Amudo Eobsneun Got (2021) 77% 10★

Nagyon az enyémnek érzem ezt a filmet, pedig örülök, ha értettem a negyedét. Valahogy az az érzésem, hogy minden a helyén van és Kim Jong Kwan gondosan elrendezgetett mindent. De olyan nehéz megértenem, hogy miért kerültek oda a szavak, a mondatok, az emberek, ahova, hogy nem hagy nyugodni. Annyira szeretném tudni! Mert nekem ez nagyon tetszett. Kicsit úgy érzem magam, mint egy kisgyerek, aki először látja a csillagos eget. Bámul és ámul, de pontosan nem érti, hogy mit lát. Csak hogy a végtelen gyönyört.
Yeon Woo Jin nagyon közel hozta hozzám ezt az egész filmet, nélküle (és IU nélkül) biztosan rá nem néztem volna, de ha szemezgettem is volna vele, valószínűleg előítéletes lennék és csak kőfejjel ülnék a képernyő előtt, hogy ez mekkora egy bip.

Amire jutottam végül – mire össze-visszatekertem, hogy újra és újra megnézzek egyes jeleneteket, hogy valahogy képes legyek mögé látni – hogy ez egy csendes menekvés, ami valamikor tétlen bolyongássá vált, pedig anno volt egy célja. – Miért ne hívjuk életnek? Egy ember céltalansága során, amikor csak mendegél, amerre a lába viszi, sok különböző egyénnel találkozik, akik más problémákkal küzdenek, teljesen más életfelfogásuk és gondolkozásmódjuk van, de még velük is lehet jót beszélgetni. Ez nem feltétlenül jelenti azt, hogy értik is egymást – a filmben senki sem értett meg senkit; Mi Young álomba unta magát Chang Seok története alatt, Chang Seoktól pedig annyira távol állt Mi Young aggodalma (spoiler), mint tőlem Goa. Yoo Jin lelkét olyan dolog nyomta (spoiler), amivel Chang Seok még azonosulni sem tudott (a végén felvilágosulva megértettem), Yoo Jin válaszul ki is fejezte, hogy nem érti Chang Seok miért beszél arról a repteres magazinról (pedig te szent ég, hogy mennyire üt a sztori!). Aztán ott van Sung Ha, aki tényleg a végtelenségig remél, pedig már ő is belátta, hogy nincs miért, erre Chang Seok bólogat, mint az az autós figura az ablakban, de igazából egyáltalán nem érti, hogy miért hisz még. Talán mindez azért van, mert mindegyikük a saját világában létezik és onnan a másik problémája nagyon távoli. Egymás gondjait nem lehet csupán saját szemszögből nézni. Joo Eu-nál pedig kissé elvesztettem a fonalat, mert a kettőjük beszélgetésében azt éreztem, hogy ők értik meg a legjobban egymást… A végső gondolatom valami olyasmi akart lenni, hogy az embereknek saját életük van, nem garancia más megoldása az egyéni problémára, mert úgy vagyunk mi itt mindannyian, hogy különbözünk a karakterünkben és a fejünkben. A film vége elég individualista hangvételű.
A cigaretta pedig igazi megfogható szimbólum. spoiler

Megannyi és még annál is több minden van ebben a filmben, de lassú lelkiállapot kellett hozzá, nem ment a gyors, városi kapkodásommal. Chang Seok sem úgy menekült, ahogy használjuk ezt a szót, hanem már inkább tétlenül bolyongott. A válasz tényleg a szél?
Ha senki sem érti ezt az értékelést, akkor igazából nincs egyedül!