A rádió aranykora (1987) 39

Radio Days
85' · amerikai · vígjáték

0 díj · 1 jelölés

Egyhangúan és eseménytelenül telnek a zsidó család tagjainak napjai a második világháború elején. A rádió az álmodozást jelenti számukra: a pártában maradt nagynéni a fehér lovon érkező herceget várja, a feleség hajdani rajongójáról álmodozik, a fiú naponta megidézi kedvenc rádiós hősét, a… [tovább]

Szereposztás

Mia FarrowSally White
Danny AielloRocco
Diane KeatonÚjévi énekes
Seth GreenJoe
Michael TuckerApa
Dianne WiestBea
Woody AllenNarrátor
Hirdetés

Kedvencelte 8

Várólistára tette 25


Kiemelt értékelések

desertangelable 

Aki szereti Woody Allen filmjeit, és valami megmagyarázhatatlan oknál fogva még nem látta ezt a művet, az mindenképpen nézze meg, mert imádni fogja! Aki esetleg még sosem látott tőle filmet, annak talán célszerű lenne ezzel kezdeni, mert akkor garantált a siker, ha mégsem tetszik, akkor a többi sem fog.

4 hozzászólás
Zsófi

Ez a kedvenc Woody Allen filmem. Egyszerűen imádom. :)

LukeSkywalker 

Woody Allen szerelmeslevele a rádiózás aranykoráról. Egy átlagos zsidócsalád életén keresztül mutatja be az amerikai társadalom rádióhoz fűződő viszonyát. Gondolom, ez is részben önéletrajzi elemeken alapszik, hiszen a főszereplő kisfiú, azon túl, hogy kiköpött Allen, még életkorban is egyezik, hiszen Allen Stewart Konigsberg is 1935-ben (december 1-én) született, tehát 1944-ben, a II. világháború idején kilenc éves volt, akár filmbeli alteregója.

Kedves jelenetsorokon keresztül ismerhetjük meg a rádió hőskorának érdekes pillanatait, Allen, mint narrátor, mesél nekünk, anekdotái mind vagy humorosak, vagy melankolikusak, sőt, van, amelyik drámai. Persze ebből a filmből sem hiányozhat Mia Farrow, Allen akkori felesége, sőt, még maga Annie Hall, Diane Keaton is feltűnik egy nyúlfarknyi, ám annál szebb jelenetben, amit nem akarok elárulni azoknak, akik még nem látták a filmet.

Woody Allen, a nagy mesélő ismét nem okoz csalódást, filmje szépségesen szentimentális, amilyennek egy magányos, vagy éppen társas magányban eltöltöltött szilveszter éjszakán érezzük magunkat, amikor úgy érezzük, nem tartunk semerre, jövőnk a körülöttünk szikrázó és csillogó tűzijáték fényei ellenére is sötét és zavaros.

A Rádió aranykorán én nem nevettem annyit, mint más Woody Allen-filmeken, de talán pont ez tetszett benne igazán. Hogy a rendező-író nem akart minden kínálkozó lehetőséget poénra váltani. Ugyanis az élet nem mindig mulatságos, sőt, sokszor éppen a vidám pillanatok a legtragikusabbak, miközben a magasztosnak, megrendítőnek tartott helyzetek válnak komikussá. Hiába, ez már csak így megy.

A filmet végig belengi a fantasztikus jazz muzsika, amit Woody Allen is, a rádió aranykora, és mi is élvezünk mind a mai napig. Ez még zene volt, egy letűnt, zavaros, ám reményteli kor zenéje. A mi korunk is reménykedik, csak még azt nem tudjuk, miben. Talán egy jobb jövőben.
Szívből ajánlom ezt a kedves filmet.

AnnaAnn

Mivel nem sok Woody Allen filmet láttam eddig (teljes egészében), ezért nem tudom megítélni, mennyire jó köztük. Viszont élvezetes vígjáték, a szokásos narrátorral, akit Kern András tolmácsolásában hallhatunk. Tetszett, hogy a rádiós slágerekhez, rádiójátékokhoz kötötte az emlékeket, hiszen szinte mindannyiunknak lehetnek ilyen emlékeink, főleg akik akkoriban éltek. Orson Welles rádiójátékának megelevenítése kifejezetten tetszett.


Népszerű idézetek

desertangelable 

– Hasbeszélő a rádióban, mi ebben a kunszt? Honnan tudod, hogy tényleg nem mozog a szája?


Ha tetszett a film, nézd meg ezeket is


Hasonló filmek címkék alapján