Mikor 1914 nyarán kitör a háború, sok millió ember élete fenekestül felfordul, s a harcok sokakat állítanak csatasorba. Beköszönt a tél és vele együtt a karácsony is: a fronton szolgáló katonákat családtagjaik és a hadsereg ajándékokkal halmozzák el, de a francia, skót és német lövészárkokban… [tovább]
Fegyverszünet karácsonyra (2005) 57★
116' · francia, japán, amerikai, egyesült királysági, német, belga, norvég, román · dráma, történelmi, zenei 16
Képek 3
Szereposztás
Kedvencelte 8
Várólistára tette 82
Kiemelt értékelések
Sajnálom, amiért nem kapott díjat, pedig megérdemelte volna. Nem a megszokott karácsonyi történetet lehetett látni, de jobb is volt. Hiszen nemcsak a boldog családokról szól a karácsony, hanem az olyan emberekről is, akik nem lehetnek/lehettek a családjukkal, szeretteikkel.
Igazi remekmű, azért meg, hogy megtörtént eseményeken alapul, hatalmas high five az emberiségnek.
Nem éppen egy tipikus karácsonyi történet. Nem egy hópehelyben játszódik, nincs benne Mikulás, sem béna betörők, ez az ilyeneknél komolyabb sztori, mégis az egyik legszebb az összes közül. Talán pont azért, mert megtörtént.
Nem csoda, hogy annyi jelölést kapott, hiszen maga az ötlet, hogy egy ilyen történetből filmet forgasson egy csapat, már eleve dicséretes, de mind az operatőri munka, a rendezés, a színészek, minden remek volt benne.
Aki karácsonykor vidám filmeket szeret nézni, annak nem ajánlom, mivel ez bemutatja a háború keserűségeinek egy részét. Viszont mindenképpen szép történet, mert az is kiderül belőle, hogy az emberiség embertelen időkben képes szembemenni a szabályokkal és emberségessé válni; amikor a világ ridegséget vár el mindenkitől, képes gyengéd lenni, nem törődve a következményekkel.
Tulajdonképpen a legtöbb karácsonyi film közel nem tartalmaz ilyen szép üzenetet és nem képes olyan mértékű ünnepi hangulatot teremteni, mint a Fegyverszünet karácsonyra.
(Magyar szinkronnal senkinek nem ajánlom.)
Mindig is szerettem a megtörtént eseményeken alapuló filmeket, ezt az egyet mégis nagyon sokáig halogattam.
Hogy miért? Vannak azok a történetek, amik szinte kiáltanak a giccsért – szerencsére nem vált be a félelmem, és a Fegyverszünet karácsonyra nem hogy kikerülte ezt az akadályt, hanem triplaszaltóval és a levegőben leírt dupla Lutzzal átvetődött felette. Megható és gyönyörű a történet, amit elmond, mégis ott vannak a háttérben a háború borzalmai, az utolsó negyed óra pedig egyenesen szívszorító. spoiler
Egy dolog kétségtelen: ha ez a film nem adja vissza valakinek az emberiségbe vetett hitét, akkor semmi. Kell hozzá egy elgondolkozós, melankolikusabb pillanat, de egyszer mindenképp érdemes megnézni.
Én fogékony vagyok a drámára, de tényleg. Óriási várakozással fogtam neki a filmnek, de csalódnom kellett. Nem volt igazi, mély.
Nagyon szép az alaptörténet, és attól még szebb, hogy igaz.
Nem tudott közel kerülni hozzám, és ráadásul, ahogy énekeltek…. Így még majdnem én is eltátogtam volna. Annyira zavart, hogy az emelkedett hangulatú résznél csak erre a tátogásra tudtam figyelni. Kár érte, jó lehetett volna!
Ezt mindenkinek látni kellene – nincs benne gyűlölet, csak országok fiai, akik nem mertek gyávának lenni. Emberség a hősiesség kezében; fáj a szívem.
Örülök, hogy ráleltem erre a filmre, mert háborús karácsonyi film nem sok akad. A történet picit talán túl szentimentális, de abszolút hihető. A frontvonalon is a karácsony szent, és ha már a katonák nem lehetnek otthon, békességben a családdal akkor legalább ne öljenek, ne haljanak.
Ennek a filmnek az a legnagyobb érdeme, hogy nem romantizálja a háborút. Szerencsére nem az a tipikus hollywoodi produkció, nyálas és hatásvadász szívfacsaró jelenetekkel.
Általában nem rajongok a háborús filmekért, mert túlságosan felkavarnak, de ez a témája ellenére egész vidámnak mondható. Sokáig halogattam a megnézését, mert attól féltem, hogy a kétórás filmből lesz 10 perc kedves jelenet, a többi meg a szokásos lövöldözés, de kellemesen csalódtam. Már elég hamar eljutunk a „lényeghez”, ami ugye a karácsonyi rész, és azt mutatja be szinte végig. Voltak benne vicces és megható részek is, nagyon hozza a hangulatot, és a végén is csak sejteti, hogy spoiler. A történet miatt – ami hihetetlen, hogy valós eseményeken alapul – jár a 10 pont.
Kicsit olyan érzés volt nézni, mint amikor általánosban történelem vagy irodalom órán nézettek velünk filmet, minket meg abszolút nem érdekelt.