A platform (A platform 1.) (2019) 79% 285★

Ehhez a filmhez kell gyomor és bátorság! Nagyon hatásos, egyedi és különleges, szerintem még a veteránok számára is gyomorforgató; nem is tudom, mikor lettem utoljára rosszul egy film nézése közben. Minden okkal történik és mindennek van jelentősége, nem üres locsogás teszi ki a párbeszédeket sem. Teljesen letaglózott, nagyon tetszett.

A spanyolok tudnak.

-1 csillag a kutyás rész (gyűlölöm, gyűlölöm, gyűlölöm az ilyesmit) és
-1 csillag a túl homályos befejezés miatt.

(Az elején totál azt hittem, hogy Zlatan Ibrahimović ébredt fel a cellában. :D)

Ez a film nagyon beteg, de mégis tetszett, bár néhol elég undorító, és látszólag lassú, de egyáltalán nem unalmas. Végig lekötötte a figyelmemet, érdekes volt, egyedi, és a szereplők is elég jók voltak. A sztori néhol elég sokkoló tud lenni, főleg azoknak, akik nem szeretik a vér látványát, vagy a kannibalizmusos sztorikat. Ez a film elég ütősre sikeredett, spoiler De a végére minden értelmet nyer, még az összes párbeszéd is, ami lezajlott a szereplők között. A kislányt és a kutyát sajnáltam a legjobban az egész szituáció miatt. De a sztori és a helyszín jól fel lett építve, csak a végét kapkodták el, amikor begyorsult, spoiler Nekem tetszett ez a sztori, érdekes volt, és izgi, bár néha elég beteges, de tetszett.

Ha úgy tekintek rá, mint egy fiktív világ fiktív eseményeit ábrázoló film, akkor egy az első képkockától az utolsóig odaszegező, végig izgalmas és súlyos alkotást látok. Minden karakter motivációja érthető és átélhető, nincsenek felesleges mozzanatok, se arcoskodás, se halva született ötletek, ezért működik a szimpátia. A film egyszerre szórakoztat és tart izgalomban vizuálisan, mialatt forgásra készteti a mókuskerekeket a fejünkben. Szerintem nagyon jól el lett találva az egyensúly az érzékekre és az elmére tett hatások között. A látvány letisztult, rideg, ahonnan szinte már a személyes tárgyak is kilógnak.
Azonban, nagyon-nagyon könnyű párhuzamba állítani jelen világunk és jelen társadalmunk működésével. Ha a nézőben az a gondolat támad, hogy a filmben látottak egy az egyben átültethetők a valóságba, akkor azzal csupán tovább erősödik szélsőséges világképe. Mert a filmben ez történik: csipegetnek, kiválasztanak néhány rossz emberi tulajdonságot, néhány tipikusan g.ci embert, néhány nagyon komoly társadalmi problémát és az egészet egy lineáris folyamatként állítják be, ami pusztán ezekből a tényezőkből fakad. A valóság azonban ennél sokkal összetettebb, minden szinten. Azért, mert valaki ember, még nem következik belőle a szándékos rosszakarás, akkor sem, ha a társadalmi ranglétrán legfelül vagy épp legalul áll. Ha mindenki annyit venne el, amennyire szüksége van, akkor sem jutna mindenkinek. Ha senki nem hizlalná magát 150 kg fölé, akkor is halnának éhen emberek, ezért nekik teljesen mindegy, hogy mások tisztelettel bánnak-e az étellel, vagy a kukába dobják. Valójában ennyire jó még sosem volt szegénynek lenni, mint napjainkban. A várható élettartam, a bevétel, az életszínvonal összességében sokat emelkedett az utóbbi évtizedekben.
Összességében, nagyon jó kis film ez, izgalmas ötletet dolgozott fel látványosan, többszöri nézésre is ajánlott. Csak a helyén kell kezelni és ne gondoljuk azt, hogy a társadalom működése ennyire egy bites volna.

Vizualisan nagyon egyedi es maradando, tarsadalomkritikailag sokaig cincalhato film. Am megis valami hianyzik belole hogy igazan nagy film maradjon, vagy ugy is mondhatnam, hogy tobb is kihozhato lett volna ebbol a nagyszeru otletbol.
Nekem a vege nagyon befejezetlen, igenyeltem volna valami konkretabbat.
Olyan ritka az ilyen jo, egyedi otlet, ezert nagy pacsi a keszitoknek!

Meghökkentő élmény! A Gödörnél betegebb, nyomasztóbb, idegőrlőbb helyszínt aligha láttam mozgóképen. Elég volt 5 percnek eltelnie és teljesen a hatása alá kerültem. Morális kérdésekkel, társadalmi üzenetekkel teli idegtépő mentális harc 90 percben, spanyol módra.

Elképesztett, hogy lehet ennyire zseniálisat alkotni egy brutalitásba csomagolt újszerű látásmóddal. A platform című film egy igazán jó társadalomkritika, amelyet őszintén szólva mindenkivel megnézetnék, akinek csak egy csöppnyi sütnivalója is van. Minden bizonnyal meg fogom nézni még egy párszor, hiszen a kedvencek közé is rögvest bekerült.

Társadalomkritika metaforába csomagolva. Viszont éppen ezért hiányoltam, hogy se eleje, se vége, csupán a filozófiai mondanivaló van ábrázolva, igaz, az brutálisan a néző képébe tolva.

Társadalomkritika még nem volt ilyen brutális, szemléletes és lényeglátó.
Talán csak a vége lett kissé pátoszos azzal az üzenettel. A Gödör volt, van és lesz, nincs kinek üzenni.

Dacnézés zajlott A platform esetében: az évekkel ezelőtt róla készült kritikák annyira bosszantóan nem a filmről, hanem a benne megfogalmazott, félreérthetetlennek tetsző üzenetről szóltak (illetve arról, hogy a kritikus ezt milyen szépen és olykor indulatosan tudja prezentálni), hogy biztosra vettem, aki feldolgozott akár egyetlen 5-10 perces róla készült videós kritikát vagy három bekezdésnél vaskosabb szöveget, már tudhatott mindent, amiről A platform szól.

És igazam lett. Nem mintha ez bármi rosszat jelentene, de tény és különös ellentmondás, hogy A platform a nézőre gyakorolt hatás tekintetében összefoglalható egyrészt egy körülbelül kétperces, a filmből véletlenszerűen kiragadott részletekkel illusztrált szájbarágós monológban, másrészt a szabaduló-horrorok vérgőzös, kamaradrámát sejtető, de inkább kamaraerőszakba torkolló ismerős stílusjegyeivel.
De akárhogy rágódom, ez mégsem jelenthet jót, mert ezek szerint A platform sokadik indulóként nem több és más, mint egy jó ötlet, mármint egy öntörvényű setting, ami teljesen egyértelműen kizárólag a néző számára mutat egyfajta görbe tükröt világunk/fajunk kapzsiságáról; saját univerzumában, ha van egyáltalán ilyen, nem értelmezhető, céltalan, avagy mindössze csak az emberi szenvedéssel kapcsolatos perverzióért létezik.
Üzenetét egyébként ebben a formában éppen ezért tartom elhibázottnak: ilyen szintű terror, nyomás, külső erők által generált pokoli miliő szorításában nem az emberi jellem árnyoldalai, hanem annak a civilizáció által mélyre ásott legvégső túlélőösztönei, illetve sérülései, deformálódásai modellezhetők inkább. Meglepő módon tehát A platform aligha szólhat arról, hogy miért akar egy menő európai üzletember mindig egyre csak többet, és miért nem érdekli őt semennyire a nélkülöző honfitársa, hát még az éhező afrikai gyerekek sorsa.
Van azonban fény az alagút végén, mert a film utolsó negyedére hagyott valódi történés, megmozdulás, „akció” egyrészt végre átmozgatja az addig statikus elszenvedő pozícióba kényszerített főhőst és nézőt, másrészt szép lassan elhinti a reményt: vessük össze ezt a filmet a Snowpiercerrel, és látni fogjuk, mindkét moziban rendkívül fontos a beletörődés elutasítása, a cselekvő erő, akkor is, ha látszólag jó előre kiszámított és predesztinált utakat járunk be, illetve a csakis rajtunk múló változásba vetett hit. És A platform legalább végkifejletében mentett egy nagyot a szememben, részint mert végre filmszerűvé vált, részint mert az én értelmezésem szerint spoiler.

Szerintem nem kiugróan jó film A platform. Feldolgozott témáját más műfaji keretek között sokkal jobban ki lehetett volna fejteni. A nézőre gyakorolt hatása persze elvitathatatlan, de ez kódolva van szinte minden jobban sikerült és nem vérgőzbe fullasztott, legalább egy kicsit átgondolt csapdás-szabadulós-misztikus horrorba. Mondjuk ilyenből viszont nincs sok…