„Bunuel és Dalí szövegkönyve azzal kísérletezett, hogy a világot Freud, Lautréamont, de Sade és Marx Károly alapján magyarázza… Hőse Maldoror és Fantomas rokona volt: összevert egy vak embert, mert elítéli a könyörületességet, a szolgálat ürügyén szembeszállt a társadalommal s egy érzéki, vad,… [tovább]
Várólistára tette 26
Kiemelt értékelések
Serge_and_Boots 
Aranykor (1930) 73%
Semmi esetre sem egyszerű, sőt, kimondottan nehéz film az Aranykor. Mondom ezt annak fényében, hogy Luis Buñuel híre nem, művészete azonban abszolút elkerült ezidáig, nem kis részben az őt vallási elhivatottsággal, identitást meghatározó szinten imádók meglehetősen antipatikus táborával való találkozásaim miatt. Nem gondolnám azonban, hogy Buñuel látásmódja és a saját korába abszolút illő avantgárd felforgatóereje ne érdemelné meg a maga glóriáit, de mint minden művészeti területen, ezek a nagyon szélsőséges vadhajtások a filmtörténelemben is vadhajtások maradtak végül.
Az mindenesetre nagyon érdekes, hogy ez az avantgárd, a közérthetőségtől távol álló, mégis rendkívül költői és önmagáért beszélő stílus már ekkor, mondhatni a mozgókép hajnalán is létezett, ragyogott, illetve kitűzött céljainak megfelelően felkavart és izgatott, botrányt keltett. Az Aranykort sem lehet, illetve nem igazán érdemes a történelmi kontextus mellőzésével nézni, komoly jelentősége van annak, hogy az első világháború utáni generációk Freud és de Sade márki műveiből és világnézeteiből kiindulva próbálnak ábrázolni ennyire szimbolikus, avagy ennyire nyers és a filmkultúra által sok esetben máig is tabusított dolgokat – legyen itt szó az orális szex eljátszáról, vagy egy kutya felrúgásáról. Címével diszharmóniában az Aranykor kora zavart és feszült, egyenesen frusztrált érzéseiről szól, amiben egy XIX. századi normák szerint szocializált, de a világháborúban lecsupaszított és megalázott, traumatizált ember(iség) szembesül a felismeréssel, miszerint minden mozgatórugója a szex, a világ mégis összeesküdött ellene annak érdekében, hogy ez a gyönyörű és tiszta ösztön mégse teljesedhessen ki soha.
Ettől azonban az Aranykor mai szemmel nézve már nem nagyon tud többet nyújtani filmtörténeti érdekességnél: megdöbbentő látni, hogy mindez létezhetett, hogy vonzotta a tömeget és generálta a botrányt, hiába rímel az egész jelenség a húszas évek akár sztereotipikus, akár közismertebb magasművészeti munkáira, örökségére. Mégsem hiszem, hogy napjainkban már képes lenne önjogán hatást elérni.
Egyébként ugyanez a film akkor sem lenne egyszerűbben befogadható élmény, ha nem közeledne lassan a századik „életévéhez” – de lehet, éppen ez a patina még segít is neki?
Nehezen jutok vele dűlőre. Kizárólag azoknak ajánlom, akik fogékonyak az alternatív élményekre, akik egyszerre mozognak otthonosan a nagybetűs művészfilmek és a rendkívül régi filmek világában!
