Az ördög szépsége (1950) 93% 7★

Faust már-már toposzszerű alakja meghatározó hős a nyugati kultúrtörténetben – a klasszikus történet feldolgozása úgy filozófiai, mint lélektani szempontból örök témánk, fontos kiindulási alap az emberi természet vizsgálatához. Filmrevitele ugyancsak hálás feladatnak tűnik, dráma ez a köbön, ami a megfelelő hangulat megteremtése mellett műfajokon átívelő kalanddá változhat, jó kivitelezésben pedig bizonyosan mély nyomot képes hagyni a nézőben.

René Clair adaptációja egy erősen leegyszerűsített Goethe-feldolgozás, ám kitűzött céljait tekintve sikeresnek kell ítélnünk. Kora ugyan látszik rajta, a film terei, díszletei és képi világa meglehetősen szerény, aki pedig magyarul nézi, szembesülnie kell a hangsáv finoman szólva is csupasz és kiüresedett sterilitásával (ezért Tordy Géza és Tyll Attila magas színvonalú szinkronmunkája valamennyire kárpótolja a nézőt, de itt azt mondanám, törekedjünk az eredeti, francia verzió megtekintésére).
Mégis, az ördöggel kacérkodó/az ördög által tőrbe csalt Faust alakja itt teljesen valid közegben találja magát. Eleve az egyszerű és gyakorlatias nagyszerűség jele, hogy a mozi végig két, korszempontból meghatározó színész szerepcseréjére épül. Ha Gérard Philipe nem is kap sok lehetőséget kettős szerepben domborítani, Michel Simon két nagyon is eltérő karaktert visz a kamera elé érdemi fizikai változások nélkül. Philipe, mint a kor férfi-szépségideálja óriási hévvel ünnepli fiatalságát és életéhségét, hogy aztán a cselekmény fejlődésével gyerekes karaktere átadja a helyét a bukott hősnek. Simon Mefisztója szerethető, kedvelhető ördögi figura – de egyik tényező sem teszi zárójelbe a másikat.
Végeredményben pedig a film által sugallt gondolatok végig nagy következetességgel húzódnak végig a cselekményen, legyen szó Faust professzor móresre tanításáról, majd csapdába csalásáról, végül spoiler. Ha Goethe egész életen át fejlesztett írásmű-folyama csak ihlette is az itten prezentációt, Clair és Armand Salacrou forgatókönyve ebből remekül kimerítette a számára fontos motívumokat és fordulatokat. Szóval a filmnek abszolút helye van a mindenkori Faust-panteonban.
A mozi, mint írtam fent, nem igen tagadhatja le korát – Gérard Philipe viszont van annyira friss és üde jelenség még mindig, hogy személye mégis idevonzza az érdeklődő nézőket, dacára annak, hogy alakítása ugyancsak kimondottan régimódi.

Kiváló film, mindenképpen érdemes megtekinteni!