Madách: Az ember tragédiájának minimalista, szürreális filmadaptációja, szinte kizárólag 8-12 éves gyerekek szerepeltetésével.
Angyali üdvözlet (1984) 9★
Képek 4
Szereposztás
Bocsor Péter | Ádám |
---|---|
Mérő Júlia | Éva |
Gyalog Eszter | Lucifer |
Karácsony Tamás |
Kedvencelte 4
Várólistára tette 22
Kiemelt értékelések
Már a film plakátjából is éreztem, hogy ez nem lesz egy mellkas kímélő alkotás (kell ide tömérdek mély levegő, hogy a bordaizom feszüljön, és ellazuljon, a szemideg szüntelen megrezzenjen). Életemben nem láttam még csak ehhez hasonló alkotást sem, maga az ötlet, hogy gyerekekkel, Isten gyermekeivel vigyék vászonra Madách zseniális művét, eleve felszögeli az i-re a krisztusi pontot.
Az egész film alatt belélegeztem a bűnt, zavarba ejtő volt a gyerekszínészek ártatlanságát zsenialitását látni, egészen elképesztő, de szégyelltem magam, a billogos fajbélyeget: hogy ember vagyok – azt. És Lucifer, édes Istenem, hol szedték őt össze? Zsigerig hatolt. Megrontott és kinevetett és játszott velem, majd eldobott.
Küzdj, ember! Isten árnyékában, Lucifer kacajában.
Ezt a pusztító alpáriságot. A végén Isten úgy beszél, mint aki be van bas*va. Jeles meg szerintem elszívott 6 kiló gandzseszt, mikor forgatta. :O :D
Valamikor 1987-88 táján láttam ezt a filmet egy salgótarjáni moziban.
Nagyon érdekesnek, különlegesnek találtam a képi világát, így később, az internet korában már keresni is kezdtem, hogy hol nézhetném meg újra.
Most egy hétig ingyen meg lehetett nézni a vimeo-n, gondoltam megpróbálom.
Tudtam, hogy nem egy könnyű menet, de ha már oly régen vágytam rá, akkor megnézem.
Első este csak félig tudtam megnézni, mert nagyon elálmosodtam, és hát itt a film kéri tőlünk az erőt, és nem ő adja az ébrenléthez.
Másnap folytattam volna, de a vimeo sehogyan sem akart betölteni, így hát otthagytam.
***
Csillagot azért nem adok rá semmit, mert számomra ez egy kísérleti film, így nem sok értelme van csillagokkal minősíteni.
Az, hogy kísérleti, nekem azt jelenti, hogy (természetesen) túl van a közönségfilmeken, de túl a művészfilmeken is.
Kísérleti nekem abban az értelemben is, hogy ez a film önállóan nem nézhető, csakis a Tragédia nagyon alapos ismerete és tanulmányozása után, legalábbis szerintem.
Ez a tudás pedig nem túl sokunkról mondható el, rólam például biztosan nem.
Persze kísérleti abban is, hogy minden szereplőt gyerekek játszanak.
Az egészben ez a legérdekesebb, legizgalmasabb, vagy éppen legfurcsább, legmeghökkentőbb kísérleti elem.
Én azt gondolom, hogy ez egy kényszermegoldásból (pénzhiány) született és aztán továbbvitt koncepció, de lehet, hogy másképp van, nem néztem utána.
Az, hogy minden szereplő és minden esemény gyerekszereplők által eljátszott, szerintem valahol gyengíti is a filmet, mert a gyerekek szerepeltetése önmagában nem ad egy egységes értelmezési keretet, plusz jelentéstartalmat. Néha ad pluszt, néha meg inkább mínuszt.
Annak idején nagy viták voltak a filmről a Filmvilágban (1984/9), az archívumában olvashatóak. Majd átnézem őket, de a kísérleti film titulust nem hiszem, hogy föladnám.
(Itt lehet az archívumban keresni: http://www.filmvilag.hu/xereses_frame.php…)
A díszletek elég jók, van benne némi pasolinis érzés, sőt talán egész film kapcsán van egy ilyen érzésem.
Csak annak ajánlom, aki ismeri és szereti Madách művét, valamint nyitott és érdeklődő annak minden újszerű értelmezésére, átgyúrására, felhasználására. Vagy filmesztétának, filmrendezőnek, vagy egyéb művésznek készül, és úgy érzi, hogy ki kell tágítania az ezzel kapcsolatos határait, ismereteit.
Van benne sok érdekes, kép és hatás, mindenképpen erős a vizualitása, de meglehetősen monoton és száraz, ha a dolgok történését és folyását nézzük.
Mondjuk a Tragédia sem egy könnyed darab, előolvasás nélkül szerintem színpadon se nagyon áll meg önmagában. De biztos van, aki ezt teljesen másképp gondolja.
Ádám és Éva meztelenkedésével nekem ugyan nem volt problémám, de megértem, ha valaki ez ellen felszólal, védve a gyerekeket.