Babette lakomája (1987) 83% 43★

Az életöröm sosem árt, és egy cseppnyi élvezet sem. Ez megint egy olyan film, amiben nincsenek nagy történések, de mégis nagyon ütős a mondanivalója. A lakoma pedig tükröt tart a puritánságnak.

Ezt a filmet mindig újra tudom nézni. Mivel már ismerem a lényeget, elmerenghetek az elhangzott mondatokon. Konstatálhatom, hogyan enged fel a puritán, bigott vallásosság az élet leghétköznapibb örömeinek – az evésnek és az ivásnak –, élvezete közben. Új értelmet kap a hit, Isten teremtett világa is, annak ellenére, hogy nagyon hangoztatják a film elején: nem azért eszünk, hogy élvezzük. Babette megmutatja nekik, hogy a kettő nem zárja ki egymást. Sőt, minden más érzékelést megszépít, felerősít.
Karen Blixent már a Volt egy farmom Afrikában című könyve olvasásakor a szívembe zártam. A belőle készült Távol Afrikától című film pedig örök kedvenc. Lassú folyású, látszólag eseménytelen és érdektelennek tűnő cselekmények közé rejti el mondanivalójának gyöngyszemeit minden írásában.
Ezt a hedonista vacsorát még végignézni is élvezet. Bár csak vendég lehetnék Babette-nél egyszer én is!

Martina és Filippa megöregedtek és unalmasan éldegélik az életüket addig, amíg be nem jelenti nekik a házvezetőnőjük, hogy vacsorát főz nekik és még pár embernek, mert spoiler. Nem is akármilyen lakomát, francia vacsorát…Ami hát lássuk be elég gyomorforgató lehetett a 19. században…Csak annyit mondok, hogy teknősleves és az élő teknőst is láthatjuk………Nekem ekkor már betelt a pohár az amúgy is unalmas film miatt, de mondom hátha lesz valami poén a végén…Megsúgom: nem lesz. Csak marad a fájdalmas öregség és az eltemetett szerelmek szívekbe zárva…Egy kis protestáns közösség életéről is képet kaphatunk, puritán templom, házak és valahogy a lelkünkben is elfojtották a díszeket. Valahogy nem mernek boldogok lenni ezek az emberek. Aztán a vacsorán minden megváltozik. Vajon amikor spoiler akkor is ilyen nyíltak lesznek egymással vagy marad a szokásos szürkeség?

Ez a film nem egy nagy megfejtés. Szépen hömpölyög a puritán dán tengerparti faluban az élet. Még mindig a lelkész emléke tartja össze a közösséget, úgy látszik semmi sem változik.
Aztán érkezik egy újabb francia a faluba (korábban egy operaénekes már bepróbálkozott), aki fenekestül felbolygatja az idillt. Babette a francia politikai terror elől menekül ebbe a jütlandi néhány házas falucskába. Nehezen tudják elfogadni, de a szívük mélyén örülnek a helyiek (csak egymásnak nem merik bevallani). Utána a lelkész születésének 100. évfordulójára azzal a kívánsággal áll elő Babette, hogy ő akarja elkészíteni az ünnepi lakomát. Néznek is nagyot a népek, hogy milyen „áruk" érkeznek a lottónyereményért cserébe. Hiszen mind a 10.000 franc-t hozzávalókra költi a Café Anglaise egykori chéf-je (többek között a legkiválóbb borok és pezsgők is megérkeznek Löwenbrau kapitány nagy örömére).
Bár az ízeket nem akarják élvezni, az italokat nem akarják habzsolni, mégis vidáman ül fel az asztaltól a társaság, mert nem mindennapi vacsorában volt szerencséjük részt venni. A tábornok hatására kicsit feloldódnak.
Babette a legnagyobb ajándékot adja ezeknek a puritán embereknek, kicsit kinyílnak egymás előtt is és a testvéri szeretet, melyet oly sokat hangoztatnak, tettekben is megnyilvánul.
Szegény tekit és a fürjeket azért sajnáltam…:(

Valami egészen tiszta, elegáns és nyugodt. Érdekes, hogy afféle mikrovilágot kreált Blixen (és Axel) és hogy minden szál a kis szigetre fut be és a főbb karakterek így vagy úgy, de keresztezik egymás életét. Az a sok lemondás és alázat.
Egy sokkal tisztább világ részese lehettem majdnem másfél óráig. Mondhatni nosztalgiával telve néztem. Tiszták voltak az emberek, a szokások, az etikett. Olyan puritán volt az egész. Babette a lakomájával aztán igazán kimozdítja a sziget lakóit eddigi tempójukból. Ez még ma is drága lenne. Vicces is belegondolni, hogy egy lakoma ennyire ki tudta billenteni az embereket a megszokott életükből és ez volt a legnagyobb ingerforrás a filmben. Bár érthető, hiszen az 1800-as évek végén egy eldugott kis szigeten olyan sok inger nem érte az embereket.

Még az is megfordult a fejemben, hogy azokat az ételeket nem is tudnánk olyan tiszta állapotukban megennünk ma, mert már úgy tönkre vágtuk a bolygót magunk körül, hogy konkrétan lehetetlen volna egy ilyesféle lakomát tisztán elfogyasztani. Valahol a film teljesen aktuális és egyben szomorú is.

Nem tudom, hogy miről akart igazán szólni a film, de sajnos nem is érzek magamban vágyat, hogy megfejtsem. Lassú volt és annyira hétköznapi, hogy akár az ablakon is bámulhattam volna kifelé.