Az ezer gépes támadás (1969) 60% 1★

Tipikusan az a háborús film, aminek a nézése közben folyamatosan kérdezgetjük magunktól: minek van ez? Különösen manapság, amikor a Memphis Belle képében rendelkezésünkre áll a feldolgozott téma (a második világháborúban Európa felett bevetésre repülő amerikai bombázók hányattatott sorsának) legvégső, tökéletes prezentációja. Ha ilyen filmet kellene ajánlanom, azt mondanám, ott a Memphis Belle, ne szaladjon senki sehova, vegye elő azt. Vannak persze még alternatív telitalálatok, mint a Dambusters, de alapvetően szerintem egyetérthetünk abban, hogy a bombázós légiharc tematikáját 1990-ben kimaxoltuk – nem véletlenül nem készült ilyen film azóta sem, vagy ha igen (idén jött ki, de őszintén szólva, mintha már ma se emlékezne senki A levegő uraira), nem hagyott mély nyomot.

Az ezer gépes támadás tipikusan kora gyermeke: technikai korlátok által erősen behatárolt stábja tényleg mintha a szegény ember Memphis Belle-jét forgatná le, ráadásul az egész sztorit áthatja egy nagyon erős gyermetegség és öntörvényűség. A film karakterei olyan őrült dolgokat csinálnak, olyan őrült és idióta módon viselkednek, hogy az már-már komikus élt sejtet a háttérben – ráadásként megkapjuk az összes létező repülős közhelyt. A fiatal csávó bénázik, a parancsok felhúzza magát és letiltja a repülésről. No tippeljük meg, ennek a konfliktusnak mi lesz a csattanója! Az angol és az amerikai fickó összeveszik a levegőben (éles bevetésen, a rádión), majd a földön egy új kinevezésnek hála egymás mellett fognak dolgozni – tényleg mintha egy vígjátékot néznénk.
És lássunk csodát, valahogy mintha pont emiatt működne a mozi. Nem túl szép, nem túl okos, nem túl szellemes, témájában még csak nem is túl eredeti, de lelke, az van neki. Hatalmas és egészséges, úgyhogy végül mégis oda lyukad ki az ember, hogy nem volt hülyeség rááldozni másfél órát, de azért legközelebb mégiscsak jöjjön inkább a Memphis Belle…
Extra pontok: Christopher George mintha csak egy random hetvenes évekbeli amcsi tévéfilmből lépett volna ki, olyan szinten jellegtelen és üres maga a figura, hogy szinkron híján egy-egy jelenetben talán meg sem ismertem volna. Hozzá képest Gary Marshal üde színfolt, de a magyar változatban igazából őt is Kassai Károly játékos hangmunkája tartja inkább életben. Laraine Stephens szép – ezt az egyet nem tudom elvenni sem a színésznőtől, sem a sztoriba beleerőltetett karakterétől. Archer hadnagy ma már unásig ismert toposszerű bénázása és férfivá válása nagyon minimalista módon kerül bemutatásra, de ennek a szálnak köszönhetjük az egész film egyik legjobb jelenetét a finoman szólva extrém alacsonyan szálló B-17-essel – repülőbuziknak már csak ezért is megéri megnézni a filmet.
Gavin MacLeod itt főpróbázik Moriarty szerepére!

Nem akarok igazságtalan lenni, nyilván kanyarban sem volt még a Memphis Belle, amikor ez a film készült, de abban a moziban nincs semmiféle technikailag megugorhatatlan dolog, amit ne állíthattak volna elő a filmesek akár 1969-ben is. Ezért vagyok ilyen kegyetlen, a közöttük lévő különbség nem a technikai színvonalon mérhető le. Ezzel együtt nagyon erős hatos, mert minden bénázása ellenére nagyon-nagyon nehéz haragudni Az ezer gépes támadásra – még úgyis, hogy a valósághoz tényleg annyi köze van csak, mint egy lázálomnak.