Egy évem Salingerrel (2020) 67% 42★

Film egy bájos, fiatal, naiv lányról – a tekintetéből visszatükrözve látjuk a világot. Másoknak akar mesélni róla, de közben még maga is folyamatosan gyűjti az impressziókat, ízlelgeti, elraktározza , vagy elveti őket. A Nagy írón keresztül keresi a kulcsot az íróvá váláshoz, ami persze nem egyszerű. Jó, hogy nem amerikai ez a film, mert biztosan elrontották volna, így a maga egyszerűségében tetszett.

Nem szeretem mikor szándékosan belenyomnak húzóneveket a történetekbe. Érhető ugyan, és a személy számára, akiről valóban szól a történet, valóban akár katartikus is lehetett az érintkezés.
Egyszerűen ez a film nem eléggé megragadó. Nem akarom mások személyes életét se leszólni vagy unalmasnak nevezni. Egy jó író, vagy ebben az esetben jó film leköt legyen bármennyire is banális maga a cselekmény. Joanna magánélete nem ilyen volt. Céltalan, fiatal és kissé ábrándos lány volt, csakhogy bármennyi szó is esett az írásról magából a cselekvésből nagyon kevesett kaptunk. A párkapcsolatai ahogy ő maga is kissé sekélyesek maradtak.
Eddig nem olvastam Salingert. A filmből tudtam meg még a nevét se ejtettem eddig jól, így az ő nagyon is háttérben lévő felbukkanásait annyira nem bántam. Nem érte néztem meg.
Jó, hogy végül beadta a verseit, gondolom a hazájában felkapott(abb) író is lett akár. A Goodreads-en csak egyetlen másik könyve van a film alapjául szolgáló regényen kívül, így ennek igazából nem tudtam utána járni.
A film végülis olyan, mint a főszereplője már említett vonásai.

Épp egy éve, január elején olvastam el a könyvet, ami már évek óta a várólistámon volt. Idén végre a filmet is kipipálhatom :) Szerintem jól adaptálja a könyvet, a fiatal lány útkeresének történetét a new yorki könyves világban. A helyszínek, a ruhák plusz élményt adtak nekem az ismerős sztori mellett.
Ja és nem Salingeren van a lényeg, hanem egy fiatal angol irodalom szakos lány történetén, aki egy irodalmi ügynökségben kezd el dolgozni, amíg rá nem jön, hogy mit is akar kezdeni az életével.

Alapvetően szeretem az ilyen filmeket, s bár ez is lekötött, de egyáltalán nem volt inspiráló. Nem tudom, hogy ez a film hibája volt-e, a főszereplő lányé, vagy pedig az enyém. Ami viszont tény: nem remegtem közben az izgalomtól és nem bizsergett semmim a könyves környezettől.
Nem szépítek. Szerintem ez a lány egy b*lf*sz. Semmihez nincs köze, csak úgy ábrándozik és valahogy totál mázlistaként simán belecsöppen a jóba, és valahogy még így is b*lf*sz. És azon kezdek el gondolkozni, hogy miért az ilyenek jutnak lehetőséghez? (Illetve a másik: amikor a protekciósoknak sikerül. Az is kb. ugyanez.) Aztán nem nagyon értem, hogy jut ő el mindebből a munkából, amit kap, A-ból B-be. Illetve a saját, belső motiváltságáról sem tudunk meg tkp. semmit. Ráadásul írásról álmodozik, de tényleg egy büdös sort sem írt. De még csak vázlaton sem dolgozott. Tehát tényleg nem volt semmi. Még azt se kötötték az orrunkra, miféle amatőr próbálkozásai voltak korábban, leszámítva azt a két nyamvadt kis verset. Már, ha voltak egyáltalán… ??!
A lány szerelmi / magánéletét inkább nem kommentálnám. Talán az verte ki nálam legjobban a biztosítékot. Valahogy ezt se tudtam összeegyeztetni a személyiségével / habitusával. (Douglas Booth-tól meg amúgy én voltam rosszul, atya ég, de taszító a pasi, de ez csak egyéni ízlésficam.)
Mindent egybevetve hiába is szerettem volna, nem tudtam semennyire azonosulni a főhősnővel. Az egyetlen, amit irigyeltem tőle egy kicsit, az a rajongói levelek olvasása. Csak mert én magam is szeretek írni, írogatok, de bennem totál nincs ilyen kéziratolvasói ambíció, meg más szerzők tutujgatása utáni vágy se… Én csak a magam gondolataival és soraival szeretek foglalkozni, épp elég elfoglaltság tud lenni az is. Na jó, nem tagadom, tesztolvasásra bizonyos esetekben azért én is hajlandó lennék / vagyok: ha nagyon enyém a téma, vagy ha „nagyon enyém” a szerző. Mármint, hozzám viszonylag közel álló személy. Ebben az esetben hajlandó lennék olyasmit is „végigkínlódni”, ami totálisan nem az én műfajom. De amúgy… Ezért sem lennék alkalmas könyves recenziók gyártására, mert tényleg csak azt vagyok hajlandó elolvasni, ami nagyon érdekel. Ráadásul még azokat is eléggé el tudom odázgatni, szóval a határidők… Azok nem a barátaim. Az ihletről nem is szólva, ami egy meglehetősen öntörvényű vendég nálam. Úgyhogy attól tartok, az, hogy nálam ez hivatás legyen, ezen egyszerű okoknál szólva biztos, hogy nem működne. Hobbinak viszont fontos és szép.

Még nem döntöttem el tehát, hogy „mennyit is ér” nekem ez a film. Pláne, hogy igaz történet. Ha valakit ez a világ vonz és érdekel, annak biztos többet ad, jobban a magáénak érzi. Ez nekem nem talált be. Meg hát ugye ott vannak ezek az orbitális méretű, villogó kérdőjelek, hogy akkor ez a csaj most akkor mire fel is került oda, ahová, meg egyáltalán?… Megérdemelt volt-e ez?… Ha innen nézem, már kritikusabb vagyok. Mindegy, egyelőre nem adok rá semmit.

Ja igen, és van benne 1-2 idézet, amit nagyon átéreztem. Vicces, hogy ezeket pont egy rajongó írta, és még „viccesebb”, hogy a főhősnőnek ez úgy tűnik, újdonság. ??! És még ő kérdez vissza, hogy ezzel mit lehet kezdeni. Egy állítólagos írási ambíciókkal rendelkező személy. ??! Pedig ez nem volna szabad, hogy kérdés legyen a számára. KI KELL ÍRNI MAGADBÓL az érzéseidet, ember! Ennyi. Oda kell adnod őket egy, vagy akár több karakternek, és megírni. Vagy versbe foglalni, ha a költészet jobban érdekel, bár az sokkal személyesebb és egyértelműbb úgymond, mintha egy regénybe gyúrná bele az ember a saját életét és / vagy mély benyomásait…

Továbbá: hát mi az kérem, hogy ennyit írnak neki, sőt, levelezik is róla, de lövése sincs a Zabhegyezőről?! Egyik első dolga kellett volna legyen, hogy elolvassa. Nekem ez is tök logikátlan. Már csak azért is, mert én is viszonylag későn (?) olvastam, gimis korom vége felé, és azért, mert valakinek az (volt) a kedvenc könyve, s mint ilyen, érdekelt. Pedig ő csak egyetlen személy volt, nem egy komplett rajongótábor… (Amúgy a könyvet akkor anno nem találtam rossznak, igaz, odáig se lettem tőle, úgy tettem le, hogy érdekes élmény volt. Mai fejjel nem tudom, mit gondolnék róla, ha újraolvasnám. Van egy olyan sanda gyanúm, hogy immár még kevésbé tetszene.)

Nem vártam tőle túl sokat, még annak ellenére sem, hogy szeretem Salingert. S bár szeretem, azért örültem, hogy végső soron nem ő volt ennek a sztorinak a középpontjában.
Be kell valljam, hogy mégis csalódás volt a film. Arra számítottam,hogy a hősnőt esetleg megihleti az író vagy hogy a kiadói munkája még inkább arra ösztökéli, hogy írjon.
Szóval vártam arra a bizonyos „Aha! Én író vagyok! Hol egy toll?” – pillanatra, amitől kezdve Joanna megállíthatatlanul írt volna laptopon vagy éppen egy kávézóban szalvétára. Na erre hiába vártam.
Helyette kaptam egy szerelmi téren esetlen fruskát, aki ugyan író akár lenni, de valójában alig ír. Igaz, legalább nem buta, de ezzel sem nyűgözött le.
Talán az 5 csillag túlzás, de azért nem volt olyan rossz. Tetszett a klasszikus hangulata az írógépekkel, kávézókkal, ami kiegyensúlyozta a tipikus new york-i jeleneteket.
Nem egy nagy szám, de így estére jó volt.

Áh, engem teljesen magával ragadott. Már a leírást olvasva tudtam, hogy szeretni fogom ezt a filmet. Persze, van ebből könyv is és ezek után alig várom, hogy megismerjem az egész történetet. Mindenkinek ajánlom, aki kedveli az olyan karaktereket, akik magabiztosan állnak a lábukon, öntudatosan és mindent beleadva élik az életüket.