A történet elején egy fiú, Ryuugamine Mikado felköltözik a városba, hogy ismét együtt járhasson középiskolába egy régi barátjával, Kida Masaomi-val. A fiúk gyerekkoruk óta ismerik egymást, és a távolság sem jelentett problémát a barátságuknak, az internet segítségével tartották a kapcsolatot.… [tovább]
Durarara!! (Durarara!! 1.) (2010–2010) 31★
Szereposztás
Kedvencelte 12
Várólistára tette 40
Kiemelt értékelések
Minnél több részt néztem meg, annál jobban nem tudtam, hogy mit is írhatnék róla. Igazából még most sem tudom…
Sokat hallottam erről az animéről, főleg az Izaya-Shizuo párosról, hála a legjobb barátnőmnek, aki imádja őket és az animét is. Azóta várólistán pihent, habár már nem tudom mennyi ideje annak, hogy ő megnézte. :"D Az elmúlt hetekben viszont egyre inkább szemeztem az animével, és hogy biztos rávegyem magam a megnézésére kihívást is csináltam hozzá.
Aztán pár napja el is kezdtem… azt hiszem, az én és a filmből kiderül, hogy annyira nem fogott meg elsőre, mint ahogy azt vártam volna. Elég lassan indult be a sztori, és tulajdonképp nem is azt kaptam, amit vártam. Valami Bungou Stray Dogs-hoz hasonló történetre és karakterekre számítottam, ehelyett kaptam egy csapat mentálisan sérült szereplőt. Tényleg. Mindenkinek van valami stikkje. Az egyik utálja az erőszakot, mégis mindenkit laposra ver, ha csúnyán néz rá, és ezt nem is akárhogy teszi. Jelzőtáblával, italautómatával, szallagkorláttal… éppen mi esik neki kézre… Akkor van egy nő, aki a saját öccsébe szerelmes, az öccse meg egy levágott fejbe… A doki már 4 évesen embert boncolt, az apja kezei alatt… hát mondhatom, jó kis apa… Van még itt családon belüli erőszak, meg szexuális zaklatás is a tanár részéről… meg egy sz*rkavaró… egy hihetetlenül nagy sz*rkavaró. Komolyan nem értettem, hogy mire volt ez jó, Orihara Izaya?! Akkor volt még itt egy kis Ír (meg Norvég) mitológia is… Meg három diák, akiket az elején tényleg rohadtul nem tudtam, hogy hova tegyek, mi közük az egészhez vagy mi lesz velük, de végül kiderült.
Szóval igen, elég sok minden volt, és elég lassan haladt a történet, néha zavaros is volt az időben való visszaugrálás miatt, de közben minden szépen lassan felépült és kaptam egy kerek egészet, és a végére egész izgalmas lett, így a kezdeti nyögvenyelés után egyre inkább nézette magát az anime. Volt itt barátság, árulás, szerelem, harc, szenvedés, dráma. Meg Izaya, aki röhögött mindezen. Akárhogy próbálom, nem értem meg ezt az embert. Nem is kedveltem meg, de utálni sem utálom őt. A végén azért örülök annak, amit Simon-tól kapott.
A szereplők. Sokáig nem nagyon tudtam megkedvelni senkit, végül megtört a jég és Celty belopta magát a szívembe. Ő egy Dullahan – vagyis fejnélküli lovas –, mégis az egész anime alatt úgy éreztem, hogy ő a legemberibb szereplő. Voltak nagyon menő és nagyon aranyos pillanatai. Később a dokit is kezdtem megkevelni, bár voltak sunyi húzásai, de aranyosak voltak együtt Celty-vel. Aztán ott van még Shizuo. Őt nem tudom mikor sikerült megkedvelnem, de egy idő után azon kaptam magam, hogy örültem ha a képernyőn van, és hiányoltam, amikor nincs. A többiek viszont semlegesek maradtak. Még Kida is, akit az elejétől kezdve nem kedveltem, feltornázta magát a semleges csoportba. x) Ebben mondjuk segítségére volt a tudat is, hogy Miyano Mamoru a seiyuuja, no meg a végére ki is kupálódott a gyerek. :)
A grafikára amúgy nincs panaszom, szerintem nagyon szép. Eleinte furcsa volt, hogy a random embereket szürkén ábrázolták, de végülis ennek is meg van a maga jelentése, jelentősége. Az animáció is rendben van. A zenék is jók, bár a 2. opening és ending kicsit gyengébb volt számomra, mint az elsők. Nem voltak olyan Durarara-sak, mint az első opening. :D
Nem volt rossz anime. A kezdeti lassúság után szépen beindult, felépítette a történetet, összekapcsolta a szereplőket, voltak fordulatok és izgalmakat is tartogatott. Szépen bemutatta azt is, hogy nem mindenki az akinek látszik, hogy néha még azt sem ismerjük igazán, akit gyerekkorunktól kezdve ismerünk.
Kedvencem ugyan nem lett, és újranézni sem fogom szerintem – a közeljövőben legalábbis biztos nem-, de a folytatásra mostmár kíváncsi vagyok. :)
Egészen szerethető történet. Rosszabra számítottam úgyhogy egy kicsit meg is lepett :D Tetszett ez, hogy részről részre egyre több vagy kevesebb szál fut végig. Mikoado-ék nem annyira tetszettek de még is élvezhető volt nézni ahogy egymás előtt titkolóznak majd később rájönnek egymás titkára. Izaya nekem az örök kedvencem lesz ♡ Nagyon tetszett ahogy Shizuo-val „eljátszadozott” és maga a karakter szerintem egyre nagyobb és nagyobb meglepetést tud majd nekem okozni. Celty is egy nagyon jól kitalált szereplő és nekem a háttér története meg hogy keresi a fejét lett a kedvenc szálam. Annyira cuki Shinrával együtt (♡‿♡) Kadota, Saburo, Walker és Erika négyese is nagyon tetszett és rajtuk nevettem a legtöbbet is. Nagyon tetszett hogy raktak bele több easter egg-et is főleg a Baccano!! – ból. És a kedvenc szereplőim ebből kaptak kb fél percet is az egyik részben spoiler
Régóta várólistás, barátnőm imádja (főleg Izayát) és kihívás is van hozzá, szóval ideje volt már elkezdeni.
Az első pár rész nem igazán fogott meg, lassúnak és zavarosnak éreztem, de a felénél már nézette magát. Mikado és a két jóbarátja érdekesebb karakterek lettek, mint amilyennek első látásra gondoltam őket, de nem lettek kedvenceim és ez a „mindenki titkolózik mindenki előtt” dolog már kezdett untatni a végére. Meg még mindig nem tudom, hogy álljak Izayához, néha úgy behúztam volna neki, mint Simon. A szereplők közül a Celty & Shinra pár(os)t és Shizuot kedveltem leginkább bár az utóbbit egy részem inkább tagadja.
A grafikája tetszetős, ránézésre nem gondoltam volna, hogy egy 10 éves sorozatról van szó. A zenék is tetszettek, főleg a második ending.
Kellően kíváncsivá tett a második évadra.
Na ez azon ritka sorozatok egyike, amiket már akkoriban néztem, mikor nem nagyon néztem animéket, de ez annyira tetszett, hogy első perctől néztem és olyan kaksi volt várni minden héten az újabb részt. :D
Orihara volt a kedvencem, mert sokban hasonlítunk, sőt, akkoriban félelmetesen sok olyan dolog történt az animében, ami előtte az én életemben is. =D
Ettől független a folytatásait nem néztem meg. D:
Ja és ennek is nagyon szerettem az op/ed-jét. :D
Folytatása
Összehasonlítás |