Barabás az a bűnöző, akit Poncius Pilátus a lakosság akaratára szabadon bocsátott, így Jézus Krisztust keresztre feszíthették. A történet szerint Barabást, hátralévő életében Jézus kísértette.
Barabás (1961) 9★
Szereposztás
Kedvencelte 2
Várólistára tette 8
Kiemelt értékelések
Barabás (1961) 79%
Meg sem tudom mondani, hogy hányszor láttam gyermekkoromban ezt a filmet. Szinte éves szinten újranéztük egy-egy hittanórán.
Ráhel megkövezése a mai napig elborzaszt egyébként.
Barabás pedig eleinte még ellenszenves, megvetendő figura, de a végére ha nem is válik szerethetővé, mégis együttérez vele a néző.
Számomra ahogy régen, úgy most is a legszerethetőbb alak Sahak volt.
A hite, az önfeláldozása tiszteletre méltó.
Megkockáztatom, hogy ennek épp olyan alapműnek kellene lennie, mint Zefirelli Názáreti Jézusának!
Barabás (1961) 79%
Nem olvastam a film alapjául szolgáló könyvet, de most ez mellékes, ami fontos, az a film mondanivalója: Barabás története igazi sorstragédia (Barabás nem tud nem Barabás lenni, képtelen meghaladni partikuláris önmagát, személyes létét), egy olyan ember szenvedéstörténete, aki keresztényi értelemben a bukás állapotában van, annak ellenére van ez így, hogy a sors olyan emberekkel hozza össze, akik a keresztény tanítás hiteles képviselői: készek meghalni a hitükért, a nagyobb jó érdekében folyamatos önfeláldozásban élnek, a gyűlölet, a harag, a bosszú helyett az önzetlen, felebaráti szeret és a valódi megértés attitűdjét gyakorolják. Barabás viszont élni akar, de mindenáron (képtelen önmagának személyfeletti perspektívát adni, olyat akar, ami lehetetlen, örök emberi életet). Mások jó példáján keresztül sem érti meg az emberi lét lényegét: afölött, ami ösztönös és uralatlan, ami az értelem által átvilágítatlan az emberben, uralmat kell szerezni. Barabás értetlensége indulattal, uralatlan impulzusokkal párosul, megpecsételve ezzel önnön sorsát.
Barabás intő példája annak, hogy még egy próbatételekkel teli élet sem garancia az igaz út megtalálására, ahhoz egy olyan benső, az egész egzisztenciát érintő és átformáló aktus szükségeltetik, ami Barabásból teljességgel hiányzik. És akit az indulatai vezérelnek, akiben nincs valódi hit, az eszkatalógiai értelemben bukásra van ítélve.
Természetesen ez nem jelenti azt, hogy Barabás ne rendelkezne valamiféle hittel, csak ez a hit nagyon személyes, túlságosan emberi.
Egyébként a film minden részletében zseniális.