Ellenségek legjobbika (2019) 86% 59★

Ismét bebizonyosodott, hogy a legjobb történeteket az élet írja…
Ezzel a szereplőgárdával és ilyen történettel szinte kétségem sem fért hozzá, hogy tetszeni fog nekem ez a film, és így is lett. Bár a vége kiszámítható mégis szépen fel van építve a végkifejletig. Egyedül azt nem értettük, hogy miért van arra szükség, hogy szegény Tarajinak a bokáig érjen a melle és a film 90%-ában izzadjon, de a végén a valós szereplők bemutatásánál megkaptuk rá a választ… :D Hozzá kell tennem minden tiszteletem a valós személyeké, jó, hogy vannak ilyen emberek.

Az elmúlt évek során rá kellett jönnöm, hogy szeretem a történelmi filmeket, így engem nem zavar, ha az ilyen filmekben kevesebb az akció, a fordulat, az izgalom. A hitelességük adja meg az ízüket.
Itt a 70-es évek Amerikájába repülünk vissza, ahol a helyi ku klux klán vezetője és a helyi fekete közösség aktivistája kényszerül tárgyalóasztalhoz. Sam Rockwellel kapcsolatban eleve elfogult vagyok, kiválóan játssza azt a szerető édesapát, aki nem lát tovább a saját ideológiájánál, Taraji P. Henson pedig szintén kitűnően alakítja az oroszlánként küzdő édesanyát.
A történet pedig nagyon is megérdemelte, hogy filmre vigyék.

Na ezért imádom én az igaz törtenetek alapján készült filmeket. (A legjobban mindig a végén az eredeti felvételeket :) )
Zseniális a 2 főszereplő is.

Már eleve nem lehet rossz egy olyan film, amit igaz történet alapján írtak meg. A két főszereplő kiválasztása pedig telitalálat volt. Taraji minden, eddig látott, szerepében nagyon tetszett, most a harcos, saját és mások igazáért kiálló asszony és Sam Rockwell pedig, mint helyi KKK vezető, a tenyérbemászó képével illett a szerephez. A téma pedig mindig érdekes, úgymond, a szegregáció, az igazságtalanság elleni küzdelem minden jó érzésű és normálisan gondolkodó ember agyában és szívében is megmozgat valamit. Szerencsére itt nem az erőszak volt a fő téma, hanem, egyszerűen szólva, hogyan működjenek együtt teljesen ellentétes oldalon álló emberek.

Zseniális film, kiváló alakításokkal és dramaturgiával. Nem sok, nem kevés, nem esik túlzásokba, de hagy teret a feszültségnek.
Ráadásul…
Az ilyen filmeket és az általuk közvetített értékeket kötelezővé kellene tenni (vagy legalábbis nagyon ajánlani) az iskolákban, mert az emberek igenis képesek megváltozni. És ebben a filmben egy hatalmas és döbbenetes erejű változás követhető végig!
Sam Rockwellt eddig is szerettem, most még egy hatalmas piros pontot gyűjtött színészként. Taraji P. Henson pedig méltó párja ("ellenfele") volt Rockwellnek.

Hihetetlen, hogy ilyenek történtek. – itt a pozitívumra gondolok, a spoiler.
De elsőre csak elhűltem, hogy 1971… A szüleim 10-11 évesek voltak. Máshol pedig még ez volt a helyzet… Újra és újra szembesülnöm kell vele, mennyire nem alap, amiben mi felnőttünk.
Nagyszerű szereplők, színészek, történet. Igazán tanulságos, sulikba vele, mindenhova! A filmet is, de ezt a módszert is.

Mostanában sok ilyen igaztörténetes filmet láttam, valahogy mindig is érdekelt a történelem és általában ezek a filmek olyan sztorikat dolgoznak fel, amik egyébként nem biztos, hogy eljutnának a nagyközönséghez. Kiváló film, kiváló szereplőgárda. Nagyon emberséges oldaláról mutatta meg, hogy milyen lehetett feketeként élni a 70-es évek Amerikájában. Tanulságos. Ajánlom.

Hát nem is tudom….a Henson-Rockwell páros mellett tényleg csak statisztálni lehetett. Ők korrekt alakításokat nyújtottak és a sztorival sem lett volna semmi baj, csak engem zavart az a fajta giccs, ami valahol végig jellemezte a filmet és a végére erősödött fel, valahol cukormázba borítva az egészet. Az első felében nem is lett volna baj vele, de aztán….
Az egy dolog, hogy Ellis karaktere furcsa mód nem kapott akkora utálatot a fekete közösségtől, mint amire számítottam volna. Lévén ha már Klán-vezér, akkor gondolom elég keményen tolhatták a lincseléseket meg mindenféle dolgokat a feketék ellen. A 80-as években is még bőven csináltak aljasságokat, és ahhoz képest Ellis nekem elég vérszegény rasszistának tűnt, így kissé hitetlennek is tűnt, függetlenül Rockwell alakításától.

Imádom Taraji P. Hensont, az ellenfelét játszó Sam Rockwell pedig egy igazi tenyérbemászó, gusztustalan kis figura. Szeretem az igaz történet alapján készült filmeket: segítenek megérteni egy adott korszakot, belelátni más, hús-vér ember életébe, lelki világába, gondolkodásába.
Milyen érdekes, hogy ez a fekete-fehér harc olyan messzinek tűnik, pedig alig pár évtized telt el a teljes integráció óta, és a hatása még ma is érződik. Ez a film inkább tartozik a jelenhez, semmint a múlthoz, melyet oly könnyen elfelejtünk. Érdemes időt szánni rá.

Nem volt rossz film, de a maga nemében nem a legerősebb film. Bár az igaz történtet nem is jó nagyon kicsavarni.
Egyszer jó volt megnézni, bár kissé lassú, de többször nem hiszem hogy megnézzük.