A vad angyalok (1966) 80% 1★

A hivatalos utózmány, az 1967-es Az ördög angyalai után ez a mozi nagyon jelentős minőségi ugrásnak tűnik, de a sorrendiség miatt inkább azt a darabot kelleni a visszafejlődés jelzőjével illetni. A vad angyalok a maga lényegre törő és rendkívül elgondolkodtató módján emlékezetes és komoly darabnak hat, még annak ellenére is, hogy Peter Fonda kicsivel később a Szelíd motorosokkal meghaladta és úgyszólván kimaxolta a műfajban rejlő összes lehetőséget – de ne szaladjunk ennyire előre.

A vad angyalok kapcsán már nem lehet elkerülni az egész „motoros bandás” téma és jelenség feltárásra tett kísérleteinket. A kézenfekvő magyarázat, miszerint ők a XX. század törvényen kívüli kóbor cowboy-ai kényelmesnek tűnik, de minden témába vágó filmben igyekeznek drasztikusan meg is különböztetni őket a western romantika idealizált hőseitől. A vad angyalok ebben élen jár, hősei destruktív vandálok, erőszakos barbárok, akik nem tisztelnek sem élőt, sem holtat, még a sajátjaikat sem, a nők pedig az állatias szexuális ragadozó ösztön kielégítésére szolgálnak csupán – igen bizony, még a sajátjaik is. A film idejében mindez talán csak mítosz volt inkább, de ahogy a hippikorszak végnapjaiban a szórakoztatóipar és ezáltal a média látóterébe került motorosok egyre több zűrt okoztak, felszínre kerülhetett a szomorú igazság: ezek a fickók tényleg állatiasan egyszerűek, bunkók és istent nem ismerő vandálok lehetett, a szabadság eszméje pedig mindössze ürügy volt számukra az olcsó drogok használatához és a társadalmi normák alóli kibújáshoz. Vadságukat a korábban is említett gondolat ellenpontozza a legjobban: nem szabad az, aki csak addig szabad, amíg tele a Harley tartálya…
Corman mozija persze újabb és újabb árnyalatokat dob rá a kérdésre. Az itt ábrázolt állatias vadság vajon prekoncepció, egyfajta elképzelés arról, milyenek lehetnek a motorosok, vagy valós tapasztalatok dramatizációja? Netán polgárpukkasztás, mezei figyelemfelkeltés? A motorosok által használt szvasztika a lázadás jelképe, vagy ugyancsak polgárpukkasztás? Ahogy Corman bemutatja azt nekünk, az vajon művészeti koncepció, vagy pusztán figyelemfelkeltés ugyancsak? Tulajdonképpen az egész moziban benne van a mezei, nagyon egyszerű botránykeltő szándék, mely egy hatvanas évekbeli film esetében már súlyos dollárokra volt váltható a jegypénztáraknál, a kérdés így tényleg az, Corman akart is mindezzel mondani valamit, vagy egyszerűen csak túl jó érzékkel tapintott rá arra, mi vonzza a nézőt akkor és ott…
Bárhogy is legyen, A vad angyalok súlyos és fontos mozi lehetne, ha nem született volna meg a Szelíd motorosok. Minden ízében méltó erre: a filmezés szép, lendülete, dinamikája van, miként a kép is esztétikus – ehhez képest Az ördög angyalai motoros szekvenciái fasorban sincsenek, és bármennyire merész ezt kimondani, Cassavetes sincs egy ligában Bruce Dernnel és Peter Fondával. Utóbbi a kritika szerint nem domborított nagyot, szerintem kegyetlenül jól áll neki a szerepe – nézzük csak meg a nyitószekvenciát, Corman már azzal a néhány perccel komolyabbat alkotott, mint Daniel Haller az ő produceri felügyelete alatt egy évvel később. Bruce Dern csodálatos már megint, Nancy Sinatra köszöni, ott volt.
A zenét Mike Curb megint elbénázta ugyan, de a temetés sodró lendületű halálorgiájának hangulatát remekül elkapta, az tetszett.

Jó film A vad angyalok, nem korszakos, de aki megnézi, emlékezni fog rá, ezt nagyjából tudom garantálni.