Charlie Chan Egyiptomban (1935) 77% 6★

Charlie Chan – mint látható – Magyarországon sem ismeretlen karaktere nagyon érdekes jelenségnek tűnik. Mintha csak édestestvére lenne a szintén a harmincas években megszülető (és Peter Lorre-nak hála talán még halhatatlanabb) Mr. Motónak: egy ázsiai hős, jellegzetes ázsiai vonásokkal és tulajdonságokkal, melyek egyszerre teszik őt egzotikussá és kifinomulttá, zseniálissá, csodálhatóvá. Ezek a karakterek a harmincas évek Amerikájában nyilvánvalóan ijesztően újszerűek lehettek, sőt, ábrázolásuk kapcsán a mai napig is zajlik a vita, káros és sértő, vagy éppen hogy előnyös és hízelgő képet festettek-e általuk a kínai és a japán emberekről. Bárhogy is legyen, nagyon érdekes téma már pusztán a figurák létezése is – nem még a filmjeik!

Nem minden arany, ami fénylik, de a Charlie Chan Egyiptomban kapcsán az egyetlen feltűnő disszonancia a babonás, görnyedt, szerencsétlenkedő, korlátolt, de szerethető és már-már egy kiskutya társaságával felérő afroamerikai fickó jelenléte – ugyebár annak a kínai nyomozónak az oldalán, akinek a személyében az amerikaiak megtanulják be- és elfogadni a kínaiakat…
Innentől azon jöhetnek a pozitívumok. Noha a harmincas évek közepén járunk, egyértelműen látszik, hogy a két világháború közötti klasszikus krimi ekkor és itt teljes mértékben és kiforrottan testet öltött már. Ebben a filmben ott van minden, amiért az elmúlt nyolcvan évben leültünk a Poirot és a Miss Marple történetek elé, leszámítva a legmodernebb feldolgozások elég nevetséges akcióorientációját. Ami azt illeti, Chan és Poirot között van is jó néhány rokon vonás, különösen a szellemi felsőbbrendűség, ravaszság és elegancia terén. Az itt tárgyalt egyiptomi tematika is úgyszólván lerágott csont Agatha Christie kedvelőinek, és a fekete-fehér, meglehetősen kopott kópiát nem számítva a technikai kivitelezés is kimeríti a korrekt fogalmát. Úgyszólván nem látok differenciát a Charlie Chan Egyiptomban és bármelyik véletlenszerűen kiválasztott David Suchet-féle Poirot epizód között – ha esetleg valaki töprengene, mit nézzen egy unalmas keddi estén…
Chan karaktere nekünk, magyaroknak is teljes mértékben átjön: Gálvölgyi János remek szinkronmunkát végez, sosem válik karikatúraszerűvé, abszolút illeszkedik a kitalált figura félreérthetetlen, kicsit sztereotipikus, de jóindulattal vászonra vitt stílusához.

Klassz kis krimi, ajánlom, és feltételezem, a többi Chan-film is legalább ennyire jó lesz.