A nulladik lakosztály (1988) 63% 3★

Én a többséggel ellentétben nem azért nem szeretem – gyakran – beiktatni magamnak ezt a filmet, mert elképesztően fura és tkp. morbid, hanem azért, mert ennyi utálatos, antipatikus fazont egy rakáson / filmben látni már művészet. :D Számomra Adrian az egyedüli szerethető figura, jólfésült Jack ide, jólfésült Jack oda. Aztán. Azért sem szeretem ezt a filmet bámulni, mert spoiler, és ez, bár tudom, hogy csak film, azért eléggé megvisel.
Colinnak már huszonévesen is mocskosul jól állt a kezében a kampós, fekete esernyő, ahogy az is, ahogy elegánsan megpróbál átvergődni a tömegen egy udvarias „Excuse me…” kijelentéssel. :))) Egyébként neki ez volt élete első (filmes) meleg karaktere, és már itt is tudta a szentem, hogy „mitől döglik a légy”. :)
Visszatérve Adrian karakterére: szerintem nagyon aranyos, és ha nem lennének bizonyos tulajdonságai, akkor tulajdonképpen vele is remekül tudnék azonosulni. Imádom azt a kis nyűgös, antiszoc fejét, hogy olyan kis precíz baba… Egy férfi nekem igenis legyen tüchtig. ;)
A történet „érdekes”. Az ember már csak azért is nézi és tart ki a végéig, hogy rájöjjön, mi a franc fog kisülni ebből a katyvaszból…? Szerintem ha más nem is, akkor a lezárás kárpótolja a nézőt, azon mindig hangosan felröhögök. :P És hát igen, a légfrissítő! :'D

Tipikusan az a film, aminek minden percét utáltam, amikor néztem, de ahogy befejeződött legszívesebben újra kezdtem volna.
Kb. mint a Psycho-Amerikai psycho-Egyedül álló nő megosztaná… keveréke beszorozva egy brazil szappanoperával és valami fülledt homoerotikus katyvasszal leöntve.