John Smith (Bruce Willis) bérgyilkos, akinek se múltja, se jövője, csak a maga szabta törvényeknek hajlandó engedelmeskedni. A szesztilalom javában tombol az Egyesült Államokban, amikor megérkezik a mexikói határ mentén fekvő Jerichóba, ahol két rivális banda is megpróbál hasznot húzni az… [tovább]
Az utolsó emberig (1996) 49★
Képek 5
Szereposztás
Kedvencelte 3
Várólistára tette 24
Kiemelt értékelések
Ebben a filmben aztán szórják az ólmot rendesen, fröcskölnek a művérrel töltött zacskók tartalmai és természetesen hullanak a szereplők sorban, mint középkorban az emberek dögvész idején. Tehát nekem való mozi! ;)
Többszörösen újra feldolgozott film és ennek ellenére nekem megfelelő szórakozást biztosított több mint másfél órára. Nem unatkoztam és nem bánkódtam, hogy elkezdtem nézni. Persze nem beszélhetek szuperlatívuszokban a filmről, mert attól nagyon messze van. A filmet legfőképpen a hangulata adja el, ami a rendező érdeme így javítva a forgatókönyv hibáit, amit a rendező írt.
A főszereplő John Smith, aki idegenként érkezik egy szakadt városban, ahol két banda harcol az uralomért. Ő csak pénzt akar keresni a két banda szembenállását kihasználva. Igen már ebből is kivilágít az a tény, hogy nem nagyon lehet pozitív karaktert találni a történetben.
Bruce Willis olyan Bruce Williszesen alakítja a főszerepet, bár ebben az időben még próbálkozott színészkedni, bár a karaktere miatt ezt nem kellett túlzásba vinnie. Adta a laza magabiztos csávót, bár szerintem ezt Clint Eastwood sokkal hihetőbben csinálta.
A nőket meghóditja a rossz arcokat pedig sorban hidegre teszi. Néha szép ruhában, néha egy szál péniszben és néha félholtan is.
A film a western és a gengszter filmek keresztezéséből született és nem okoz csalódást azok számára, aki a jellemfejlődés hiányát nem veszik, zokon ha megfelelő akció jelenetekkel pótolják azokat. Nagyon sok beállítás és szereplő egy az egyben olyan mintha egy klasszikus western filmben lennénk. A magányos titokzatos hallgatag főhős, a kegyetlen sebhelyes bérgyilkos a kiváló Christopher Walken alakításában és a többi verőember is olyan mintha tehénpásztor családból származna. Mondjuk, ők is csak azért vannak, hogy a kilőtt lőszerek megfelelő helyen érjenek célba. Van néhány női karakter is, de ők nem sok vizet zavarnak a kemény csávók árnyékában.
A lényeg azért az, hogy elég jó kis mozi ez!
A látszat ellenére ez is egy western feldolgozása Kuroszava A testőr című filmjének. Poros kisváros két bandája egymás ellen, a névtelen (John Smith) idegen köztük. Vannak mexikói katonák és segítőkész csapos, megvesztegetett seriffel együtt. Nem olyan jó mint a két korábbi film, de élvezhető.
Kuroszavától még nem láttam A testőr című filmet, viszont Leone feldolgozásához már volt szerencsém korábban, ami megérdemelten lett kultmozi. Walter Hill is elkészítette saját verzióját, és egy meglehetősen hangulatos darab, bár túl sok extrát nem nyújt. Willis szokásához híven adja a belevaló fickót, aki lerendez mindenkit. Mellette Christopher Walken érdemel igazán szót, aki rövidke szereplésével rengeteget dob a filmen. Az akciók jól megkoreografáltak és akad is pár golyózápor a film során, szóval erre igazán nem lehet panasz. Hill-en látszik, hogy szereti a westerneket, ezt már a Különös kegyetlenséggel-ben és a Megint 48 órában is tapasztalhattuk, de itt érezhető ez leginkább. A western és gengszterfilmek sajátosságainak keverése némi noir-ral egész érdekes hangulatot eredményez, természetesen pozitív értelemben.
Meg kell hagyni, van stílusa a filmnek, s bár tényleg nem ez Willis legjobb filmje, de érdemes rászánni az időt, mert másfél órára tényleg kikapcsolja az ember agyát.
Western környezetbe oltott gengszterfilm, olyan tipikus „10/7-es film”. Egyszer nézős.
ja és volt benne egy jó mondat. Azt kiidéztem :D
Teljesen átlagos szesztilalom idejében játszódó maffiafilm. A felénél belealudtam, és nem vonz, hogy folytassam.
Népszerű idézetek
Sheriff: Tényleg azt hiszi, hogy mindenkit legyőzhet egy késsel!?
John Smith: Szerzek vele egy pisztolyt!