Ezer pofon ajándékba (1968) 66% 27★

Tipikus olasz bosszúállós western, annyi különbséggel, hogy itt nem egy az egy ellen esnek egymásnak, hanem két főszereplőnknek vannak csatlósai is.
Viszont az első pillanattól kezdve más sem járt a fejemben, mint az, hogy Bill Kiowa szerepét Terence Hillnek kellett volna játszania. Nem azért, mert az első snitttől kezdve a szeme, a haja és az arcvonásai sokszor emlékeztettek rá, hanem azért, mert A szél dühe (1970) óta tudom, hogy sokat tudott volna mutatni ebben a szerepben. És talán a magyar címfordítókat is felrázta volna begyöpösödött, a film megtekintése nélküli idiótaságukból. Ebben a filmben nincsenek pofonok és senkit nem ajándékoznak meg vele viccesen, ez a klasszikus pisztolyos westernből való. Másrészt a filmet nem Bud viszi a hátán, hanem ő is csak egy a főbb mellékszereplők közül. Ilyen erővel azt is adhatták volna címnek, hogy Bosszú El Paso helyett valahol egészen máshol vagy Piedone Texasban vagy valami hasonlóan inadekvát marhaságot.
Lényegtelen, de furcsa volt, hogy Bud kifejezetten Bujtoros haj és szakállviselet mellett Kránitz hangján beszélt.
Egynek jó volt, a Bud életműhöz megvolt, de nem valószínű, hogy újrázni fogom.

Amolyan zsebwestern, mert nem olyan hosszú a maga műfajában és egy nagyon letisztult bosszútörténetet mesél el csak, minden nagyobb csavar nélkül. A jó oldalon öt szimpatikus fickó van, a rossz oldalon meg egy nagyon szemét, tényleg utálható gonosztevő és nem túl kidolgozott karakterekből álló bandája. A film inkább történetközpontú, de nem epikus, viszont a történetvezetése még a kemény bosszúlevezetés ellenére is vidámabb a legtöbb ilyen jellegű filménél, amit láttam. Igaz, a közepén lévő vérbeli Bud Spencer-bunyónál is megoldják, hogy a máskor komikus effektek is látható nyomot hagynak a karaktereken (az ablakon kivágott fickónak összevagdosott arca lesz stb.), de így sem annyira erős a dolog.
Egynek szerintem jó.

Meglepetésként ért ez a film, mivel nem hallottam róla eddig, holott Bud Spencer szerepelt benne. Westernfilmek terén nincs sok tapasztalatom, de tetszett az ábrázolt miliő, a vadnyugati figurák, akik nem beszélnek sokat, viszont annál többet lőnek, néznek és esetenként isznak. Az összeverbuvált csapat tagjai együtt és külön-külön is jól eltalált karakterek voltak, a történet alakulása lekötötte a figyelmemet. Jó ötlet volt a lineárisan elmesélt események közé beszúrni a fekete-fehér flashbackjelenetet, azonban az utána következő leszámolást eléggé elhúzták. A főgonosz pedig egyáltalán nem tetszett, sőt a cselekmény végére rettentően idegesítővé és irritálóvá vált.
Szikár hangulata, a szereplői és a felcsillanó humora miatt úgy gondolom, nem volt teljes időpocsékolás megtekinteni ezt az alkotást, egyszeri délutáni kikapcsolódásnak megfelelt.

Csak Bud Spencer miatt néztem meg még 2017-ben, de egyáltalán nem nagy szám.