Északi vizeken (2021–2021) 70% 37★

Nem értem egészen magam, hogyan voltam képes végignézni ezt az öt részt. Véletlenül cseppentem bele az első részbe, és vitt magával, nem engedett. Eleinte csak azt állapítottam meg, hogy banális események, fordulatnak alig nevezhető történések viszik előre a cselekményt, de igazából nem zavart. Ahogy a legtöbb jelenet céltalan üressége sem. Olyan erős hangulata volt az egésznek, ami mindent ellensúlyozott. Nem tudnék semmi pozitívat mondani a karakterekről sem, de az együtt eltöltött öt óra révén megismertem a két főszereplőt, és egy-egy rész végeztével nehezen tudtam szabadulni a gondolataiktól. Mindkét színész alakítása tökéletes. Vagy talán az összes feltűnő szereplőé. Nem mellesleg, innen a 20. század felől nézve a fókamészárlás a bálnavadászattal együtt egészen felháborító látvány. Egyébként nem kevésbé az a záró képsorok koszos jegesmedvéje… Az egyik serpenyőben ott van, hogy ez összességében egyáltalán nem jó film – a másikban meg az, hogy rátapadtam a képernyőre. De ezt inkább obszesszív kötődésnek nevezném. Amúgy az ötfelé tagoltságban a 2. és 3. epizód a leginkább önállóan is működő egység, de csak egyben van értelme az egésznek.

Ha Colin Farrell emiatt hízott meg, akkor kár volt. A sorozat végig felszínes, nem húz mélyre, mondhatnám, a jéghegy csúcsán marad. Néha voltak olyan pillanataim, hogy na, most, merülünk, meg ilyesmi, de, nem. Régebben néztem a Terror sorozatot (szintén hajós és jegesmedve is van benne), annál meg azt éreztem, hogy túl van nyújtva, ez legalább rövid volt. Viszont a Terrort olvastam is, és ennél is azt gondolom, hogy könyvben egészen biztosan jobb.

Eleinte azt gondoltam, hogy a sorozat hangulata egészen korrekt, úgy éreztem, hogy megragadták a bálnavadászat lényegét. De sajnos azt kell mondjam, hogy a kezdetek után egy nagyon elvont irányba ment el a történet, ami inkább csak összezavart, minthogy megkedveltette volna velem a sztorit. Kezdjük azzal, hogy Colin Farrell-t konkrétan fel sem ismertem, de ez alapvetően nem zavart. Jack O'Connell a SAS Paddy-jeként maradt meg nekem és igazából a játéka nem okozott csalódást, sőt nagyrészt az ő karaktere miatt éreztem, hogy érdemes volt megnézni a sorozatot. Egyébként nyomasztó, de leginkább felszínes és számomra ok nélkül brutális és véres is volt egy-két ponton. Abszolút nem nekem való sorozat, de akartam neki esélyt adni. A zenék és a kivitelezés egyébként igényes volt, de úgy éreztem, hogy nincsen igazi történet – vagy talán az hiányozhatott, hogy nem ismertem a könyvet, amiből a sorozat készült.