Az utolsó akció (1954) 85% 2★

Ez a mozi mintha valamiféle csomópont lenne a francia filmtörténetben: főhőse, a most már intézményesült Jean Gabin által mintha csak megragadná a két világháború közötti frankofon mozivilág legikonikusabb, legmaradandóbb alakját, és a segítségével meghatározná ugyanennek a filmes közegnek a jövőjét mondjuk egészen az 1980-as évek végéig… Az utolsó akció új lendületet adott Gabin karrierjének, egyúttal megteremtette a modern, európai bűnügyi filmet.

Történelmi jelentősége leírhatatlan, legyen talán elég annyi, még Scorsese is vetítgette valamelyik saját forgatásán a stábnak – és hát mint fent írtam, stílusteremtő és útmutató mivolta szinte ordít a vászonról. Legjellegzetesebb alapgondolata a bűnözői életmód nem idealizáló, de mégiscsak romantikus bemutatása: Az utolsó akció hősei a cselekmény nagy részében hétköznapi életet élnek, a történet során pedig az egymáshoz való kötődésükről tesznek leginkább tanúbizonyságot. A bűnözők között kialakuló bajtársias, ha nem egyből testvéries viszony és az ez által felülírt minden más históriája ez, hiszen a főhősnek az áhított új élet, a megváltás lehetősége és a barátja élete között kell választania. Ez az egzisztencialista válaszút, ez a bánattal átitatott egyenes (de bűnözői) erkölcsösség és beletörődő idealizmus fontos sajátja a hatvanas-hetvenes évek francia zsaru- és gengsztertörténeteinek, sőt, bizonyos értelemben talán a nyolcvanas évek erősen átpolitizált alkotásain is érződik a hatása. A történet végkicsengése letaglózó, mert a félreérthetetlen spoiler kétféleképpen nyilvánul meg, egyrészt Max spoiler, visszaáll minden a normális kerékvágásba, azonban spoiler. Ezt nem tudja ellenpontozni a spoiler sem. A gengszteréletmód tehát kicsit olyan már ebben a filmben, mint a háború – nincsenek győztesek és vesztesek.
A film kora persze letagadhatatlan, és képmutató dolog lenne azt hinni, hogy ez nem befolyásolja a modern nézőt: dacára annak, hogy az ötvenes évek közepén járunk, én simán hinném ezt a mozit jó tíz évvel öregebbnek, furcsán nem nyilvánvaló, hogy mindössze három évvel vagyunk A felvonó a vérpadra előtt. A cselekmény nagy része lassú és kimért, hangulatközpontú, de az utolsó húsz perc rendkívül látványos és feszült, technikai kivitelezése modern filmeket megszégyenítően szép és veszélyes. A kor utolsó, kritikus sarokpontja maga Gabin, aki mai szemmel már nagyon nehezen értelmezhető főhős – akik nem tudnak mit kezdeni Delon vagy Belmondo csibészes sármjával, vele végképp bajban lesznek.
A maga régisulis módján azonban a színészi játék végeredményben rendben van. Ez volt Lino Ventura első filmszerepe – és azt hiszem, sokan álmodnának egy ilyen első szerepről. A színésznők szépek, de Jeanne Moreau-t, bevallom, nem is ismertem fel. Gabinnál is régimódibb karakter azonban René Dary, miatta megint csak elgondolkodtam úgy tízpercenként, mikor is készült pontosan ez a mozi… Gabin játékában a szikárság egyébként konceptuálisnak tűnik, a harmincas évek nagyon is eleven drámai előadásaihoz képest az itt látható szenvtelenség ugyancsak meghatározó alkotóeleme lett sok fiatalabb színész játékának (talán Delon ideáljából is felvillan már itt egy kicsi).

Filmtörténeti szempontból fontos, szépen öregedő alkotás Az utolsó akció, a klasszikus mozik kedvelőinek mindenképpen ajánlott darab!