Fantomas, az álarcos szupergengszter megállíthatatlanul hajtja végre akcióit, miközben mindvégig ismeretlen marad. Konok ellenfele, a kudarcokba beletébolyult Juve felügyelő nem adja fel a reménytelen küzdelmet és a Scotland Yard segítségével hajtóvadászatot indít Fantomas ellen.
Fantomas a Scotland Yard ellen (Fantomas 3.) (1967) 52★
Szereposztás
| Louis de Funès | Juve felügyelő |
|---|---|
| Jean Marais | Fantomas / Fandor |
| Mylène Demongeot | Hélène |
Rendező
Forgatókönyvíró
Operatőr
Zeneszerző
Kedvencelte 6
Várólistára tette 11
Kiemelt értékelések
ChEebor
Ez a harmadik rész sokkal komolyabbnak érződik, mint az első kettő. No nem mintha a humor megkopott volna, de hiába tudtuk Fantomasról, hogy milyen gonosz ember, itt tényleg gyilkolászik jobbra-balra. Szegény Juve felügyelőt meg úgy manipulálja, hogy a Gázláng gonosztevője megirigyelné (pedig a címszereplő még csak a látszatát sem kelti az eleganciának). Tényleg, ha Louis de Funes nem idétlenkedne még a legsötétebb szituációban is úgy, ahogy elvárjuk tőle, akkor ez bizony egy teljesen működőképes thriller is lehetne. A végén persze ismét a lightosabb akció kerül elő, de immáron bizony a lezárás is keményebb, mert most spoiler.
Serge_and_Boots
Ugyan Fantomas-szal ebben az esetben sem a Scotland Yard küzd meg, ez a bizonyos harmadik epizód remek mézesmadzagnak bizonyult annak bemutatásához, miként terjeszthető ki és folytatható majdhogynem a végtelenségig a történetszövésében egyébként sosem túlbonyolított, emiatt valójában végtelenül variábilis Fantomas-széria. Variálhatóság alatt azt értem esetében, hogy a bűnözőzseni ördögi tervei, meg az azok megakadályozásáért folytatott harcok mindig is nagyon skiccszerűek voltak, a harmadik részben pedig már egyenesen babra ment a játék: nagyon kevés kreativitás kellett volna ahhoz, hogy önismétlés nélkül még legalább négyszer-ötször megkergettessék a főgonoszt Juve felügyelővel – szerintem mi örültünk is volna neki, a főszereplők talán nem, de ilyesmi miatt sose fájjon a fejünk „mi lett volna, ha”-eszmeffutatások esetén.
Az angliai kirándulás tehát leginkább abban nyer értelmet, hogy Fantomas ezúttal cinkosan odakacsint a nézőnek: gazdagokat és bűnözőket adóztatni már-már szimpatikus és azonosulásra okot adó gondolat lehetett a hatvanas évek végi átlagos francia nézőközönség számára, Juve és Fandor pedig most jut a legközelebb ahhoz, hogy valóban vadászként húzzák csőbe a terve biztosságában rendíthetetlen gumifejűt.
A széria hangulatilag szerintem sok szempontból itt ér csúcsra. Az ódon angol várkastély csodás helyszín, a kiaknázatlanul hagyott mocsár és a Loch Ness szintén. A rókavadászat jelenetsora furcsa mód talán esetlen, de ezért kárpótol minket a szép táj és a feszes cselekmény. Logikailag természetesen van itt bukfenc bőven, sőt, egyenesen lehetetlen gyerekesség is (például mikor Fantomas az előző részekből vetít jeleneteket), de az ilyesmi belefért a korabeli zsánerfilmekbe, sőt, hasonló blődséget még a nyolcvanas évek amerikai sorozataiban is felfedezhettünk.
Színészi játék terén Marais engem két szempontból szokott lenyűgözni: egyrészt, hogy mennyire csúnya férfi és ehhez képest milyen hiteles a szerelmes-kalandor főhős szerepében, másrészt, hogy fizikailag mennyire eltökélten és bevállalósan alakítja a karaktereket, noha a hatvanas évek közepén már ő is benne volt a korban. De Funes természetesen a maga csodás, kortalan formáját hozza, a magyar változatban Haumann Péter hangján mintha egy egészen új karakter születne meg, nyugodtan mondhatjuk mi magyarok, hogy a színész és a szinkronhang kettőse egy új, megismételhetetlen Funes-i karaktert hozott a világra.
Szerethető és sikerült, talán előzményeihez képest egy árnyalattal fáradtabb vagy rutinszerűbb, de egészében nagyszerű mozi a Fantomas a Scotland Yard ellen.
Hippoforaccus
Akárcsak az első két rész. Afféle francia James Bond, aki egy nindzsa újságíró alakít és csak egy mellékszereplő. A sükebóka főszereplő pedig csak rohangászik le-fel, miközben Haumann hangon kiabál, és jól megnevettet engem :)
