Agglegények (2017) 76% 22★

Mindannyiszor legénybúcsús képek kúsztak be a tudatomba, akárhányszor megláttam a film címét a „megnézendő filmek” sorában; miközben nem lenne ott, ha valóban arról lenne szó. Egész másról szól a film. Fura hozzá ez a cím. De mégis olyan, hogy egyik irányból (monjuk filmnézés előttről) nézve fura, az ellentétes irányból (mondjk a film megnézése utántól) nézve meg tök rendben van. … és ez a kettősség számomra a film minden jelentősebb mondanivalójában kifejeződésre kerül.
Címszavakban: gyászfeldolgozás, családon belüli traumák, a falcolás és a rossz iskolai teljesítés, mint a családon belüli probléma titkos kivetülése, az egymásra gyakorolt apró hatások sokkal jelentősebb pozitív kihatásai.

Apró egymásra figyelések, amelyek azonban kardinális hatással bírhatnak.
Kiváló színészi alakításokkal, csendes és töretlen cselekményvezetéssel, amelyben aztán egyetlen mondat képest áttörést hozni.

**** innen SPOILERES lehet ****
A film fővonulata a gyászfeldolgozás, amelyet egyszerre két verzióban tapasztalhatunk meg hatásmechanizmusukkal együtt: a letaglózó és az „energiát adó” verzióban.
De mindkettőjüknek – az apának és a fiúnak is – meg kell találni az utat ismét a „napfényre”. A saját napfényükre.
Emellett szintén két szálon és ellentétek közepette jelentkeznek az emberi kapcsolatok. Amikor az egymásra találást a valakitől való taszítás, vagy épp a legjobb és a legrosszabb eredményt elérő diák összehozása révén történő egymásra találása jelenti.

Az emberek egy része fura; talán ők maguk is annak érzik magukat. Aztán ha e fura/nem normális/stb. emberek útja valamiként találkozik, kiderülhet, hogy tulajdonképpen nem is ők a furák, hanem azok, akik őket annak tartják.

A cím (és a plakát) kicsit megtévesztő: könnyű vígjátékot ígér, aztán kapunk egy elég kemény drámát. Már egy jó ideje ott van a várólistámon, és mindig, mikor neki akartam veselkedni, utána kellett néznem snitten, hogy melyik is ez a film, aztán inkább félretettem, mert valami könnyedebbre vágytam. Sajnos úgy tűnik, most sem a jó időpontban néztem meg, mert valahogy nem tudott magával ragadni a film, az eleje még csak-csak, de utána nekem kicsit lassúvá vált, aminek hatására nem a legkellemesebb emlékként marad meg bennem. Ugyanakkor ennél a filmnél látom az értékeket, és azt is tudom, hogy ha más lelki (és talán kevésbé fáradékonyabb) állapotban kap el, akkor jobban tudnám értékelni.

Meglepően jó kis film volt. Ez valójában inkább dráma, mint vígjáték :-) Amit észrevettem, Odeya Rush valahogy nagyon hasonlít Mila Kunis-ra :D Folyamatosan ő jutott eszembe róla :D

Érzelmekkel teli film, a gyászról, az új szerelemről, az apa-fiú viszonyról.

Nagyszerű alkotás, életszerű, dráma 10/8. Ajánlom!