Walter, a dallasi fakereskedő titokzatos telefonhívást kap, miszerint az európai körutazáson tartózkodó feleségét elrabolták. Fiával együtt Párizsba utazik, ahol Chris apja új arcát ismeri meg: az unalmas üzletemberé helyett a volt CIA ügynökéét, aki jól tudja, feleségét azért rabolták el, hogy… [tovább]
Célpont (1985) 6★
Képek 8
Szereposztás
Várólistára tette 8
Kiemelt értékelések
Célpont (1985) 63%
Azt is mondhatnám ez egy családi hidegháborús kémfilm a 80-as évekből, melyben a legtöbb szereplőt valamilyen családi okok vagy érdekek mozgatnak a történetben.
Különösképpen sem technikailag, sem kivitelezésben nem kiemelkedő alkotás, de azért elég jó film ahhoz, hogy az ne unatkozzon közben, aki nem ragaszkodik ahhoz, hogy minden egyes percben felrobbanjon valami vagy valaki, és annak sem ajánlom, aki csak azokat a filmeket szeretik ahol a világ megmentése a tét.
A történet lassan bontakozik, ki a cselekmény néhol akadozik, de a vége felé felpörög és izgalmasabbá válik, mint ahogy a film elején gondoljuk. Persze azért, aki már látott sok hasonló témájú filmet az akár ki is találhatja a végét, mert nincs benne akkora meglepetés és csavar, ami megváltaná a világot. Aki rá van gerjedve a karakter fejlődés címkére, azt ebben a filmben is megkapja a Matt Dillon által alakított figura révén.
A színészek alakítása megfelel a műfaji kereteknek, de persze ezt sem kellett túlzásba vinniük, Gene Hackman rutinból hozza a figurát.
Célpont (1985) 63%
Kissé sablonos, uncsi, esetlen hidegháborús kémsztori*, legföljebb Hackman pár grimasza dobja fel (fia szerepében Dillon meg milyen tejfölösképű, bumfordi kamasz még), a legérdekesebb, amit a film nyújt, az a régi idők Hamburgjának utcái, autós üldözések közben: de nem csúcs verdákkal ám, hanem francia és német kisautókkal (lesz némi kelet-berlini kiruccanás is, de abból nem sokat látunk). Némi extra a kém(nő)k közt a kis Dillon fejét elcsavaró, Carlát játszó magyaros nevű (származású?) német Ilona Grüber.
(*az alapsztori: spoiler )