Történetünk főhőse egy Yato nevű ex-hadisten, aki a jelenkor kevés háborúi miatt elfelejtődött. A fő célja épp ezért egy szentély és követők szerzése. Ehhez aprópénzért a hozzá imádkozó emberek kívánságait kell teljesítenie. Ebben lesz segítségére a többi főszereplő: egy Hiyori nevű középiskolás… [tovább]
Noragami (Noragami 1.) (2014–2014) 85★
25' · japán · akció, animációs, kaland, dráma, vígjáték, fantasy, sorozat, anime 13
1 évad · 12 rész
Képek 5
Szereposztás
Kedvencelte 55
Várólistára tette 105
Kiemelt értékelések
Még mindig imádom ezt a sztorit. És Yatot. Az elborult viselkedésével és a fura szövegeivel együtt is megvan benne a felelősség és a másokkal való törődés. Jó volt látni hogyan formálta őt a Hiyorival és Yukinével való kapcsolata. Yukine is nagyon sokat fejlődött a történet során, őt is nagyon szeretem. Nagyon tetszik Hiyoriban, hogy nem csak egy haszontalan kellék, hanem mindkettejük számára pótolhatatlan személy, valamint nagyon talpraesett és elszánt is. A történet változatlanul fent tudja tartani a figyelmet, a főszereplők és a legtöbb mellékszereplő – Kofoku, Kazuma – szintén nagyon szerethető, a rajzolását és a karakterdizájnt, valamint a zenéit is nagyon szeretem.
Azonnal kellett volna véleményt formálnom az animéről, nem két nappal később, de nem mindig van erőm írni. Most kicsit összeszedtem magam. Ez az anime a második rész után kedvenc lett, annyira hangulatosnak találtam már az elején. Érdekes is volt a főszereplő szerencsétlenség-isten, Yato személyisége és annak alakulása. Ahogyan a többiek őt, úgy ismeri meg ő is saját magát, érzéseit, hogy mi is az igazán fontos a számára. Ezzel Yukine és Hiyori is szembesül. Nagyon tetszett az istenek ábrázolása, a hierarchiájuk, és az egymással való viszonyuk. A becsület mindegyikük számára fontos, mindegy, melyik oldalon harcolnak. Akit kiemelnék, az Bishamon a hadisten, ő azonnal szimpátiám élére ugrott. A stíliusa nagyon megnyerő volt. Bosszút akar állni régi sérelmek miatt, de nem veszti el fejét. Az anime drámai hangulata tökéletesen oldódik a humorban. A legtöbb poén Yatonak köszönhető, aki próbálja elviccelni önmagát, de mélyen legbelül ott lapul a felelősségteljes isten, aki igenis bebizonyítja, mennyire fontsak számára az „emberi” értékek. Yukine személyiségfejlődése a leginkább szembetűnő. Bevallom, a srácra haragudtam az elején, mert akarva akaratlan, de bántotta mesterét. De nem szabad elsőre ítélni. Kiderül, miért forr benne a harag, ám amit keresett, amit szeretett volna, kiderül, mindvégig birtokában volt. Hiyori is egyre erősebb lesz, és az elszántsága is tetszik. Szerettem, ahogy hármuk, Yato, Hiyori és Yukine kapcsolata alakul, fejlődik. Ahogy minden cselekedet értelmet nyer.
Szinte mindenkit kedveltem, és alig várom, hogy elkezdjem a következő évadot. Az animáció is szép, az openinget imádtam.
Nagyon aranyos, szerethető, kellően humoros és mégis drámai, akcióban gazdag ez az anime. Érdekes maga a történet is, de én azt szerettem a legjobban benne, hogy majdnem minden szereplőt sikerült megkedvelnem. Egyedül Yukine ásta alá a bizalmam és még nem sikerült visszanyernie, de a többiekben nem csalódtam. Sőt, elég ritka, de szinte azonnal megkedveltem a női főhőst is. Egyébként Kofuku és Daikoku voltak a kedvenceim. Nagyon nézette magát a történet, igazi „darálós” darab, viszont az az igazság, hogy az esetek többségében nem hatott rám kellően, kicsit úgy éreztem, mintha ez egy nagy, bevezető évad lenne. Meg bőven maradt még kérdésem Yato személyével kapcsolatban is, úgyhogy röppenek is a folytatásra. De az biztos, hogy nagyon kellemes kikapcsolódást nyújtott.
Egyszerűen imádom *-* Már régóta szemeztem vele és az opening-je is nagyon tetszett, de valahogy sosem jutottam el addig hogy elkedjem nézni. Végül most jött el az ideje haha.
Én is csak annyit tudok mondani mint amit már előttem jópáran leírtak :) Nagyon jó történet, zenék, karakterek és rajzolás. Először meglepődtem hogy ilyen sokan csillagozták snitten és 9 csillagos, de végignézve azt mondom hogy érthető :3 spoiler Yato volt a kedvencem, humoros mondataival és szeretem az olyan karaktereket akik valamennyire rejtélyesek és egy kicsit gonosznak vannak beállítva, vagy esetleg azok is hihi spoiler , úgyhogy ez is hozzátett a dologhoz :D Kíváncsi vagyok a folytatásra, szerencsére van is úgyhogy juhú, vágjunk is bele *-*
Mindent összefoglalva egyáltalán nem bántam meg hogy ezt az animét néztem meg először 2021-ben és nagy esélyel nem is ez volt az első alkalom :D Ezt is felírhatom a kedvenceim közé ^^
Újabb kedvencem van!*-*
Ez az anime már az első résztől kezdve teljesen magával ragadott és ahogy haladtam a részekkel ez csak fokozódott. Minden megvan benne amit szeretek: izgalmas és érdekes világ, nagyon szerethető karakterek, humor, sok sok akció és még a grafikája is nagyon szép.
Külön kedvenc karaktert nem igazán tudok most még választani, mert tényleg mindegyik főszereplőt imádtam. Ott van Yato aki a fő humor forrás, de emellett egy nagyon is eszes, törődő és erős srác, nem lehet nem szeretni a karakterét. Aztán Yukine akinek bár az elején megvannak a saját démonai és kell idő míg igazán képes megnyílni és bízni a többiekben, de aztán végbe megy nála is egy nagyon szép karakterfejlődés. Hiyori szintén egy pótolhatatlan tagja ennek a triónak, és pont ez az ami miatt a leginkább szerettem. Egy pillanatig sem felesleges, nagyon sokat segített a fiúknak, egy nagyon belevaló és talpraesett személyiség ő is. Ők így hárman tökéletes csapat.
A történet is végig izgalmas, sok a fordulat, voltak kifejezetten epik jelenetek is, és még azok a részek is nagyon jók voltak amik nem voltak tele akcióval és izgalommal, mert ott meg a humorból nem volt hiány.
Remélem majd a második évadban sem kell csalódnom, de ha már csak megközelíti ezt a minőséget én elégedett leszek.
Jaa és a zenék is nagyon nagyon jók voltak! *-*
Nagyon jó volt a történet, a zenék, a karakterek meg úgy minden. Bár nem hiszem hogy úgy ragad majd meg mint a világ legjobb animéje, de kifejezetten érdekes és izgalmas volt minden rész.
Szóval van ez az anime, ami itt is magas százalékon áll, a legtöbb ismerősöm is látta/szerette, nekem azonban sok-sok év kellett ahhoz, hogy megnézzem. #Legalább 5-6 éve várólistán van már.#
Nem tudnám megmondani, hogy csak jókor talált meg, vagy tényleg ENNYIRE jó, de bizony ledaráltam egy nap alatt az egészet. És annyira jól esett most ez.
Mondjuk csóri Hiyori az agyamra ment, de ez nem az ő hibája, az animékben {meg olykor a könyvekben}} a legtöbb női főszereplő bizony az agyamra szokott menni. Olyan életképtelenke volt szegényke, hogy az már nekem fájt.
Yato valóban szerethető karakter, bár kicsit értetlenül állok azelőtt, hogy ekkora hype-ot kapott ismerettségi körben, mert nekem amúgy semmi extra. Jól szórakoztam rajta, meg cuki a vigyora, de nem ő életem legmaradandóbb karaktere. Yukine-t kicsit talán jobban is kedveltem, döbbenetes az a karakterfejlődés, amin átment. Imádtam.
Összességében azt kell mondanom, hogy van ugyan egy komoly-drámai iránya, de nem üli meg az ember gyomrát, és inkább a kikapcsolódás, nem a világmegváltás a célja. De jól van ez így.
Ideje volt már megnéznem, jó kis anime.
Kedvenc lett. ^^
Imádom az összes szereplőt, nagyon jó világa van az animének, és jó sok a poén, a zenéket imádtam, nálam minden öt vagyis itt tíz csillag… *.* Talán Yato néha túl sok volt a hirtelen… Karakterváltozásaival, úgy értve egyik percben olyan, mint egy ötéves, a másikban spoiler, de nagyon jó szereplő. Kedvencem Yukine lett. Ajánlom mindenkinek!
Ide nekem a harmadik évaddal!!! Most!:) utána nézegettem sok helyen 2017 telét tippelték meg folytatásnak, de sehol semmi konkrétum:(
Noh de nézzük ezt a két évadot:) mondhatni talán a harmadik rész után megvett magának a sorozat:) animációk szép, karakterek szerethetők, sok vicces jelenet, rengeteg szívbe markoló. Ami igazán megfogott, hogy mindig volt miért izgulni… egy évad is mintha mindig meg lett volna törve már a felénél elértünk egy csúcspontot valami összecsapást, csak azért hogy utána belevessük magunkat egy komolyabb problémába és elérjük az évad csúcsát, ugyanez megvolt a második évadban is. A két évad között is egy szép ív fedezhető fel, a problémák komolyodnak, de egyre több és több ember áll Yato mögé és kiderül nem is annyira kelekótya nem törődöm… Hiyori, Yato és Yukine egy tökéletes trio :) Hiyori mindig jókor van ott lelket önteni a többiekbe és kimondja, amit ki kell mondani :) Yukine mindig csak arra törekszik , hogy megvédje szeretteit és hát Yato… második évad bár le lett zárva, a legvége mégis sok kérdést vet fel és remélem kapunk választ egy harmadik évaddal:)
Oh my! Ennek az animenek minden percét imádtam! :)
Brutális jó az opening és ending is, szuperül illik a sorozathoz! Biztos sokszor meghallgatom még!
Sok-sok pozitív dolgot ki tudnék emelni, köztük a karaktereket, amelyek izgalmasak voltak, nagyon hamar közel kerültek az ember szívéhez és képesek voltak egyediek maradni.
Yato, Yukine és Hiyori hármasa cukorbomba volt. :)
Nagyon sok megmosolyogtató jelenetet láttam, de nem maradhattak el a drámai pillanatok sem. Az, hogy nem húzták el a sztorit, nálam abszolút plusz pont! Szóval ez most egy 10 pont. Jöhet a második évad! :)
Folytatása
![]() | Összehasonlítás |