Dr. Frankenstein élőt-halottat nem tisztelve halottak testrészeiből teremt és kelt életre egy emberi szörnyeteget. Frankensteint teremtménye egy olyan világban éled fel, ahol rettegnek tőle, ahol utálkozó és megvető pillantások kísérik, egyszóval ahol nem látják szívesen.áááFrankenstein „fia”… [tovább]
Frankenstein (Frankenstein 1.) (Universal Classic Monsters) (1931) 53★
Képek 1
Szereposztás
Kedvencelte 4
Várólistára tette 61
Kiemelt értékelések
Az ugyanebben az évben készült Drakulával ellentétben érdekes módon ennél a filmnél egy csepp hiányérzetem sem maradt, pedig előzetes elgondolásaim alapján azt hittem ez fog kevésbé tetszeni.
Mégis ez volt, ami az utolsó percig lekötött és sokkal több azonnali kiemelkedő dolgot vettem észre benne, mint amit a másikban nem tudom, hogy valóban ott van-e vagy csak klasszikussá válása okán látom már bele.
Az első, amit kiemelnék a zene. A spoiler a spoiler bevitele a sokadalom közé vagy a végén a spoiler valami hihetetlenül dinamikus és erőteljes hangzású, ugyanakkor nem bántóan kiemelkedő, hanem a képsorokat erősítendő a hatása. A dallam és a hangszerelés egyébként szerintem simán megállná a helyét egy mai film bármilyen epikus jelenetében.
De ugyanígy megdöbbentett Boris Karloff játéka. Nem a tehetsége, azzal már tisztában voltam, mióta Imhotepként találkoztam vele, hanem egyszerűen konkrétan ennek a figurának a megformálása.
Aztán – miután lenyűgözött a Drakulában – mikor megláttam Dwight Fryet Fritz szerepében, már dörzsöltem a tenyerem, hogy mennyire jó lesz ez, érdekes módon ő mégsem volt most annyira kiemelkedő. Persze az őrült tekintete itt is fantasztikus, a jelenléte mégsem volt olyan hangsúlyos, mint vártam.
Az viszont tetszett, hogy a év- és stúdiótárs Drakulával szembeállítva sokkal kidolgozottabb párbeszédeket és kevésbé töredezett történetvezetést kaptam. Persze lehet, hogy nem így van, de én így éreztem.
Ugyanez igaz a fényképezésre is (bár a Drakulának is megvannak a maga szépségei – például Drakula szemeinek megvilágítása), valahogy monumentálisabb, lényegretörőbb lett a végeredmény. A végén spoiler egészen lenyűgözött.
A kellék- és díszlettár viszont mindkettőben kiemelkedő.
Az egy csillag levonás csak azért, mert a szerelmi szállal minimálisan sem tudtam mit kezdeni, egyik szereplő iránt sem éreztem hangyányi szimpátiát sem. Egyedül ezek a részek untattak kicsit.
Ha már szimpátia, 1931-ben a Universal logója alatt tisztában vagyok vele, hogy a történetnek úgy kellett záródnia ahogy, spoiler
Klasszikus film egy klasszikus történetből. A maga idejében biztos félelmetes volt, én picit filmtörténetis szemmel néztem. Hát klasszikus, na.
Mary Shelley klasszikusát még nem olvastam (csak egy rövid összefoglalót), de már régóta terveztem az elmélyülést a Universal-stúdió klasszikus szörnyfilmjeiben. Mivel épp Dean Koontz Frankenstein-ciklusába kezdtem bele, ahol Boris Karloffot is emlegették, úgy döntöttem, ezzel a darabbal nyitok. Azt kell, hogy mondjam, korához képest meglehetősen korrektül kivitelezett alkotásról van szó. Szemben sok mai film röhejes CGI szörnyeitől, a Karloff által alakított teremtmény jól néz ki, teljesen hihetőre sikerült mind kinézetre, mind alakításra. Kicsit sajnálom is, hogy a játékidőhöz képest relatíve keveset látni belőle. A történet nem szigorúan vett adaptáció, csupán nagy vonalakban támaszkodik a regényre, bár ez talán nem lep meg senkit.
Akit érdekelnek a régi idők filmjei, esetleg horrorjai, mikor nem a belezésen és a hektóliter vérmennyiségen volt a hangsúly, annak mindenképp tudom ajánlani.
Ez meg aztán teljesen más, mint a könyv (Frankenstein keresztnevétől kezdve a dühös tömegig). Mondjuk, itt legalább tudtam azonosulni a szerencsétlen teremtménnyel (nem úgy, mint Jekyll-lel). Ha úgy vesszük, a mondanivalója itt is ugyanaz, mint a könyv esetében, de a megvalósítás nekem akkor sem tetszik, sajnálom.
Mivel túlságosan is elfogult vagyok, ezért a 6 csillag.
Olvastam már az alapjául szolgáló regényt, igaz, csak nagy vonalakban hasonlít a kettő.
Nyilván nem véletlenül lett klasszikus, és bár mai szemmel nézve már annyira nem ijesztő (egyedül a hirtelen zajoktól ijedtem meg), nagyon jó atmoszférája van, Boris Karloff pedig ezzel a külsővel egy mai horrorban is simán megállná a helyét. A szörny és a kislány jelenete pedig elképesztően hatásosra sikeredett.
A vége nem tetszett spoiler
Mellesleg nem értem, miért változtatták meg Frankenstein nevét Victorról Henryre.
Kiváló alkotás. Az alapján értékelem, hogy mennyire köt le engem a film. Ez lekötött, onnantól, hogy „megszületett a Szörny”, ezért csak a kilenc csillag. Boris Karloff alakítása nagyon jó, nem is hiányzik a CGI :D Elizabeth/Mae Clarke színésznő eleganciája számomra lenyűgőző volt, valahogy a mai ruhák nem adják vissza ezt. ezt. A kedvenc jelenetem, mikor a spoiler. A könyvet még nem olvastam, de a többi vélemény alapján nem is hasonlít a film és a könyv. Mindenképp el fogom olvasni.
Az adaptáció során rengeteget kihagytak és/vagy átírtak az eredeti regényből, ami sajnos nem vált a film előnyére. Minden, ami Frankenstein történetét kiemelkedővé teszi (morális dilemmák) kimaradnak, a puszta cselekmény bemutatására szorítkozik, de még azt is csonka formában tálalja. A levonható tanulságokkal kapcsolatban is hiányérzetem maradt. Az egyik – bár nincs kimondva, de sejteni lehet – tanulsága az ember végtelen kíváncsisága és törekvése, ami veszedelmes, ha nem ütközik korlátokba. Általában ezt szokták kihozni belőle, bár én nem feltétlenül értek egyet ezzel a kijelentéssel. A történet másik mondanivalója, ami szerintem sokkal fontosabb, mert mindenki tudja hasznosítani: amit létrehozol/birtokolsz, az iránt felelős vagy. Ez az, ami a regényben nagyon szemléletesen, de nem szájbarágósan körül lett járva, viszont a filmből nekem hiányzott. Ha valaki tud egy jobb adaptációt, kíváncsi vagyok.
A színészi játék is zavaró volt: hiteltelen, túlzott gesztikulációk. Tudom, régi filmekre ez jellemző, azért említem meg mégis, mert pl A láthatatlan ember (1933) ebből a szempontból nagyon is jól teljesített, nem játszottak ilyen furán távolságtartóan, színpadiasan a színészek, ami élvezhetőbbé tette.
Sokkal jobban megfogott ez a film, mint a maiak nagy része. Csak azért kilenc pont, mert fent tartom a lehetőséget, hogy a sok folytatás közül, lesz ami még ennél is jobb.
Népszerű idézetek
I think it will thrill you. It may shock you. It might even horrify you. So, if any of you feel you do not care to subject yourselves to such a strain, well, we warned you.
Folytatása
Összehasonlítás |