Az ikonná vált kanadai énekesnő, Céline Dion törénete elevenedik meg ebben a feldolgozásban. Céline Dion, aki Québecben szegény szülők gyermekeként látta meg a napvilágot, ötévesen kezdett el énekelni. Első saját dalát 12 évesen írta és énekelte fel. Amikor René Angélil zeneproducer azt… [tovább]
Céline Dion (2008) 9★
angol
Képek 3
Szereposztás
| Christine Ghawi | Céline Dion |
|---|---|
| Enrico Colantoni | Rene Angelil |
| Jodelle Ferland | a fiatal Céline |
| Peter MacNeill | Adhemar Dion |
| Louise Pitre | Therese Dion |
Rendező
Forgatókönyvíró
Operatőr
Zeneszerző
Kedvencelte 1
Várólistára tette 25
Kiemelt értékelések
Londonna
6 hozzászólás
Jelentem alássan: új kedvenc filmet avattam…
Gondoltam, ha már jön nemsokára a Céline Dion élete által inspirált életrajzi mozifilm, akkor gyorsan meglesem ezt a korábbi feldolgozást is, amolyan előétel gyanánt, amihez (nem tagadott módon) a szinkron is adott némi extra lendületet. Azonban: Céline Dion élete és munkássága számomra elég ködös volt idáig, s bár azért tudtam róla ezt-azt, ennyire nem merültem bele az ő élettörténetébe. Most viszont, hogy e film által megtettem, azt kell mondjam: meg vagyok hatva. Fogalmam sem volt róla, hogy neki – bizonyos szegmenseiben – ilyen sanyarú gyermekkora volt. Talán nem ciki azt kijelenteni, hogy sok dolog nekem is ismerős volt – pláne, hogy anyukámmal néztem a filmet, aki kb. minden második jelenetnél megjegyezte, hogy ez a kislány pont olyan, mint én (voltam)… Kivéve a kivételes énektudást, amihez az én fa hangom említésre sem méltó. (Jómagam maximum az íráskészségemmel tudnék villogni, bár szerintem az se különösebben eget rengető, de az átlagnál azért valamivel talán vállalhatóbb?…) Mindenesetre egyet kellett értenem anyukámmal: rengeteg ponton maximálisan tudtam azonosulni Céline-nel, sok a (közel-)párhuzamos szál.
Aztán, a szerelmi vonal: jaj, hát imádtam. Felváltva röhögtem és potyogtak a könnyeim, az meg csak tovább tetézte a dolgot, hogy ez bizony marhára nem kitaláció, ezt a forgatókönyvet maga az Élet írta. Renét (is) nagyon szerettem, csodálatos ember, megbízható és igazi támasz. Céline pedig szemtelenül fiatal kora ellenére fantasztikusan kiegészíti őt amellett, hogy tényleg két extrém hasonló személyiségről beszélhetünk.
Ezek után én csak annyit tudok még hozzáfűzni, hogy egyébként a valódi párosról is ugyanez a véleményem. Ezzel az egy dologgal kapcsolatban nyilván magam is tisztában voltam, hiszen „érdeklődésembe vágó szál” és erre azért fel szoktam figyelni, magánélet ide, magánélet oda. Mindig is szimpatikus pár voltak és tiszteltem őket és ezek után még inkább így vagyok ezzel. Máig emlékszem arra, amikor szegény René nem olyan rég elment, s akkor én is egy kicsit gyászoltam Céline-nel, viszont tudom, hogy ez a két ember tényleg nagyon szerette egymást, nem kirakat-, s nem érdekkapcsolat volt az övék, hanem őszinte szeretet / szerelem. És a korkülönbség dacára is igazán sok, szép boldog évet tölthettek el együtt, aminek nagyon örülök. (Bár én vallom, hogy egy megfelelő társ mellett még néhány év is sokkal többet ér, mint mondjuk 40 év olyan mellett, akivel csak úgy jobb híján elvan az ember…) Mindig azzal kell lenni, aki mellett tényleg önmagunk és igazán boldogok vagyunk, nem pedig keresni a kifogásokat és ezzel kiválóan elszalasztani talán a legértékesebb hónapjainkat, éveinket…
Ezek után már izgatottan és könnyek között várom az új feldolgozást, ami az előzetese alapján legalább ennyire be fogja lopni magát a szívembe… Most pedig picsogás OFF.
Népszerű idézetek
Londonna
– Rajta. Mondj valamit. Akármit!
– Öregebb, mint gondoltam.
– Szúrósabb vagy, mint gondoltam.
Londonna
– Mi ketten egyformák vagyunk. Játékosok.
– Nem vagyok játékos.
– Csak játékosnál van szerencsepénz.
Londonna
– Te gyereknek látsz engem, René? Az anyám hozott ilyen helyzetbe?
– Céline, neked fel kell nőnöd.
– A sarkadra kell állnod, René. Ez nem gyerekszerelem! Szeretlek. És ennyi idő után én is tudom, hogy te is szeretsz engem, René!
Londonna
– Olyan boldog vagyok! Én… Én mindenkinek el akarom mondani!
– Nem, nem értünk egyet.
– El kell mondani valakinek.
– Kit hívsz fel?
– Öhmm, nos… Hazatelefonálok.
– Jaj, ne. Ne szólj az anyádnak! Kérlek.
– Semmi baj, ne aggódj.
– Nem, ne, kérlek ne szólj neki, ne szólj neki! Ne szólj…
– Ssss. Mama! Szia! Figyelj, kérlek… Kapaszkodj erősen!
Londonna
– Céline az én hercegnőm! Én egy fényes herceget szántam neki, nem egy 26 évvel idősebb és kétszeresen elvált embert.
– Mama, kérlek.
– A szavadat adtad. [az anya Céline apjához fordul] Mondj már valamit!
– Az anyád nagyon szenvedélyes asszony. Mikor megismertem, szerelem volt első látásra. Az érzelmek ilyenek.
– Próbáltam állni a szavamat, Therese, de Adhemarnak igaza van: a szív szava hangosabb volt.
Londonna
– Elég idős vagyok hozzá, hogy ne érdekeljen, mit gondolnak. Nincs több rejtőzés. […]
– […] gyereket szeretnék.
– De nem 14-et, mint az anyád.
– Nem. Csak egyet. Vagy kettőt.
