Az utazás (1967) 70% 8★

Nagyon furcsa látni, hogy Az utazás kapcsán egymással párhuzamosan él egy nagyon megvető, lenéző és egy mindent kissé túlgondoló nézői attitűd is a fejekben, melyek közül mintha a lefitymáló él kerekedne felül a különböző kritikai oldalak kollektív végpontszámainak versenyében. Őszintén szólva, ebben a megosztottságban én nem foglalnék állást, mert a pro és kontra érvek esetén is érzem a realitást: ez a film ma már maximum csak kordokumentum, de aki romantikus, képzelt nosztalgiával gondol vissza a hatvanas évek ellenkultúrájára, illetve a rájuk vonatkozó összes művészeti alkotásra, nyilvánvalóan meg fogja találni magának a mozi átütő, jelentőséggel bíró motívumait. De ezen túlmenően is vastagon van miről beszélnünk, ha Az utazást szeretnénk értékelni…

Egyrészről, bár csak a Snitten feltüntetett filmográfiáját néztem át, az általam eddig látott, körülbelül a hatvanas évek legelejéig terjedő Roger Corman-felhozatalhoz képest ez a mozi nagyon jelentős és drasztikus minőségi ugrásnak tűnik. Az egészen idáig felszínes és főleg rendkívül szélsőséges, vagy éppen hogy komoly közölnivalóval megvert, de kivitelezésében csapnivaló alkotások mellett Az utazás egy technikailag tökéletesen levezényelt, szellemes, ötletekkel és ambíciókkal teli, remek színészekkel leforgatott mű, ami a maga korában tökéletesen pályázhatott kultfilmes státuszra és közönségsikerre. Sokan tartják ezt a darabot a Szelíd motorosok főpróbájának, és a párhuzam tökéletesen áll – vélhetően Az utazás nélkül nincs Szelíd motorosok sem, avagy nem a ma ismert végső, sokak szerint tökéletes formájában.
Őszintén meglep, hogy az LSD-t éppen csak a forgatás előtt kipróbáló Corman ilyen összetett művészeti kísérletbe kezdett. Egyrészt a pszichedelikus élmények filmes megjelenítését vállalta be, igaz, még ’67-hez képest is látszólag kissé obskúrus módon, másrészt az ezzel kapcsolatos mondanivaló kifejezését, aminek még akkor is jelentősége és ereje van, ha történetesen tartózkodó marad – egyébként szerintem az maradt, de így legalább elmondhatjuk, hogy a mozi megnézése senkinek sem adja meg az utolsó lökést a drogok kipróbálásához. Ez, talán nem meglepő módon sokkoló újdonság az egészen idáig olcsó és tömeggyártott produkciókban, ijesztgetős kacat-horrorokban utazó rendezőtől.
Mint írtam a technikai kivitelezés korlátozott, de kölcsönöz valamiféle bájt a filmnek: fényjátékokból, ijesztő, a vizuális érzékelésen túlmutatni akaró pszichedelikus hatásokból lehetett már ekkor is sokkal jobbat készíteni, de a kort jellemzően mégis az itt is látható jellegzetes effektusokkal azonosítjuk. A zene természetesen adja magát, viszont szeretném felhívni a figyelmet az operatőri munkára, különösen a film elején körkörösen filmezett jelenetekre, illetve a színészi munkára. Utóbbitól a kritika nem volt elájulva, de nekem Fonda, Dern és Hopper alakítása is tetszett. Munkájukat talán megkönnyíthette, hogy Cormannél is jelentősebb tapasztalatuk lehetett ekkor az LSD használatában, de mind nagyon jól belakják a vásznat, öröm volt őket nézni.

A film kulturális jelentőségéről vagy éppen hogy jelentéktelenségéről továbbra sem nyitván vitát: ez egy érdekes mozi, ami képes érdekesen mesélni a megjeleníteni kívánt korról és élményről. A mai néző ingerküszöbét nem fogja átlépni, ezt bizonyítják a korábban már említett, mindenhol látható pontszámok. Ezzel együtt, mint filmes kuriózum és potenciálisan a Corman-életmű egyik legje, bőven van létjogosultsága.

Az alábbi szöveg, nem az én klaviatúrámból származik, hanem arról az oldalról (amit a reklám miatt, nem nevezek meg) ahonnan letöltöttem a filmet. Talán nem haragszik meg az írója, ha most itt hagyom.

'Ez a film tényleg nem szól másról, mint amit a cím ígér: egy tripről, vagyis LSD fogyasztása során átélt belső utazásról. A menő reklámfilmrendező alig várja, hogy befejezze aznapi munkáját, és egy barátjával elrohanjon egy Los Angeles felett lebegő hippikommunába, hogy ott -némi laza spanglizás után- szigorúan ellenőrzött körülmények kozött, bevacsorázzon 250 mikrogramm tiszta lizergsav-dietilamidot, ergo beszakítson, úgy emberesen. A film elején a pali betép és végén pedig több-kevesebb sikerrel lejön a lecsóról. Ami eközött van, az részben hamisítatlan hatvanas évekbeli op-art pszichedélia, részben egy kábítószeres látomás naiv, filmes vizualizációja, valamint eléggé hiteles külső leírás egy első LSD-tripről, az első eufórikus érzelmi- és látványtűzijátéktól a halálélményen, a törpéken és a sivatagon át a zavarodottságig, valamint a kihagyhatatlan rendőrparáig. Értelemszerűen, filmen, mint médiumon, annak technikai korlátaiból fakadóan képtelenség teljes egészében rekonstruálni egy LSD-utazást. Kevés arra a 2+1, de még a mai cameronista 3+1 D is. Még ha az illető, aki személyesen átélt egy ilyen betépést, valamilyen isteni kreativitás és zsenialitás birtokában ezt hangról hangra, képről képre, illatról illatra és ízről ízre le is tudná jegyezni, és netán még valamilyen köztes médiumon meg is tudná osztani másokkal, ez akkor is csak az ő saját, akkor, adott pillanatban átélt, egyszeri és megismétlehetetlen élménye lenne. Ez, így semmiképpen nem tehető általános érvényűvé, mégha vannak is olyan nehezen megmagyarázható „történetelemek” egy tripben, melyeket már sokan éltek át úgy, hogy azok gyanúsan hasonlítanak egymásra. A kollektív tudattalanban kell keresni ennek titkát, nyilván. Mindenesetre, Roger Corman, aki amúgy nem akárki, The Trip című filmjében kihozta a témából a maximumot.

A forgatókönyvet az ekkor még ifjú Jack Nicholson követte el, így talán már érthető védjegyévé vált ördögi tekintete is – simán lejegyezte első tripjét (amit utána még egész biztosan követett jó néhány…). Vicces, de Jack maga nem játszik a filmben, megszemélyesítője Peter Fonda, aki nagyon rossz színész (itt legalábbis), de lehet, hogy csak tényleg nyalt valamit a forgatáson. Vagy éppen hogy nem. Jellemző módon, akitől a trippet szerzik, a kommuna főhippije, nem más, mint Dennis Hopper. A film így mintegy előtanulmányként is felfogható a Szelíd motorosokhoz. Az utazás, mint film kevéssé értékelhető, inkább kordokumentumként, vagy mint kísérlet működik. Esetleg sajátos reklámfilmként, mely rendhagyó módon beszél a termék esetleges negatív oldaláról is.'