Éjszakai jövevények (1971) 64% 5★

Van egy olyan sanda gyanúm, hogy a figyelmes néző Brando késői (mondjuk a hatvanas évek második felétől „fölfelé”?) filmjeiben pusztán a színész alakításának minőségéből nagyjából meg tudja ítélni, mit is gondolt az adott projektről a hős, mennyire szerette az írást, tisztelte a rendezőt, érezte magát jól munka közben, partnereinek társaságában. Az utóbbi napokban látott filmjeiben elképesztően hullámzó teljesítményt produkált, de még a legrosszabb végeredményt hozó próbálkozásokban is felsejlett, hogy amikor elkapja őt a gépszíj, mindent elkövet, hogy lelépjen a képernyőről és torkon ragadja a nézőt. Az Éjszakai jövevényeket érzésem szerint nagyon, tényleg nagyon szerethette, és bár a film finoman szólva sem lett klasszikus, bőven vannak benne máig is értékelhető motívumok.

Ezt a vidéki angol gótikus hangulatot például nagyon eltalálták, de főként a pszichológiai nyomásgyakorlást, amikor a színen forgó szereplők közül három, de lehet, hogy négy már teljes mértékben közveszélyesnek tűnik, mégis mindenki úgy tesz, mintha minden a normális kerékvágásban zajlana. A Quint és a gyerekek között létrejövő viszony és kémia bámulatos és ijesztő is egyben, remekül bemutatja nekünk ez a történet, mennyire befolyásolhatóak vagyunk (indirekt is, rosszindulat és ártó szándék nélkül) bizonyos életkorban, illetve hogy milyen könnyen szegődünk látszólag érthetetlen példaképek nyomába. Ilyen az emberi természet, de ugyancsak ez lenne a magyarázata annak, miért dilemma máig is a gyermek bűnelkövetők büntethetősége.
Különösen ingoványos, a mai mainstream filmes közegben elképzelhetetlen téma Flora és Miles játékos kísérete arra, hogy utánozzák a felnőttek szerelmi életét – pedig ez teszi teljessé, hitelessé a képet, így válik igazán pontossá az a folyamat, amit a film ábrázolni akar. A dolog egyértelműen hatásos, mert bár a Brando és Beacham közötti intim jelenetek meglehetősen maszatosak, az egész történetet átható erotikus fülledtség, a sötét, kavargó belső energiák és perverz vágyak, zavaros életelvek, indulatok, veszélyes kíváncsiság folyamatosan ott lebeg a levegőben…
Ahol a dolog elvérzik, az mégiscsak a végső kivitelezés. A rendezés nem kimondottan érdekes. Bátor a témafelvetés és annak bemutatása, de minden bizonyos biztonsági keretek között marad, a gyerekszínészekkel például óvatosabbak, pedig Verna Harvey ekkor már betöltötte 18. életévét. A történet lezárása váratlanul kapkodós, a spoiler talán nem is igazán hatékony elvarrása az addigi eseményeknek.
Brando viszont sokat emel a színvonalon, teljes szívvel játszik és látványosan élvezi, amit csinál, bár kivillannak saját maga nyilvánvaló és látványos korlátai. Fizikuma objektíven nézve már romlásnak indult ekkor, de ebben a szerepben ez nem okoz problémát.

Nem kiugró, de érdekes és elgondolkodtató, felkavaró film. Talán lehetne jobb, intenzívebb élmény, de akkor meg elvesztene valamit sajátos bájából. Alapjaiban véve azért ajánlom.