Drifters (2016–2016) 81% 18★

Ez az anime… az igazság, hogy amikor ajánlották, már megragadott a koncepció (bár elsőre a Sliders-re asszociáltam róla, amihez köze sincs), de valahogy mégsem voltam annyira lelkes… amíg el nem kezdtük egy barátnőmmel. Mert a negyedik résztől imádtam, az utolsó után pedig csak bámultam a képernyőt, és tudom, hogy mangát fogok olvasni, mert nem hiszem, hogy ki bírom várni a második évadot.
Az alaphelyzetünk szerint van egy végtelenbe nyúló fehér folyosó ajtókkal, ahol haláluk előtt álló történelmi személyeket fogad egy íróasztal mögött ülő ember, és átlök egy klasszikus, európai jellegű high-fantasy világba. Ők a Drifterek, akiknek a fő feladata, hogy felvegyék a harcot az Endek ellen, akik szintén történelmi személyek… de jellemzően tragikus, erőszakos, igazságtalan haláluk volt, amiért a bosszúvágy és a harag fűti őket. És persze még megvannak világ saját konfliktusai, a tündék, az emberek és a törpök helyzete és harcai, de alapvetően a mindent átszövő szál, az ez a Drifter-End harc.
A karakterek zseniálisak. A Drifterek szinte azonnal a szívemhez nőttek… Toyohisa annyira japán, amennyire valaki japán lehet, ennek minden hátulütőjével, beleértve azt is, hogy nagyon vékony a határvonal a bátorság és a hülyeség között. Nobunaga zseniális, fantasztikus taktikus, képes egészen undorító húzásokhoz nyúlni, kicsit néha áttöri a negyedik falat, de közben humoros, tényleg látszik, hogy mind Yoichihoz, mind Toyohisához kötődik. Yoichi gyakorlatilag tünde, csak hegyesebb fül kéne neki, úgyhogy nagyon aranyos, ahogy a tündék abszolút vezetőjüknek és tanáruknak választják, van benne egy kis nagyszájú tinédzser hangulat, miközben azért ő is szamuráj. Abe no Seimei szegény elhiszi, hogy ő a főnök, hogy aztán félresöpörje három idióta (És számomra egy külön extra volt, hogy felesleges, rosszul időzített szünetekkel beszélt – az egyik kedvenc Seimei feldolgozásom, Medicine Seller pont ugyanígy beszél a Mononokéban), Saint Germain… Saint Germaint én még nem dolgoztam fel. Hannibal és Scipio pedig egyszerre komikus közjátékok, és érződik, hogy koruk legnagyobb hadvezérei. Tényleg minden pozitív szereplő kidolgozott és szerethető… de nem ők tették kedvencemmé az animét.
Hanem az Endek. Mert a „gonoszaink” miatt sorozatban szorult össze a torkom, és lábadt könnybe a szemem. A Fekete Királyról ugyan nem mondják ki, ki ő, de nagyon, nagyon nehéz letagadni a jeleket. Fehér csuhában (csak az arcába húzott csuklyával), kezén-lábán sebhelyekkel, kézrátétellel gyógyít, meg tudja sokszorozni az ételt, és általában példázatokban beszél… és az igazság az, hogy amennyire abszurd lenne a koncepció első gondolatra, hogy ő a fő antagonistánk, annyira illik az egész helyzethez abban a pillanatban, hogy ránézünk a többi Endre. Mert ott van Anasztázia, aki mindenáron védi a társait, hóvihart tud kelteni, és az értékrendjét egyértelműen a Romanov mészárlás kegyetlensége torzította el. Ott van Hijikata, aki a Shinsengumi szellemeit idézi, meghatottan elmosolyodik, ha valaki elismeri szamurájként, és teljesen elborul az agya abban a pillanatban, hogy igazságtalanságot lát, tekintve, hogy az ő halála is rendkívül igazságtalan volt. Ott van Jeanne d'Arc, aki mindent el akar égetni, mert amikor a világért küzdött, a világ elégette. Annyira logikus, hogy beállnak spoiler, hogy az félelmetes. Az Endek azok, akik jó elvekkel indultak, de az emberi könyörtelenség a végletekig eltorzította őket, és ez egy annyira szomorú társadalomkritika, hogy nem tudtam nem kedvelni az antagonista szekciót (ha kedvencet kéne választanom, az valószínűleg Hijikata lenne, bár Abe no Seimei közel áll hozzá)… de akkor ott van Raszputyin, akiről tudjuk, hogy életében is egy féreg volt, és fel nem fogom, hogy hogy került ebbe a csapatba – személyes teóriám egyébként, hogy hosszú távon ő lesz az igazi gonosz a történetben, még akkor is, ha eddig nem sok vizet zavart.
Az anime egyébként igen rendesen sötétben tart minket, rengeteg kérdés marad az utolsó pillanatig… kik Murasaki és Easy? A folyosón látszólag a fényt és a sötétséget testesítik meg, de hogyan és kik ők? Hogy lett Hitler Drifter, miközben spoiler úgy tűnik, hogy az egyik fő antagonistánk? Mi van Raszputyinnal? Nagyon kéne a második évad, mert ezt nem lehet ennyiben hagyni.
Az animációs stílus gyönyörű, egyértelműen a klasszikus, kézzel rajzolt hangulatot imitálja, a harcjelenetek hatásosak. Az openinget csak úgy magában is lehet hallgatni, és nagyon jól egyensúlyozunk a sötét és vidám témák között… miközben tényleg a sírás határára kerül néha a néző, a komikus jelenetek abszolút oldják a hangulatot, rengeteget nevettem is.
Én bátran ajánlom a Drifterst, szinte bárkinek. Engem megvett kilóra.
https://todaywiggin.blogspot.com/2020/06/drifters-elemzes.html

Ha nem is lett a kedvencem ez az anime, mégsem volt olyan rossz, mint ahogyan kezdetben gondoltam. Érdekes volt látni együtt ilyen sok történelmi személyt. Bár én Jeanne D' Arcot és a Shinsengumi tagjait jobban szeretem másik feldolgozásokban. Kedvenc karakterem nem lett, de mégis izgalommal figyeltem az eseményeket. A háború eszméje, ki miért harcol, valamint a harcos becsülete is terítékre került.Érdekes nézőpontok ütköztek egymásnak. Az animáció kezdetben kissé szokatlan volt számomra, és ami kizökkentett, az a jelenetek elbohóckodása, ezek nem hiányoztak szerintem a történetbe. Kár volt. Az opening és az ending kézzel rajzolt stílusa tetszett, és szépen visszaadja az anime hangulatát. Kíváncsi vagyok a folytatásra. :)

Nem volt rossz, de szerintem nem is annyira nagy szám ez az anime. Különösebb mondanivalója nincs, igazából kb. arról szól, hogy különböző történelmi korokból kiragadott személyek egy helyen vannak és megölnek mindenkit… (cenzúra nélkül, ami amúgy ritkaság) :D Volt benne néhány viccesnek szánt jelenet, de nekem a legtöbb nem jött át…
A grafika az nagyon tetszik, szerintem szép, igényes. :)

Érdekes alaptörténet, remek atmoszférával és izgalmas szereplőkkel – röviden és tömören, teljesen beszippantott, folytatást követelek.
Az elején még meglehetősen meg voltam kavarodva, azt illetően, mi az egésznek a koncepciója, és továbbra is maradtak fehér foltok, amiket majd talán a második évadban kitöltenek.
Az egész Túlvilági hangulattól sosem tudtam igazán elvonatkoztatni, és sokszor, amíg figyeltem szereplőink összecsapását, arra gondoltam: van ennek egyáltalán értelme? Van még értelme továbbra egymás ellen küzdeni? Erre egyelőre nem találtam választ.
A főhősöknél megvan a szokásos hármas egység, akik jól kiegészítik egymást: Nobu, mint a háttérből vezénylő taktikus, Toyohisa, mint az irányító hadvezér, Yoichi pedig (aki egyébként nagyon cuki volt a tündékkel :3), a hátvéd, aki ugyan nincs mindig szem előtt, de pont ettől hatásos – valamint, a két, a sok harcba és háborúba valahol kissé mentálisan belerokkant mellett ő volt a fiatalos lendület, aki nem is próbálja titkolni, időnként mennyire gyagyásnak tartja őket. További szereplőink közül Saint Germain volt az, akin egyfelől könnyesre röhögtem magam – főként, miután ő és Nobu összeakadtak –, másfelől meg, egy nagyon is értelmes és okos karaktert ismerhettem meg benne, emiatt el is gondolkoztatott: az jutott eszembe, talán az egész ripacskodás egy szerep a számára, amolyan taktikai lépés spoiler. Ami zavart benne, az a nagyon klisés francia zene volt, ami minden egyes alkalommal megszólalt, amikor felbukkant a színen…
Maga a világ engem – és ez most lehet, hogy meglehetősen elborult gondolat lesz –, de egy fordított holokausztra emlékeztetett. Azt tudjuk, ki volt a varázslórend megalapítója spoiler, de ezúttal nem a pusztítás, hanem a védelem volt a célja spoiler – a Fekete Király meg, aki ezúttal az emberek ellen fordult, az spoiler. Persze lehet, hogy ez csak az én fura logikám szülte gondolat.
Imádtam nézni, ahogy lassanként, a Vándoroknak köszönhetően, összeáll a hadsereg, szinte könnybe lábadt a szemem, mialatt figyeltem, ahogy a semmiből lassanként kialakul a nagy egység spoiler.
Mindent összevetve, nagyon hamar beszippantott ez a sorozat, tűkön ülve várom a folytatást.

Aludnom kellett egyet az értékelésre. Még fel kell dolgoznom, de már most kedvenc lett. Olyan érzésem volt, mintha az Ember tragédiáját nézném fantasy animeként, aminek a világképe leginkább a Gyűrűk Uráéra hasonlít. A szimbolika, a jó-rossz harc egy klasszikus nyugati high fantasyt idézett, viszont a sok történelmi és popkulturális utalás miatt nagyon komplex lett az egész.
A Drifterek nagyon szerethetőek, Toyohisa minden hülyeségével együtt is a szívemhez nőtt. Yoichi meg teljesen reális fiatal felnőtt. A történelmi utalásoknak viszont utána fogok nézni.
Az Endek szála kemény lett. Hijikata lett a kedvencem, de nagyon érdekes, ahogy a történelmi alaphoz nyúl és mindegyik gonosz rendesen ki lett dolgozva.
Az animáció gyönyörű, az introtól meg dallamtapadásom van. Az egyik legjobb anime,amit az idén láttam, biztos,hogy újranézem majd. (és mangát is fogok olvasni)

Hm, nálam azt hiszem ez lesz az év anime-je. Évfolyam társam mutatta meg, vele lenyomtuk az első 10 részt angolul. Azért én újráztam egy kicsit magyar felírattal is később, mert volt egy-két rész, ahol elvesztem.
Érdekes a koncepció, szerintem izgalmas a történetvezetés, tetszik a rajzolás. Véresnek véres, de azért akadnak vicces pillanatok, amik feloldják a feszültséget :D.
A szereplők nagy része nem normális (a jó értelemben), de sokkal több rejlik bennük, mint azt az elején gondolná az ember.
Azért, nem árt, ha az ember ismeri a történelmet hozzá, vagy pedig olyan kiváltságos helyzetben, mint én, akinek a fontos információkat elmondták a számára ismeretlen történelmi alakokról :D.
Persze, lehet, hogy a későbbiekben amúgy is megtudtam volna róluk ezeket, de így is jó volt.
Persze maradt bennem egy rakat kérdés, még így az évadzáró rész után is, úgyhogy nagyon remélem lesz folytatása.

Félbehagyva az érdeklődés teljes elvesztése miatt.
Az első 2 rész jó, utána már csak ásítoztam. Persze vagánykodnak, meg képileg jól néz ki, csak olyan… üres. Hirano Kouta humora meg nem épp az én stílusom.