibái, talán nem is kevés – én nem ezekre figyeltem. Lekötött a zseniális színészi játék és a szívet melengető történet. Olyan sorozat ez, amin lehet nevetni, jó sokat, meg olykor pityeregni is, de amikor vége van, nagyot sóhajt, és mosolyog az ember. Ez jól esett, nagyon örülök, hogy láthattam.

Vikibabuci

Láttam már egy jó pár orvosos sorozatot, de meg kell hogy, mondjam ez magasan vitte a pálmát. Joo Won alakítása zseniális, Moon Chae Won, Joo Sang Wook, szintén, de igazából elmondható mindenkiről. Érdekes látni hogy, azt gondoljuk Park Shi On változott, és csak a vége felé tudatosul az emberben hogy a környezet. Megható, néha könnyeztető, de hatalmas igazságok vannak benne. Egy gyermeki lélek vallomásaiból pedig azt látjuk hogy, mi felnőttek már mennyire tudatosan, előre kiszámított lépésekkel közeledünk a környezetünkhöz, illetve környezetünkben élő emberekhez. Csak ajánlani tudom mindenkinek!!!

1 hozzászólás

Hasonló filmek címkék alapján