Kedvencelte 2

Várólistára tette 48


Kiemelt értékelések

MrsCumberbatch 

Maradjunk annyiban, hogy a táj látványa jobban meg fogott, mint a film maga. Tetszett ahogy kezdődöt és imádtam ahogy végett ért. Tetszett az alapsztori és imádtam az elképzelést. Éppen ezért vagyok lényegében übercsalódott, mert annyi minden lakozott ebben a filmben. Annyira egy szuper fantasy filmet tudtak volna létrehozni, oszt kiszúrják a szemünket ezzel… :(

Hippoforaccus 

Kicsit kusza történet, de a látvány az nagyon szép.

Nadin

Néhol egész szórakoztató volt, máskor meg kicsit untam. A történet érdekes, bár időnként már-már követhetetlennek tűnt. És esküszöm nem ismertem meg Arnold Schwarzeneggert, csak a film végén esett le, hogy ő volt az. :)
Egy szombat délutáni mozinak elment, és talán még az előző részt is megnézem majd, mert most látom csak, hogy van előző rész is.

Nikusz 

Nekem tetszett, sajnálom, hogy JC egyre több digitális elemet használ a filmjeiben. Szeretem ezeket az ősi történeteit, amivel próbálja bemutatni a nyugati embereknek a kinai értékeket.
Jó volt látni, hogy hiresebb – ismertebb színészek is csatlakoztak a filmhez.

Hezsuz 

Nem kimondottan az amire számítottam, de én így is élveztem, mert ez egy kínai mese lett.Egy kínai sárkánylegenda története. Kicsit gyerekes poénok, bugyuta párbeszédek, rengeteg CGI. Az egésznek a varázsát Arnold S. és Jackie bunyós jelenetei fűszerezték meg. Szép teljesítmény volt ez tőlük még segédeszköz használatával is, ami természetesen kellett, hiszen egyiküktől sem várhatja el az ember, hogy még mindig ugrabugráljanak.


Hasonló filmek címkék alapján