Frank (2014) 67% 84★

Azt hiszem sokaknak nem tetszett ez a film. Ismerőseim is úgy vannak vele, hogy másra, jobbra számítottak, hogy egyszer meg lehet nézni, de egyébként elrontották. Szerintem nem. Az persze ökörség, hogy Fassbender egyik legjobb alakítása még úgy is, hogy szinte soha nem látni az arcát benne. Szerintem ez egy szatírának tökéletes. Nagyon tetszett, hogy a történet fiatal, kezdő protagonistája annyira nem is protagonista, hiszen elég gyökér. Tetszett, hogy a banda nagy egyéniségei mind zakkantak így vagy úgy és önmagukban tényleg nem lettek volna igazán jók, Frank viszont egy igazi zseni. Tetszett, hogy a film több szinten is működik, hiszen ugyanúgy vonatkoztatható a csoportdinamika egy személyen belüli vívódásokra, vagy egy általános zenekultúrai jelenségre, mint az itteni bandára. Tetszett, hogy volt némi üzenete, ami komolyan vehető, mert igazán a zenélésről szól. Valamint tényleg jók voltak benne a zenék, a Secure the galactic perimeter-t gyakran meghallgatom.

Nem szerettem az elején, mert mindenki olyan idiótának és élhetetlennek tűnt. Gleeson is idegesített, hogy már ötödszörre játssza ugyanazt a karaktert… de Fassbender miatt kitartottam és milyen jól tettem. Ő még úgy is meggyőző tud lenni, ha műanyagfeje van.
Örülök, hogy a végén a miértre kaptunk választ (anélkül nem adtam volna meg a 8 csillagot), a zenék is tetszettek a maguk nemében, szóval kár lett volna kihagyni.

Minden csak okoskodásnak tűnne, amit a történetről mondhatnék. Tetszett a filmnek a hangulata, finoman szomorkás, óvatosan kap el közben a mélabú. A képek szépek benne, és gondosak. Michael Fassbender annyira elvarázsolt, hogy muszáj kiemelnem. Eddig nem igazán láttam filmben, csak tudom hogy játszott az x-menben, és valamiért kialakult bennem egy olyan kép róla (ok nélkül), hogy olyasfajta… színes-szagos-jólkinéző színész, aki el tud játszani szerepeket, de nem olyanokat, amik azon túl, hogy szórakoztatnak, tudnának adni neked valamit. Szóval őszintén nem hittem, hogy ennyire mély szerepeket is képes vinni, és nagyon kellemesen csalódtam. Hirtelen beugrott most, hogy játszik ő valahol Macbethet is, szóval egészen biztosan megnézem azt a filmjét is. Na, igen:D
Olyan finoman és pontosan összerakott kis film ez, hogy semmit sem lehet hozzárakni, csak meg kell nézni és meg kell érezni.

Ha valamire, erre a filmre abszolút rá lehet aggatni az „elég érdekes” jelzőt, miközben a fejünket vakargatva próbálunk rájönni, mit is láttunk. Volt egy alaptörténete, miszerint Joe, a zenészaspiráns billentyűs lesz a kimondhatatlan nevű, sokszínű alakokból álló, különleges zenei stílusban nyomuló The Soronprfbs nevű bandában, nem minden hátsó szándék nélkül. A srác ugyanis ahelyett, hogy inspirálódna a zenekar rendhagyó albumfelvétele során, saját önös céljától vezérelve meg akarja változtatni populáristól fényévekre lévő, ám pont ettől érdekes hangzásvilágukat. Az átlagos, a normálisnak aposztrofált társadalmat meghódítani kívánó srác és a saját különcségével tisztában lévő, azt büszkén vállaló csapat közötti konfliktuson keresztül vizsgálja a film azt a kérdést, hogy baj-e, ha elütünk az átlagtól, vagy épp ellenkezőleg, attól leszünk igazán szabadok, ha merjük vállalni önmagunkat, legyenek bármilyen merész és furcsának ható ötleteink. Amíg azonban megkapjuk a választ, addig meghallgathatunk egy csomó izgalmas zenét, jobban megismerhetjük a karakterek gondolkodásmódját, lelkivilágát, akiket remek színészek keltenek életre. A címszereplőt, a banda frontemberét játszó Michael Fassbenderen meg se kéne lepődnöm, hogy egy műanyag fejet viselve is erős jelenléttel bír, Maggie Gyllenhaal minden megszólalása és megmozdulása aranyat ér, tűnjön bármilyen kiállhatatlannak figurája, s a többieknek is számos humoros, megható, esetleg meghökkentő pillanatot köszönhetünk.
Nyitott, érdeklődő embernek tartom magam, aki nem ijed meg az egyedi hangvételű, a kommersztől távol eső alkotásoktól, s úgy gondolom, nehezen ugyan, de nagyjából sikerült dekódolnom a film mondanivalóját, azonban még így sem tudtam teljesen ráhangolódni.

Film közben az volt az érzésem, hogy ez tuti vagy valami ázsiai film koppintása, vagy kedvelik az alkotók közül valakik az ázsiai filmeket… viszont azt hiszem, ha ez mondjuk japán film lett volna, akkor se élveztem volna sokkal jobban.

Az elején + vége felé az a biciklis gyerek + autómosós emberkés keret jópofa volt, de így ennyi… untam is, de talán annál is jobban idegesítettek a karakterek. Az hagyján, hogy egyikkel se bírtam azonosulni, de annyira távol állnak tőlem, hogy uh… :s
A történet még el is ment volna, de így nah… :s

A legtöbbször nekem nagyon bejönnek az ilyen filmek, de ez most valahogy nem jött át. Meglehet, rosszkor néztem, nem volt meg a szükséges hangulatom hozzá.

Nagyon tetszett! Nem nagy elvárásokkal ültem le megnézni, és egy percig sem akartam túl komolyan venni, így pedig jól szórakoztam rajta. Görbe tükör ez a mai alternatív (vagy magukat annak mondó) zenekaroknak, zenészeknek.
Voltak benne persze komolyabb részek is, azért a legtöbb szereplőnek elég komoly mentális problémái voltak, de nem akarták ezt sem túl dramatizálni, inkább olyan szatirikus volt a megfogalmazás.
Jon végig azt találgatta, hogy milyen traumákon, vagy nehéz gyerekkoron esett át Frank, de aztán be kellett látnia, hogy a tehetség belülről jön, nem a környezet határozza meg.
A zenék is nagyon bejöttek (a „most likeable song ever”-nél majdnem sírtam a nevetéstől!), és Fassbender még egy hatalmas maszkban is remekül játszik, szóval nálam újranézős a film.

Van egy pasi, aki nagyon művészi akar lenni, ezért egy óriási műfejet hord.
És tökéletes zenét akar írni, de nem tud.
Nekem ez a film nagy csalódás volt, teljesen másra számítottam.
Nem tetszett ez a film. :(

Volt már abszurd, amit szerettem, legtöbbször tudnak hatni rám. Most is motoszkált itt valami, de nem tört ki rajtam teljesen…

Megfogott, teljesen. Úgy jöttem el a moziból hogy egy elcseszett ember drámáját láttam, de totálisan bele tudtam ültetni magam a fejébe, és mintha pontosan tudtam volna közben mi történik épp a gondolataiban, mit miért szenved meg épp. Kár volt a humorosnak szánt részeket elbagatellizálni, nekem az elvette kicsit az ízét, nem kellettek azok oda, minek? Frank az egészet elvitte a hátán így is.