Kódjátszma (2014) 87% 752★

Nekem nagyon tetszett, végig lekötötte a figyelmemet, és izgalmas volt, a szereplők alakítása pedig lenyűgöző volt, főleg Benedict Cumberbatch-é. Jól áll neki az igaz történetek alapján készült filmek, és valós személyek alakításai, akik korábban éltek vagy élnek, és lenyűgöző dolgokat alkottak, mint Alan Turning is. Olyan bravúrosan hozza a karaktereket, és tökéletesen formálja meg, hogy attól valósághűek lesznek, mint ahogy a Brexitben is. Zseni a fickó, és tud valamit, amitől elképesztőek lesznek az alakításai. :-D A sztori felépítése is nagyon tetszett, és annyira érdekes volt, most láttam csak először, és tuti, hogy nem utoljára. :-) spoiler Akkor már miért nem lövik fejbe az embert, ha már betegnek tartják, vagy mert más? Nem olyan, mint ők. Ezt utálom az emberekben a legjobban, hogy ok nélkül ítélkeznek, mert azt hiszik, ők sokkal jobbak, mint más. Alan Turning nagyon okos ember, egy zseniális elme volt, bár a könyvet még nem olvastam, de akkor is egy zseni volt. A többi szereplő is tetszett Keira Knightley karaktere is szimpatikus volt, meg úgy a többi szereplő is eléggé jó volt. Érdekes volt, hogy a világháború idején játszódik a film, és ez tetszett, habár eléggé szörnyű egy időszak volt, de azért érdekes volt, és a látvány is jó volt. :-)

Nagyon fontos és aktuális filmnek tartom. Nekem elsősorban a másság megítéléséről, a köré fonódó kérdések és problémák boncolgatásáról szólt.
Az, hogy a másság, a sokszínűség érték, az evidencia kellene, hogy legyen mindenki számára. Ennek felismerésében, megerősítésében segít ez a film.
Mint a legtöbb emberi tulajdonság, a másság minősége – és értéke – is szélsőséges helyzetekben tapasztalható meg a legtisztábban. Ez a film pedig éppen erről szól.
Lehet, hogy egy nyugodt, békés kis Anglia nagyon is jól megvan mindenféle másság nélkül – sőt, egyenesen zavarja az, ha találkozik véle –, de mihelyst kihívás elé kerül az ország, a társadalom, ezek a másságok a probléma kategóriájából átváltanak a lehetőség kategóriájába. (És a II. világháború Anglia számára valószínűleg történetének legnagyobb kihívása volt.)
A másság megítélése szempontjából szerintem ez – a problémából a lehetőségbe való transzformáció – a perdöntő momentum.
Merthogy, ami számunkra lehetetlen, az egy másik, tőlünk némileg, vagy jelentősen másként működő ember számára már lehetségesnek, sőt olykor magától értetődőnek tűnik.
És ez nem zseniség kérdése. A zseni csak egyfajta másság, ahogy a homoszexualitás is.
Mindannyian mások vagyunk. Ez egy nagyon fontos lényege az életnek és persze ezáltal az embernek is.
Szépen tanítják ezt a tiszteletet a népmesék is. Segíts egy hangyának is, nem tudod, hogy mikor jön el az a helyzet, hogy neked lesz szükséged az ő segítségére.

Nagyon jólesett, hogy a film a kérdés kapcsán nemhogy nem próbált meg valamiféle brit nemzeti romantikát és felsőbbrendűséget belecsempészni ebbe az alapvetően háborús történetbe (amit azért bizonyára nem volt könnyű kikerülni), ellenkezőleg, olyan karaktereket, hozzáállásokat látunk az angolok között is (csak őket látjuk), amire nem igazán lehetnek büszkék. A másság kérdésének kapcsán sem.
Általában nem tartom fontosnak, hogy egy filmből, történetből mi a fikció, de itt azt gondolom nagyon fontos az, hogy megtörtént eseményekről szól a film. Emiatt minden hatás erősebb és tisztább – legalábbis nekem.
Cumberbatch nem tartozik a kedvenc színészeim közé, de ahogy Turing-ot alakítja, azelőtt le a kalappal. Keira Knightley-t amúgy is kedvelem, itt is jól esett látni.

Még annyit, hogy butaság lenne ezt a filmet a „homoszexuális zseni” kategóriába zárni.
Ettől ez a film – különösen itt és most – sokkal többet üzen.
Legeslegvégül még azt tenném hozzá, hogy ez most részemről az az eset, amikor a téma fontossága is belejátszik a film minősítésébe, csillagozásába. De ezt csak azért engedem meg most magamnak, mert jó a film. Ugyanerről a témáról egy rossz filmet valószínűleg nagyon lehúznék, mert az többet ártana a meg nem szólalásnál.
Szerintem.

Izgalmas, érdekes dráma a második világháború idöszakából. Benedict megint nagyon jól alakított.

Zseniális film egy zseniális emberről – talán így foglalhatnám össze dióhéjban azt a nyomot, melyet a Kódjátszma hagyott bennem. Ha azt hiszed, hogy a II. világháborúról már senki nem tud újat mondani, szembe kell nézned a ténnyel: tévedtél.

Maga a történet Andrew Hodges 1983-ban megjelent könyvének adaptációja, mely egészen új fényt vet a második világháborúra, különös tekintettel annak háttértörténetére. Ahogy a leírásból is kiderül, ezúttal azoknak a kódtörőknek az életébe nyerhetünk betekintést, akik – a színfalak mögött mozgatva a szálakat – megpróbálták feltörni a mindenki által feltörhetetlennek vélt Enigmát, a németek által használt kódrendszert.

Mielőtt azt hinnénk, unalmas tudósok kerekasztal-beszélgetéseit követhetjük majd végig, vessünk egy pillantást az előzetesre – ha ez sem segített rajtunk, kénytelenek leszünk hinni egy olyan embertársunknak, aki már látta a filmet. Nincsenek száraz tények, sem a földi halandó számára érthetetlen tudományosság. Ne hagyjuk, hogy az előítéleteink csapjanak be! Briliáns filmet kapunk, ha hajlandóak vagyunk figyelni.

A cselekményt három időszálon keresztül követhetjük végig: 1951-ben indulunk, hogy aztán Turing emlékezetén keresztül visszatérjünk 1939-be, mellette pedig a rendkívüli tudós gyermekkorába. A különböző pontokon megszakított szálak remekül passzolnak, a várakozás hatására csak növekszik bennünk a feszültség, az izgatottság, hogy végre megtudjuk, mi történt a háború alatt abban a bizonyos parkban.

Jó kiegészítője a filmnek a döbbenetesen eredetinek tűnő helyszín (Angliával persze szerencséje van az embernek, ha eredeti környezetben akar forgatni) és az Alexandre Desplat által komponált zene, melyek tökéletes atmoszférát teremtenek, így a film végén feleszmélve sajnálunk kiszakadni a világból, melynek alig több mint másfél órára mi is tagjai lehettünk.

A színészek szintén brillíroznak szerepükben, főként Benedict Cumberbatch, aki bámulatos játékkal adja vissza, milyen is lehetett a valódi Alan Turing, vagy a csapat egyetlen női tagját alakító Keira Knightley, aki méltó párja minden egyes közös jelenetben. Jó formában van Matthew Goode és Mark Strong is, de külön kiemelném Allen Leechet, akit jó volt végre a Downton Abbey-n kívül is látni – igaz, nem esett messze az alma a fájától, ha értitek, hogy értem.

Jól összeszedett, izgalmas életrajzi drámát kaptunk a norvég Morten Tyldumtól, meglepő fordulatokkal, erős színészi játékkal és remek atmoszférával, ami nem csak a második világháborúról, de a homoszexuális emberekről alkotott képünket is garantáltan felülvizsgáltatja velünk. Hölgyeim és uraim: így kell filmet csinálni!

Sokkal de sokkal jobb film lett mint amit vártam. Tehát kellemesen csalódtam. :)
Egy igazán magával ragadó és megható dráma ami nagyon nagy hatással volt rám.
Az egész. Minden kép és hang, minden karakter és színész.
Benedict megint összetörte a szívem az alakításával és Keira Knightleyra is jó hatással volt.

Ennek az újranézésnek a során szerzett benyomásaim sajátosan, de teljesen érthetően rezonálnak az Oppenheimer-élménnyel – az utóbbi kárára. (https://snitt.hu/ertekelesek/1738089) Az egészet el lehetne intézni egy angol-amerikai szembeállítással, ami nehezen állná meg a helyét, lévén, hogy Nolan angol, míg Morten Tyldum norvég nemzetiségű ugyan, de amerikai képzést kapott. Közben viszont a BBC- és a Hollywood-íz könnyedén kiérezhető és hozzárendelhető. (A legBBC-sebb jelenet, amikor a kisgyerekek maszkban sorakoznak a romok előtt.) Nem gondolom, hogy Nolan megújító fenegyerek lenne. Az életrajziságban legalábbis elakadt a bicskája, és ugyanolyan klasszikus történetmesélést művelt, ahogy azt mindenki is szokta volt és szokja majd még egy darabig. A Turing-történet is ugrál az időben, ami viszont nem jelent semmiféle kihívást. Az, hogy Nolan gyakrabban teszi ezt, és bombasztikusnak szánt jeleneteket told a sztoriba, inkább elidegenítőleg hat, illetve a sztori (tehát az értelmesség, és nem az érthetőség!) kárára válik.
Nem tudom pontosan megragadni, miért szeretem ezt, és miért nem tudom szeretni azt. De a leírtaknak köze van hozzá. És az O-ben zseniálisan alakító színészek nem tehetnek ellene. Amit leginkább vélek még, hogy bár O-ről is meg lehet tudni dolgokat, valahol Nolan segélykiáltásaként is hangzik el a filmben a rákérdezés, hogy ki vagy te, mit gondolsz te. Turing története kerekíthetőbb, és ez a forgatókönyv él is az egyszerűsítés eszközével, ami által nagyon kis kompakt film áll össze. Én úgy gondolom, a lendület megtörik Turing Joan előtti vallomásával, de addigra már megvette a nézőket, és szinte észrevétlenül megy át vázlatosba, ezért kissé logikátlanba a történetépítés. De ahogy mondtam, mégis igazán kedvelem ezt a filmet.

Nem igazán szeretem a háborús filmeket, az emberi sorsokról szóló történeteket viszont nagyon. Szerencsére ez inkább az utóbbira fókuszál, ráadásul a második világháborúnak is egy igen érdekes és fontos „háttérmunkájába” enged belátást. Mivel igaz történet alapján készült, sokkal erősebben, nyomatékosabban hatott rám Alan Turing drámája. Benedict Cumberbatch kiválóan alakított; minden pillanatát, szavát és rezdülését valósággal ittam. Remek filmnek tartom, amit érdemes megnézni, viszont kifejezetten figyelni kell rá, nem könnyed kikapcsolódást ígérő alkotás. Kíváncsi lettem a könyvre is.

A többi értékelésben mindent elmondtak már.

Most néztem meg 1 órája a filmet. Még mindig a hatása alatt vagyok.

Kár hogy az iskolában nem így tanul(t)unk a háborúról, az enigmáról nem is tudtam csak amikor kijött a film. Ezek érdekes dolgok és felkeltik az ember figyelmét.
Ha történelem tanár lennék megnézetném ezt azzal osztállyal aki most a 2. világháborút tanulja.
( Jó attól a évszámokat megkell tanulni..)

spoiler

Nem is értem eddig miért nem néztem meg. És lassan rá kell jönnöm, hogy Benedict Cumberbatch nagyon jól játszik. :D