Az erő, nemeslelkűség, szeretet és szépség legyőzik-e az emberi számítást, gonoszságot és kíméletlenséget? 1800-ban Franciaországban, Toulon kőbányájában nehéz bilincsbe verve dolgoznak a fegyencek, közöttük Jean Valjan. Roppant erejű, de meggyötört, keserű ember. Szabadulása után, egy tolvajlás… [tovább]
Kedvencelte 7
Várólistára tette 10
Kiemelt értékelések
Az a helyzet ezzel az adaptációval, hogy tipikus esete annak, amikor egyszerűen túl jól követi a történetet. Persze, ez alapvetően erény, de a Nyomorultakkal egy kicsit mindig úgy voltam, hogy bár nagyon szeretem, de rengeteg ponton idegesít. Idegesít, hogy nem látunk eleget Javertből – potenciálisan a legizgalmasabb karakter, de fél mondatban intézik el az előtörténetét. Idegesít Marius és Cosette, gyakorlatilag minden megnyilvánulásukban nagyon buták. Értem a dráma célját, Jean Valjean fantasztikus főhős, de gyakran túlságosan lezuhanunk a depresszióba. Ezek azonban olyan elemek, amiket elég jól lehet javítgatni az adaptációkban – Javert háttértörténetének hiánya ellensúlyozható a színészi játékkal, Mariuson és Cosette-en lehet kis változtatásokat eszközölni, a cselekménynél lehet játszani a szemszögekkel. Többek között ez az a három pont, amiért szeretem a musicalt.
Ez az adaptáció nem változtat semmit. A színészek tökéletesen úgy néznek ki, ahogy a könyv alapján elképzelné a karaktereket az ember. Szóról-szóra ugyanazt mondják, mint a könyvben, ugyanúgy beszélnek, viselkednek, ugyanannyi derül ki róluk. Semmit nem vesznek el, és semmit nem adnak hozzá. Éppen ezért mint adaptáció, egyértelműen a legkiválóbb, de mint film, nekem kategóriákkal kevésbé volt élvezetes, mint ha modernebb felfogással, bátrabban nyúltak volna az alapanyaghoz.
A Nyomorultak filmadaptációi közül egyedül ezt láttam. A könyvet nyolcadikban olvastam, és nagyon sokáig halogattam a filmadaptáció megnézését.
Ez a feldolgozás nagyon könyvhű. Jól adja vissza a regény hangulatát. A színészi játék nagyon jó, Jean Gabin nyilván kiemelendő de a többiek is jók.
A végén meg ugyanúgy sírtam,mint a könyvön is anno. Nagyon szépen megcsinálták.
Dramaturgiailag általában nagyon ügyes megoldásokat tartalmaz; egy-két szerencsétlenebb alkalmat leszámítva úgy ír át és hagy ki jeleneteket, hogy értelmes cselekményt kapjunk. Cserébe viszont a narrátor minden feszültséget kiöl a történetből. Nem csoda, hogy a szereplők többsége apatikus arccal járkál. Javert mintha lélekben végig azon gondolkodna, miért írták át a háttértörténetét, és így teljesen hiányzik belőle a véreb.
Valahol megvan a bája ennek a lassú hömpölygésnek, és értékelem, hogy három órába sikerült belenyomni a történetet durva csonkítás nélkül. Hacsak nem számítjuk, hogy a szereplőkbe nem nagyon sikerült lelket lehelni. Nem újranézős, inkább újraolvasom mind az 1200 oldalt.
Nem volt ez olyan rossz, de jó sem.
A csaknem háromórás játékidő olyan szinten depresszív, hogy lehozott az életről is. És ezen a színészek sem javítottak. Jean Gabin végig fapofával alakít, Javert pedig keveset szerepel, de akkor sem éreztem a jelenlétét a vásznon. Aki igazán megmozgatott, az Thénardier volt. Ritka irritáló figura.
Ami kompenzálja, az a narrátor, mivel gyakorlatilag ő meséli el a történetet. A film vágása ugyanis botrányos. Rengeteg jelenet kimarad, amitől a cselekmény kissé zavarosnak tűnhet (például hogy jutnak be Párizsba), ilyenkor a narrátor kitölti a hiányzó jeleneteket.
Az egész filmet átjárja egyfajta melankólia, ezért csak megszakításokkal tudtam végignézni.
Ez az a történet, amit nehezen lehet elrontani (na jó, el lehet, ha mondjuk valaki másfél órában akarná megcsinálni). Az egyik kedvenc művem, megunhatatlan, ez a változat pedig igazi klasszikus.
Azt hiszem, amennyire lehetett követték a könyvet, szóval kihozták a maximumot ebben a három órában.
A szereplőkről ez kevésbé mondható el sajnos. Az érzelmek kifejezése/kifejtése, a belső vívódások megjelenítése főként a narrátorra marad, így pl. Gabin csodálatos kőszikla az egész történet folyamán. Megingathatatlan nagyság, ami persze abszolút illik Jean Valjean karakteréhez, na de azért olykor-olykor játszhatna valami mást is ezen kívül. Javert kifejezetten csalódás volt… inkább tűnt letargikusnak és enerváltnak, mint olyan rendőrnek, aki életét tette ennek a fogolynak a felkutatására. spoiler Éponine volt még kicsit izgalmasabb, a rendező itt is úgy gondolta (mint más feldolgozások is), hogy több van ebben a lányban, mint amit Hugo megírt. Nekem még Bourvil alakítás is tetszett, de többiek tényleg a felejthető kategóriába tartoznak.
Ha valaki kérdezné, hogy melyik filmet ajánlanám a könyv helyett (bár ilyet sosem illik kérdezni, mert a könyv MINDIG más!) akkor valószínű ez a lista elején lenne a cselekményhűség miatt, de lehet, hogy szégyenszemre javasolnám mellé a musical meghallgatását is, hogy átmenjen valami érzelem is.
Népszerű idézetek
Máter Cosette-ről: Hol is tanulhatna meg jobban felejteni, mint itt, nálunk a kolostorban. Távol a bűnös, gonosz világtól. Majd a zárdában apácát nevelünk belőle. Úgyis csúnya lesz, ha felnő. Ez biztos.
Narrátor: Szabadság. De ez csak olyan szabadság volt, melyet sárga útlevéllel láttak el. A szabadulás nem felszabadulás. A fegyházból kiszabadul az ember, de rajta marad a kárhozat bélyege. Az emberséges szegényeknek nincs mit adniuk, a gazdagok pedig becsapják az ajtót a rongyos csavargók előtt.
Javert: Miért mentette meg ma az életemet?
Jean Valjean: Még mindig nem érti?
Javert: Nem.
Jean Valjean: Sajnálom önt.