A szív dallamai (1999) 75% 57★

Elég tipikus történet, ami nem baj, mert szeretem az ilyen jellegű sztorikat. A hangulata tetszett leginkább, meg persze Meryl Streep játéka. Élvezetes alkotás, főleg annak, aki szereti a tehetséges-de-szegény-gyerekek-tanítása sztorikat. Picit hosszúnak éreztem, nem mindig kötött le.

Mindig meglepődöm azon, amikor balfék bürokraták pénzhiány esetén a kultúrától, a művészetektől vonják meg először a támogatást. Mikor értik már meg, hogy anélkül lehet, hogy élni lehet, de nem érdemes. Ezek mind az önkifejezés eszközei, kellenek, mint egy falat kenyér…
Ez a film pedig pont erre szeretné ráirányítani a figyelmet, itt most éppen hegedűvel. A gyerekeket öröm hallgatni, és Meryl Streep is jó a szerepben. Aidan Quinn-t viszont alig ismertem meg, itt még olyan fiatal.:) Megtörtént esetet dolgoz fel… és hát, ha én egyszer betehetném a lábam a Carnagie Hall-ba! … és ha már ott vagyok … ha én egyszer Stephane Grappellit élőben hallhattam volna ott! Mondjuk ezt: https://www.youtube.com/watch…

Amikor elkezdtem nézni, kb 5 perc után beugrott, hogy én ezt a filmet már láttam, de ha már így sikerült, akkor csak végignéztem újra, mert alapvetően szeretem az ilyen bizonyítsuk-be-hogy-a-csoró-gyerekek-is-tehetségesek filmeket.
Ha nem lenne igaz történet a film alapja, akkor azt mondanám, hogy kellőképp hatásvadász néha és eléggé meseszerű, de mivel igaz a sztori, így csak azt tudom mondani, hogy: minden elismerésem! Mindig is fejet hajtottam azok előtt az emberek előtt, akik egy jó ügyért a háttérbe tudják szorítani saját ambíciójukat, és ráadásul ezt úgy teszik, hogy nincsenek is tudatában. Az ilyen filmek után mindig magamba szállok egy kicsit. Több ilyen filmet, és több ilyen embert a világnak!

A pozitív, motiváló filmek közé sorolnám Roberta történetét, aki egyedülálló anyaként valami fantasztikus dolog megvalósításának szenteli életét.
Roberta Guaspari 1980–1990 között tanított hegedűt egy szegregáltnak nevezhető általános iskolában, Harlemben. Amikor megvonták az anyagi támogatást a művészeti oktatástól, és úgy nézett ki, hogy nem folytathatja a hegedűoktatást, akkor rendkívüli erőbedobással és összefogással megteremti a működéshez szükséges feltételeket.
A valós eseményen alapuló film nem mondom, hogy tökéletes, de nagyon lelkesítően hat az emberre. Zenéről és zenélésről filmet készíteni hálás téma.
Íme egy eredeti felvétel, az igazi Robertával:
https://www.youtube.com/watch…

Tipikus 90-es évekbeli film, aminek ma már megvan a retro hangulata, ugyanakkor annyira látszik, hogy milyen szabályok alapján épült fel egy forgatókönyv anno, hogy gyakorlatilag semmin nem lepődik meg az ember nézés közben. Meryl Streep továbbra is egy istennő, és biztos vagyok benne, ha nem is tudott korábban hegedülni, akkor ennek a filmnek a kedvéért megtanult. Egyébként egy laza délutáni/esti családi filmnek egyszer elmegy.

Ez egy tipik 90-es évekbeli film. Nem mondom, hogy eldobtam az agyam tőle, de tetszett. Végig az foglalkoztatott, hogy Meryl vajon tud-e igazából hegedülni.

Tizenéve láttam először. És bármennyire is amerikai, ezt a fajta mindenki-happy-és-tökéletes stílust elviselem. Ennyit jelent egy jó forgatókönyv. Meg egy horrorfilm rendező. Nem is értem, Wes Craven miért nem készített több drámát :-)

A filmet egyértelműen Meryl Streep vitte a hátán, mert a történet maga nem volt túl érdekfeszítő. Szép dráma, de semmi újat nem mutatott. Wes Craven a Sikoly filmek között rendezte meg, és a dráma nem is tartozott az erős műfajai közé, ez ebből a filmből látszik. Ettől függetlenül Meryl miatt érdemes volt, és R.I.P. Wes Craven.