A szerelem üstököse (2014) 64% 36★

Kicsit a Before trilógiára emlékeztetett, persze annak színvonalát közel sem érte el. Hasonlóan sziporkázó kétszereplős párbeszédekre épül az egész film. Én a párhuzamos univerzum dolgot annyira nem éreztem, inkább egy kapcsolat állomásait látjuk, az időrendi sorrendet jól követhetően összekeverve. Eredetinek nem mondanám, de élvezhető, csak néha csúszik át közhelyes romantikázásba, de elviselhető mennyiségben. Emmy Rossum pedig nagyon elragadó benne. Egynyári kikapcsolódásnak, nem túl mély töprengési alapanyagnak épp megfelelő.

Abban nem vagyok egészen biztos, hogy tudom, mit jelent a leírásban szereplő „kozmikus szerelem” kifejezés vagy hogy egyáltalán létezik-e ilyesmi a piaci szempontoknak megfelelni akaró, núédzs szóhasználattal élő ismertetőgyártók fején kívül is, de az biztos, hogy ez a film nem erről szól (abból ítélve, hogy a porton és a kritikustömegen még a női főszereplőjét sem sikerült eltalálnia, arra következetek, hogy aki ezt összedobta, nem látta a filmet). Sokkal közelebb állt volna a valósághoz, ha azt írja, hogy Dell a hatéves, zátonyra futott kapcsolatának végét követően felidézi annak öt kulcsfontosságúnak ítélt jelenetét. A film azonban ezeket a vizuálisan a főhős belső érzelmeivel összhangba hozott, ezek által átszínezett epizódokat, nem időrendi sorrendben mutatja be, hanem asszociációk mentén csapongunk köztük, ami egyrészt jobban hasonlít az emlékezés folyamatára, másrészt feldobja az egyébként szokványos történetet. Esmail egy interjúban azt nyilatkozta, hogy ezt a leíráskészítőket annyira megihlető párhuzamos univerzumok dolgot azért találta ki, mert egy kapcsolat végén óhatatlanul előtérbe kerülnek a „mi lett volna, ha…” típusú kérdések. Alakulhatott volna másképpen (egy párhuzamos univerzumban, ugye)… Szerintem nem teljesen indokolt ez az általa választott forma, de felesleges rajta pörögni.

Én a filmet elsősorban azért néztem meg, mert kíváncsi voltam, hogy a Mr. Robot creatora milyen romantikus filmet készíthetett. Összességében szerintem elég jót, de nem különösebben maradandót. A sorozatra emlékeztetett a Comet kevésbé hangsúlyos, de végig jelenlevő társadalomkritikája, az a képi megoldása, hogy a főszereplő érzéseinek externalizálásával a környezetnek egy sajátos képét jelenítik meg, de a képkivágások, illetve a jól megírt párbeszédek használata is. Emmy Rossum egyszerre szexi, szellemes, ugyanakkor kicsit furcsa és sebezhető is, ami nagyon vonzóvá teszi, Justin Longgal pedig nagyon jól passzolnak. Szerintem ennél a filmnél az igazi kérdés az, hogy van-e ez a történet olyan érdekes, hogy megérje elmondani. Na, ebben már nem vagyok biztos annak ellenére, hogy engem végig lekötött. Illetve ez a szereplő belső világának külső megjelenítése dolog is rengeteg lehetőséget rejt magában, amit itt csak több-kevesebb sikerrel aknáztak ki. Helyenként kifejezetten szép a film képi világa, de máskor úgy éreztem, hogy olcsó, semmilyen megoldásokat választottak, nem fektettek erre kellő hangsúlyt. A Mr. Robot után ennél azért többet vártam volna.

Nagyon furcsa film … nem is tudom, inkább nem is csillagozom egyelőre…
Az ötlet, a több dimenzióban való ugrálás, tetszik.
De zavarosság… hát az nincs kiküszöbölve igazán… és nekem kicsit se füle se farka érzetet hagyott …
Emmy a kedvenc színésznőm, igy megkellet néznem… és nem is játszott rosszul … de én igazából se több se kevesebb nem lettem ettől a filmtől …
Talán ha kicsit idősebb leszek még adok neki egy esélyt …

Maradjunk annyiban, Kedves Film, hogy nem olvastam el a giccses ismertetődet, sem a még giccsesebb magyar címedet_

azért én ezt a leírást törölném úgy, ahogy van

„A film egy kozmikus szerelem párhuzamos univerzumokon átívelő történetét meséli el.” – Hol? De komolyan? Hol?

A nem lineáris történetvezetés a kedvencem, mert olyan jól lehet vele játszani. Valamennyire még jók is az átvezetések, és tetszett, hogyan fűzik össze a történetet… Viszont annyira szájbarágós, hogy az már fájt (a csattanót – már ha lehet annak nevezni – az első 10 percben elmagyarázzák és a végén sem hagyják az embert gondolkozni, nem, mindent el kell magyarázni, jó alaposan.)

Igazából értem én, hogy rossz kapcsolatokról szólna, de mivel csak az első találkozást mutatták be, fel nem fogtam, mit látnak egymásban valami saját elméjükben született tévhiten kívül. Ha meg erről szólna a film, akkor is olyan semmilyen ez érzelmileg. Bár néhol akadt humor és meglehetősen hasonlítok a férfi főhősre, a megszokott nemi szerepeket túlságosan untam, és a végén az egész annyira semmilyen lett, főleg, hogy egyik szereplőt sem tudtam megkedvelni.

Ez eszméletlenül béna volt.

Az alapötlet zseniális. Szeretem az olyan romantikus filmeket, amik mernek kicsit másmilyenek lenni. Itt ez a vágy nagyon erős volt, a kivitelezésben már kevésbé éreztem ezt sajnos. A kezdés hamar bemutatta a karaktereket, sokat megtudtunk róluk, én azonnal el is döntöttem, hogy egy ilyen fura fiú ilyen nyomulással sose érne nálam célt. Volt pár kiemelkedően jó jelenet, összességében a kapcsolatuk alakulása jól volt ábrázolva, csak sajnos sokat vártam tőle és sokszor sablonossá vált, ami nagyon csalódottá tett.