Az ördög angyalai (1967) 45% 2★

Kétségkívül van ennek a mozinak valamiféle bája, sőt, filmtörténeti érdekessége is. Két évvel készült a Szelíd motorosok előtt, producere maga Roger Corman volt, a forgatókönyvét pedig Corman „házi szerzője”, Charles B. Griffith rittyentette, aki egyaránt volt felelős a legjobb és a legrosszabb Corman sztorikért, sőt, ugyanő készített könyvet Peter Fondának egy 1966-os motoros mozihoz, ahonnan már tényleg csak egy ugrás volt a ma már legendás és alapvetésnek tekintett Szelíd motorosok – és akkor a főszerepet játszó Casavetesről még szót sem ejtettünk. Ha szellemeskedni akarnánk, mondhatnánk, hogy az amerikai ellenkultúra néhány legfontosabb filmtörténeti alakja és alkotása egyenesen Corman köpönyegéből bújt ki, ezzel pedig nem is vitatkoznék, tudott a fickó, ha akart.

Nos, Az ördög angyalai esetében én összességében még puhatolózást vélelmezek még csak, amennyiben a mozi kísérletet tesz a motoros törvényenkívüli-életérzés és a régi western esztétika közötti valamiféle párhuzamosság feltárására – vállalván a kockázatot, hogy amíg a magányos szerencsevadász cowboyokkal generációkon keresztül szimpatizáltak az emberek, addig a bőrszerkós, vandál motorosok kapcsán a lehető legkevesebb szeretet és megértés ébred bennünk fel. Valóban könnyebb is mai szemmel a sörvedelő, az altamonti balhéval elszámolni sosem tudó chopperes bandákat lenézni és megvetni, mint szabadságvágyuk miatt tisztelni, de erről nem a mi felszínességünk, hanem az ő elkényelmesedésük tehet – aki lázadva akar kivonulni a társadalomból, az ne benzinkúttól benzinútig kalkulálva adja magát át a végtelen aszfaltnak…
Mindezzel együtt Az ördög angyalai kortüneti szempontból érdekes. A vad motorosok ábrázolása meglehetően ósdinak, de egyúttal emiatt hitelesnek is tűnik, miként tanulságos a filmben az ő jelenlétükre adott többségi társadalmi reakció megjelenítése, illetve a filmkészítők látásmódja a helyzet egészét illetően. Mégsem megyünk a mennybe a mozi nézése közben, egyrészt mert a rendezés és a filmezés abszolút semmilyen, a film esztétikája tévéfilmes ízeket idéz, és a Mike Curb által kreált zenei háttér is inkább a hatvanas évek elejére, mintsem a pszichedelikus rock és Jimi Hendrix aranykorára emlékeztet minket.
Cassavetesről nyilatkozni a legnehezebb. Ahhoz képest, mennyire élte A piszkos tizenkettőben a lázadó karaktert, annyira nem jön át az itteni szerepformálása – megilletődött, illetve nem is túlságosan hiteles, főleg mikor a motoron arcába tapad a fehér sál, mögötte a nője meg majdhogynem egy szál csizmában feszít a hátsó ülésen. Lehet, hogy nem érezte magát komfortosan a forgatás alatt.

Nem egy sikerült film Az ördög angyalai, motoros banda témában vélhetően vannak tőle jobb darabok is a színen, filmművészeti értékét tekintve pedig nyomába sem ér a Szelíd motorosoknak.